A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alázat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alázat. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 14., kedd

Ma alázatot tanultam egy hajléktalantól

"Semmilyen megtapasztalás nem történik véletlenszerűen."

Ma alázatot tanultam egy hajléktalantól, aki vendége volt a mi családunknak. Tudjuk-e pontosan, mi az alázat, ki számít alázatosnak?
Ime az alázat egyik értelmezése: "Egy alázatos személy minden körülmények között képes ellátni feladatát függetlenül attól, hogy környezete mennyire ellenálló vagy negatív. Az alázat éppen ettől ellentéte a megalkuvásnak és a megalázkodásnak."

"Vendégünk" bemutatkozása rövid és velős volt, kertelés nélkül elmondta, hogy 59 éves, fiatal korában börtönbe került, szabadulása előtt édesanyja meghalt, katonatiszt édesapja pedig közben elitta a családi házat. (Ennek már harminc éve.) Megkérdeztük, most hol lakik, ő rezzenéstelen arccal válaszolt:
-" A nyúllal szemben!"

Azt hittük a nyúl az egy vendéglő neve, de nem vendéglővel szemben, hanem egy erdőben lakik a szürke nyúllal szemben!
Rádöbbentünk, akkor ő hajléktalan! És biztosan éhes. Szemtől szembe még soha nem álltunk ilyen helyzetben lévő embertársunkkal.
Télen is a nyúllal szemben lakik, a fűtetlen ég alatt egy deszkából tákolt hajlékban. Megkérdeztük mit csinál, hogy ne fázzon?
-"Hát begubózok sok réteg ruhába."

Mivel nem kívánta alamizsnaként elfogyasztani az ételt amit megosztottunk vele, munkát kért. Meg akart dolgozni érte. Egy gödör kiásását folytatta a kertünkben, örömmel vállalta, azt mondta ehhez nagyon ért, mert tíz évig volt sírásó.
Miközben döbbenten néztük, hogy tényleg milyen szakszerűen ássa egyre mélyebbre a leendő szennyvízaknát, rákérdeztünk, hogy reggelizett-e már?
-"Mit ettem volna?" válaszolt, vagy inkább kérdezett bennünket tisztelet tudóan és oly természetesen.
A reggeli, és az ebéd után búcsúzóul még sütöttem neki palacsintát. Ugy evett a tányérról, mint ahogyan a kiskutyánk a jó falatokat - evőeszköz nélkül. Még ki is nyalta a tányért és mosolyogva megjegyezte, ez a palacsinta olyan szakadós volt, mint az édesanyjáé.
Soha senkit nem láttam még így igyekezni, hogy értékeit megmutassa szakadt ruhája, borostás arca mögött. Soha senkit nem láttam ilyen örömmel dolgozni, és igy táplálkozni.

Minden ember értékes, Ő is az. Nevén nevezve, Sándor. Mert így mutatkozott be.
Munkáját ami majdnem kész lefényképeztem, Őt magát nem. Mindenki előtt valószínűleg él már egy kép, milyen lehet Sándor!



“Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.

Alázat, talán túlságosan nagy szó. Ehhez már kegyelem kell, kivételes lelkiállapot. Hétköznap beérhetjük azzal, hogy szerények vagyunk és iparkodunk megismerni igazi vágyainkat és hajlamainkat. S azokat szégyenérzés nélkül bevalljuk magunknak. S iparkodunk megegyezni vágyainkkal és a világ lehetőségeivel.”
(Márai Sándor: Az igazi)

------------------------------------------

2010. július 21., szerda

Válasz: Hinnél-e így akkor is...

Választ keresünk egy kérdésre, hogy mit tegyünk, hogyan segítsünk embertársunknak. Lehet, hogy van hited, lehet, hogy még nincs aki-e sorokat olvasod. Egyet kívánok most, amit egy hajléktalan sorsú Embertársam mondott nekem: "Soha ne tudja meg milyen az odamenni egy idegenhez és kérni."

------------------------------

E kis bevezető után lássuk mit mond az előző oldalon feltett kérdésre- a Biblia/Szentírás és Lugosi József barátunk, aki egyben a lelki vezetőm:

"A tévedéseket csak úgy lehet eloszlatni, ha beszélünk róluk. A válaszok a Szentírásban vannak és a Szentlélek segítségével lehet rájuk találni. Hiszen itt a válasz: Mt 25,33-40
"Éhes voltam és adtatok ennem.. ...Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek."
Csak egyvalaki képes a világ minden szenvedőjének gyógyírt nyújtani: a Mi Urunk Jézus Krisztus!

A Teremtő azt várja tőlünk teremtményektől, hogy szeressük egymást és ha csak egynek is segítünk, már az Ő akaratát teljesítjük. Nekünk, teremtményeknek el kell fogadnunk e lét korlátait, csak Isten mindenható és az akarata nem mindig érthető a számunkra. Hitünk csak akkor nem inog meg, ha elfogadjuk--vita és gondolkodás nélkül-- az Ő akaratát ( gondoljunk Ábrahámra!). Kezébe kell tenni az életünket, hiszen Isten jót akar nekünk, üdvösséget kínál; persze az út tövisekkel van kirakva.



Nézzük, mit ír erről Avilai Teréz:"Isten rettenetesen bánik az ő barátaival. De hát alapjában nem igazságtalan velünk szemben, mivel egyetlen Fiával is hasonlóan bánt."
Aki képes elfogadni a teremtményi létet és Isten irányítását, annak a hite nem inoghat meg!
Azért kell beszélni ezekről a dolgokról, mert az emberek többsége már azt is elfelejtette, hogy teremtmény és az élet Isten ajándéka.

Nézzük a történelmi előzményeket!
A 18. században a francia forradalom az Észt tette Isten helyébe. A vallást, mint ésszerűtlent kihajították a szemétbe. Az Egyház nem tudott választ adni a kihívásokra, befelé fordult sértődötten. Ugyanakkor a falu életközössége felbomlott az ipari forradalom miatt. Tömegek költöztek a városokba és vesztették el gyökereiket. Ezek az emberek magukra maradtak és vallásilag közömbössé, esetleg ateistává váltak. Elvesztették a lábuk alól a talajt, az Egyház pedig nem találta a hozzájuk vezető utat.

Így érkezett el a 20. század a maga borzalmaival, háborúival, népirtásaival, járványaival és természeti katasztrófáival. Az embernek már nem volt támasza, hiszen a Teremtő kezét már elengedte. Ugyanakkor a gyarló ember számon kérte Istent, hogy engedheti ezt a sok rosszat a világon! Ez történik napjainkban is! A teremtmény felelősségre vonja a Teremtőjét! Azt mondja, ha te vagy a Mindenható, akkor ne engedd a szenvedést, mert különben meginog benned a hitem. Ha nem tud minden rászorulón segíteni akkor is. Pedig az ember itt téved, mert a szörnyűségek nem Istentől származnak, hanem a Sátántól. Ugyanis Isten a szeretet (Deus caritas est)! Soha nem tudna ártani a teremtményének, akit Fia feláldozásával megszabadított az eredeti bűntől és az üdvösségre hívott.

Akkor pedig felmerül a kérdés, miért hagyja az ördögöt pusztítani? A harc ősidők óta folyik a jó és a gonosz között a világ feletti uralomért. Isten szabad akarattal ruházta fel az embert, azért, hogy eldönthesse melyik oldalra áll. Az üdvösség egy felkínált lehetőség és egész élet utunkkal kell megszolgálnunk. A Sátán mindent megtesz, minden eszközt felhasznál, hogy megingassa hitünket. Jól mondja Eperjes Károly: az ördög még sohasem volt olyan szép, mint napjainkban. Megtéveszt, lépre csal, ellenünk fordítja gyarlóságainkat.

Mit tehetünk ellene? El kell fogadnunk, hogy teremtmények vagyunk. Akkor is engedelmeskednünk kell, ha nem értjük Isten akaratát. Ha életünk során bánat és szenvedés ér, tudnunk kell, hogy ennek oka van; de Isten szeret minket, a javunkat akarja. Gyakoroljuk a testi és lelki irgalmasság cselekedeteit. Ne keseredjünk el, ha nem tudunk mindenkin segíteni; gondoljunk arra, mit ír a Szentírás erről! Imádkozzunk, böjtöljünk és forduljunk bátran a Szűzanyához!

Tehát összefoglalva: ÖNÁTADÁS, ENGEDELMESSÉG, ALÁZAT, IMA, BÖJT és legfőképpen a SZERETET.

Az üdvösségre vezető út tele van kitérőkkel, csapdákkal, csak erős hittel és tiszta lélekkel lehet végigmenni rajta. Ahogy a Szentírás mondja: "Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet. Kevesen vannak, akik megtalálják."
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) hó (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről