A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temető. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temető. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 1., hétfő

Kicsit több.....

Gyermekkoromban mindig a nagyanyámmal jártam ki a temetőbe gondozni a család sírjait. Amíg bírt járni addig ballagtunk együtt, de nemcsak ilyen tájban Mindenszentekkor, hanem egész évben rendszeresen. Ezek a sírok nem műkőből készültek, csak egy kereszt és föld, amit mindig fel kellett töltögetni és rátapicskolni, mert az eső lemosta. 

Volt ennek a gondoskodásnak egy rítusa, mert mindig ugyanolyan sorrendben mentünk a rokonokhoz, soha nem előzte meg a dédnagyanyámat az ángyikám, vagy a Pista bácsit a Pösze néni, meg a beültetett  virágok sem lehettek mások, mint az árvácska, amelynek magját júniusban csakis Péter Pál napján lehetett elvetni  a kertben.

Nagyanyám olyan egyszerű jóságos, de szigorú asszony volt, szerettem a kiszámíthatóságát, mert ez gyerekként biztonságot jelentett számomra. Halála előtt  amikor utoljára voltunk együtt a sírokat gondozni olyat mondott nekem, amire nem számítottam. 
- Bogaram, nézd, a síromra majd mindegy, hogy ültettek-e  virágot vagy sem,  mert én nem fogok a sírból feljönni, hogy megnézzem. 
Ezzel mintegy levette a majdani "kötelességünk" terhét a szívünkről, lelkünkről. Halálos ágyán úgy búcsúzott, azt sajnálom, hogy nem szerethetlek tovább benneteket.

A temetésére készülve boldog békesség volt amit éreztem és azt, hogy ő most sokkal közelebb van hozzám, mint amikor élt. Sokkal közelebb.

A családi sírokat ma már örökzöldek borítják.... mi meg naponta gyújtunk idehaza gyertyát történeteket mesélve Őseinkről az unokáinknak, akik az idén is szokás szerint, megfestették a befőttes üveg mécseseiket, készülve a temető látogatásra.



Kicsit több...

Kicsit több békesség, jóság, szelídség,

Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több "mi" és kevesebb "én",
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.

(Túrmezei Erzsébet fordítása)




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) hó (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről