A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 3., szombat

" A Szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel." *


Ma olvastam, hogy a sajtban a sajtot lássuk meg, ne a lyukat, hiszen Isten is a sajtot látja bennünk és nem a hiányosságainkat.

Anyák napjára unokám kis köszöntőt írt anyukájának, - aki a lányom -, és közismerten harapós a helyesírási hibákra. Nem a pedagógus pálya teszi, hiszen már a párválasztásnál is szempontként fogalmazódott meg benne, mert a helyesírási hiba nagyon zavarja. Van ismerősöm, akit egy vessző hiánya is ki tud akasztani, úgyhogy nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki.
Visszatérve a fogalmazásra, unokám megkért, hogy ír valamit, és amikor elkészül vele, ugye felolvashatja nekem és mondjak róla véleményt, mert az iskolában ezt ragasztják az anyák napi ajándékra. Öt perc sem telt el, máris elkészült az őszinte gyermeki szívvel írt vallomás, ami annyira igaz és aranyos volt, hogy elmulasztottam átnézni a helyesírását.
Jött a nagy nap, amikor az osztályban átadták az ajándékokat, mindenki a saját kis köszöntőjével. Mint utólag kiderült az eredeti szöveget kissé át kellett írni a tanító néni javaslatára, aki azt  ki is nyomtatta, szépen kikozmetikázva.
Anya nagyon örült neki, miközben jót mosolygott és csodálkozott az allegórikus kifejezéseken.

Azonban pár nap múlva előkerült az eredeti írás, mert nem hagyta nyugodni a gyermeki lelket, hogy van egy másik köszöntő, meg kíváncsi is volt arra, hogy mit szól hozzá anya.
Anya a kezébe vette, majd miután elolvasta,  annyit mondott, ez csodaszép, ez olyan "hannás". Olyan igazi!
És magához ölelte csemetéjét.

Közben összehasonlítottam a két "szöveget" és a döbbenettől földbe gyökerezett a lábam.
Az eredeti, nekem felolvasott üzenetben volt  helyesírási hiba és nem is egy. És ANYA ÉSZRE SEM VETTE!!!!!!! Ilyen nincs, még soha nem fordult elő.
De hát mi a szép? Ami természetes, ami érdek és manipuláció nélkül  tetszik, úgy ahogy van, sőt, helyesírási hibával.





Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a történetnek, mert most túl a hatvanon, ezen a példán keresztül értettem meg, a "Szeretethimnusz" lényegét. 




*Szeretethimnusz 1 Kor 13, 1-13

2013. március 2., szombat

A világ szép…


 




Gazdag vagyok, miközben semmim sincsen!
Koldus vagyok? Amire vágyom minden,
meg van nekem, az élet tálcán nyújtja,
- s nem kell a kapzsik mocskos háborúja!
Enyém a dal, a csodaszép természet,
s lelkemben őrzöm a milliónyi szépet,
s ha kell neked, hát boldogan megosztom.
Az élet szép, – ne marakodj a koncon!
Mindenből jut, amire szívből vágyom,
s hogy haladok, azt mutatja a lábnyom,
amerre lépek nyomot is hagyok,
mert ember is, és isten is vagyok.
A szeretettel célokat teremtek,
és mutatom a méla embereknek:
- Gyertek velem, tanuljatok meg élni!
A világ szép, csak nem kell tőle félni!

Aranyosi Ervin



2013. március 1., péntek

Szeretet, derű, hála


"A tiszta szeretet nem azért ad, hogy derűvé változtassa valakinek a rossz hangulatát, vagy a hálátlansága helyett hálát eszközöljön ki. 
Az igaz szeretet az adás tökéletesen tiszta, akadálytalan formája. 
Szabadon árad a többi ember felé, és jutalmát önmagában hordja." 


Gerald G. Jampolsky

2012. november 10., szombat

Ne tudjunk róla

Nekem jutott az a csodálatos "feladat", hogy az unokákért délután az iskolába mehetek.
Nemcsak azért, mert mindig meglepnek, megajándékoznak Valamivel.

Egyik ilyen ajándékomat akkor kaptam, amikor 1 üveg üdítőt vittem a két unokámnak azzal a szándékkal, hogy máskor sem kellett kettő, mert valamelyiküknél még megvolt az egész napi innivaló.

Amikor a görkori edzés után kitikkadt H.-nak átnyújtottam az üveget, hogy igya meg nyugodtan, ő a legtermészetesebb módon vissza utasította, hogy
- ha bele iszom, akkor az már az enyém és a  testvérem  nem ihat belőle. (Náluk is  kialakult az a szokás, hogy mindenkinek külön pohara, orrspray-je van, hiszen sokszor betegedett meg  a három testvér staféta szerűen.)
- H. neked olyan jó szíved van!!! - válaszoltam, mire ő visszaválaszolt:
- Nem tudom. 

"A szeretet virágai"

Igen, nem kell tudnunk róla, ha jó szívvel vagyunk a másik iránt!

2012. július 2., hétfő

Szeretet csomag vagyunk :)

Köszönjük anya, hogy megtanítottál bennünket szeretni!

Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Make your own picture slideshow

2012. április 4., szerda

Tedd meg, ha teheted


Túrmezei Erzsébet:
A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

2012. március 8., csütörtök

A lélek lényege



Ha emberi szeretettel szeretünk, a szeretetből könnyen átcsapunk a gyűlöletbe; de az isteni szeretet nem változhat meg. Semmi sem olthatja ki, még a halál sem. Ez a lélek lényege.
                                                                                                                                        Lev Tolsztoj

2012. január 11., szerda

Szeretni nem tud minden ember


"Szeretni nem tud minden ember.
A lélek drága gyöngye ez,
melyet a testtől senki nem nyer,
csupán csak Isten adja ezt.

Szeretni tudni – kincs a mennyből. 
Ez tesz gazdaggá igazán.
Mellette oly kicsinyre törpül 
minden művészet, tudomány.

A gőg, kevélység meg nem érti,
hogy ez valóban létezik,
de ha egy szívben elkezd égni,
az érzi édes, szent tüzét.

Szeretni Istent, embertársat, 
szolgálni, tenni szívesen.
Irgalmat, üdvöt nyújtani másnak,
Dicsérni Istent szüntelen.

És átkarolni gyöngédséggel
ellent, barátot boldogan.
Szeretni nem tud minden ember,
csak kiben Isten Lelke van.

Tekints csak fel a Golgotára,
ott látod Jézust, hogy szeret.
Ő felvette bűnöd magára
és érted önként szenvedett.

Ó szív, kívánj e drága kincsből,
s ha kell, forrását megleled!
Istennek örök szerelméből
meríthetsz hittel – eleget."

ismeretlen

2011. december 20., kedd

HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG az Ige fényében



Eddig gondolkodtam, hogy le merem-e, le tudom-e írni az elmúlt heti Igét, ami akkora hatással volt rám, hogy még most is reszketek. Többször neki fogtam, de most, hogy Irinél jártam, nincs mire várni.

Nem lehetek nyugodt, nem dőlhetek hátra a széken, mert van valami, amire nem figyeltem eddig eléggé.

Az egyik blogban láttam egy fotót egy idős néniről a botjára támaszkodva áll a temetőben szemben a fényképezőgéppel magányosan és a bejegyzést olvasva felcsendült a következő Ige: 
Mt. 7.21-23 "Sokan mondják majd nekem azon a napon:  Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? -  Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!"

Eddig abban a hitben éltem, hogy ez  rám nem vonatkozhat, de csak eddig. Végig pergett előttem, amikor az előhozakodott Igére nem reagálnak a környezetemben, értetlenül, szinte bambán néznek rám az ismerőseim, rosszabb esetben felemelik hangjukat. 

Mert nem idéznem kellett volna ott és akkor az Igét, hanem megjeleníteni, azt várja az a néni is a temetőben ezt sugallta a fotó. 

Nem, mert nem tudtam nekik megmutatni a Jézusi szeretetet! Akár "gonosztevő" is lehetek, mert visszájára fordulhat minden.  

Mindenki a maga módján hívő, és Isten kereső, és nem az számít, hogy én mennyire vagyok elkötelezett a krisztusi parancsok teljesítésében hanem, hogy mennyire figyelek a másikra, mennyit törődök vele. Ez pedig a Szeretet!

2011. december 10., szombat

Arra születtem



 Arra születtem

...hogy kisgyerek legyek, 
anyám mellett játsszam hosszú éveket, 
arra születtem, hogy felnőtt is legyek, 
s megértsem a szóból azt, amit lehet, 
s végül arra jöttem és e világra, 
hogy hinni tudjam: nem vagyok hiába.

Arra születtem, hogy megszeressenek, 
s megszeressem én is azt, akit lehet, 
arra születtem, hogy boldog is legyek, 
s továbbadjam egyszer az életemet, 
s végül arra jöttem én e világra, 
hogy belehalnom se kelljen hiába.

Adamis Anna


2011. december 9., péntek

A szíved vezet téged, vagy te a szívedet?



Miért rossz az, ha a szívemet követem?

Mert bolondság. A világ azt mondja: "Kövesd a szívedet!" Ugyanezt a filozófiát képviselik a New Age guruk, az önfejlesztő szemináriumok és a romantikus popslágerek. Mivel olyan romantikusan és fennkölten hangzik, könyvek és hangfelvételek millióit lehet eladni vele. A baj csak az, hogy a szíved követése általában azt jelenti, hogy azt hajszolod, ami az adott pillanatban éppen helyesnek tűnik a számodra, függetlenül attól, hogy voltaképpen helyes-e. Azt jelenti, hogy szélnek eresztesz minden óvatosságot és lelkiismereti jelzést, és a legújabb szeszélyeidet és kívánságaidat követed, figyelmen kívül hagyva, amit a józan gondolkodás és az értelmes tanács mond. A Biblia szerint: "Aki bízik magában (angolban: a saját szívében), bolond az; aki pedig jár bölcsen, megszabadul" (Példabeszédek 28:26).

2011. december 5., hétfő

Megbecsült ünnep(hétköz)napok

Szeretettel Mammkának

Amit teszünk egymásért, a hétköz- és ünnepnapokért, ahogyan a szokásainkat, a hagyományainkat alakítjuk, valahol a körülményeinkben, a múltunkban gyökerezik és abból táplálkozik.

Mammkánál olvastam egy bejegyzést amin nagyon meghatódtam és elkezdtem gondolkodni a mi családunk egész évben tartó karácsonyán, amikor nem pár napra koncentrálva adunk bele apait, anyait, hanem elosztva egy éven át. És vannak ajándékok akkor is amikor nincsenek. (Egymás ajándékai vagyunk a szó legtermészetesebb értelmében ez olyan életforma minálunk.)

Minden alkalmat megragadunk, hogy a család együtt lehessen, mindent "megünnepelünk". De mi az ünnep? Amikor együtt vagyunk, de nem magunkért a másikért.
Tudunk-e helyesen ünnepelni?
"Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságában járnak Uram." (Mondja a zsoltáros a Zsoltárok könyvében 88.16)

2011. november 21., hétfő

HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG az Ige fényében

Iri -től származik  ez a kép és  az ötlet is

A sziklára épített házról szóló Ige, ezen a héten nagyon erősen fénylett,  Máté 7, 26-ból különösen az a rész, hogy 
"aki hallgatja e szavamat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette." 
Hányszor olvastam, de most valamiért nagyon szólongatott, résen kell lennem, és olyan, de olyan irgalmas a mi Urunk, még ezt meg is erősítette rögtön: 

"Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni." Lukács12, 48
Hány éve imádkozom azért, hogy követelj tőlem többet, megteszem amit mondasz. 
Köszönöm Atyám,  az örök Élet Igéjét amit  nekünk adtál és nem hagysz magunkra ebben a zűrzavaros világban. 
Nem is tudom mi lenne velem a Te Igéd nélkül? Szeretlek! Szeretem a testvéreimet, Általad tudom   szeretni  őket. Köszönöm!


2011. november 19., szombat

Mindig csak adni

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!

Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom. 

(ismeretlen szerző)



2011. november 10., csütörtök

Botladozás nélkül járni



"Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!....Megőrzi az Úr jártadat-keltedet most és mindörökké."  (Zsolt 121, 3, 8).

Ámen
Ha az Úr nem engedi meg, hogy megtántorodjunk, akkor sem ember, sem az ördög nem buktathat el bennünket. Hogy örvendeznének pedig, ha szégyenletes bukásba vihetnének minket, kimozdíthatnának a kegyelemből és eltemetnének, hogy még az emlékünk se maradjon meg! Szívbeli gyönyörűséggel tennék mindezt, ha nem volna akadálya, de az Úr nem engedi. Ha pedig Ő mindezt nem engedi, akkor nekünk sem lesz részünk benne.

Az élet olyan, mint egy alpesi túra. A hegyi ösvényeken kapaszkodva szüntelen ki van téve az ember annak, hogy megbotlik. Ha igen magasba visz az út, a fej könnyen megszédül, és hamar megcsúszik a láb: egyes helyek csúszósak mint a jég, máshol viszont a kőgörgetegek olyan lazán fekszenek az úton, hogy az esést bizony nehéz elkerülni. Aki egész életében meg tud maradni a helyes úton, és botlás nélkül tud járni, annak minden oka megvan a hálaadásra. Amikor rejtett hasadékok és csapdák vesznek körül, a lábunk gyönge, térdünk remeg és az ellenség igen ravasz, egyikünk sem tudna elesés nélkül megmaradni még egy óra hosszat sem, ha az Úr hűséges szeretete, amely nem engedi, hogy a lábunk megtántorodjék", nem venné szüntelenül körül.

Hogyha lábam megbotolna, Isten van velem,
és erős kezében fogja reszkető kezem.
Támogat e kéz, támogat e kéz:
hogyha lábam megbotolna, támogat e kéz.



C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

2011. augusztus 2., kedd

Mi van ha áldásaid esőcseppeken keresztül érkeznek?

Imádkozunk áldásokért, imádkozunk békességért
kényelemért a családnak, védelemért, míg alszunk.
Imádkozunk gyógyulásokért, jólétért, imádkozunk,
hogy erős kezed enyhítse a szenvedéseinket.
Mindeközben Te hallasz minden kívánságot
és a szereteted sokkal nagyobb mint sem kevesebbet adj nekünk.

Mi van, ha az áldásaid esőcseppeken keresztül érkeznek?
Mi van, ha a gyógyításod könnyeken keresztül érkezik?
Mi van, ha ezer álmatlan éjszakába kerül megértenünk, hogy közel vagy?
Mi van, ha az élet megpróbáltatásai a Te kegyelmed álcázott ajándékai?

Imádkozunk bölcsességért, hogy meghalljuk a hangod.
Dühösen sírunk, amikor nem érezzük a közelséged.
Kételkedünk Jóságodban, kételkedünk a Szeretetedben,
mintha minden ígéreted a Bibliából nem lenne elég.
Mindeközben Te hallasz minden kétségbeesett kérést
és arra vágysz, hogy legyen elég hitünk Benned bízni.

Mikor elárulnak a barátok, mikor úgy tűnik győz a sötétség
a  fájdalom arra emlékezteti szívünket, hogy nem ez a mi otthonunk
ez nem a mi otthonunk

Mi van, ha az áldásaid esőcseppeken keresztül érkeznek
Mi van, ha a gyógyításod könnyeken keresztül érkezik
Mi van, ha ezer álmatlan éjszakába kerül megértenünk, hogy közel vagy
Mi van, ha a legnagyobb csalódásaim, vagy az élet fájdalmai
felfednek egy sokkal nagyobb szomjúságot, amit ez a világ nem tud oltani
Mi van ha az élet megpróbáltatásai, az eső, a viharok a legnehezebb éjszakák
a Te kegyelmed álcázott ajándékai!





Te akkor is és mindörökké velünk vagy!

2011. július 20., szerda

Mi a különbség szeretet és kötődés között?



Mi a különbség szeretet és kötődés között?




A szeretet értékel, a kötődés bálványoz.

A szeretet ajándékoz, a kötődés kisajátít. 

A szeretet megosztható, a kötődés féltékeny.

A szeretet elviseli az elszakadást, a kötődés görcsösen ragaszkodik. 

A szeretet tiszteli a másik fél szabadságát, a kötődés uralomra tör.

A szeretet önzetlen, a kötődés önző.








2011. július 1., péntek

Szer-etet nélkül éhen hal a ...

"Csodálatos ősi magyar nyelvünk jelzi, hogy szeretet nélkül éhen hal a lélek, hiszen a szer régen azt jelentette törvény, s törvény azaz a szer, etet, vagyis éltet. De még az is benne van ebben a szóban, hogy ehhez két ember kell: egyik eteti a másikat… Nem “megeteti” a törvénnyel – ahogyan az manapság a nagy világpolitikában gyakran megtörténik, hiszen itt nem emberi, hanem isteni törvényről van szó! Az Isten törvénye pedig a szeretet! Ezt kell hogy munkálja mindenki, aki csak félig szeret vagy csak önmagát szereti, az csak “fél-ember”.


Forrás: http://andre.weblap.net/
           Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön

2011. június 16., csütörtök

80 éven túli romantika

Szeretek tömegközlekedéssel utazni,-  itt annyi minden történik, izgalmas dolog teljesen idegen emberek beszélgetését hallgatva érzéseikre és érzéseimre figyelni.

Mit érzek?
Van, hogy elmenekülnék, de inkább a másik ember iránti szeretet az amit gyakorolni szoktam menekülés helyett. A másik ember iránti szeretet az a másságuk elfogadását jelenti ebben az esetben szó szerint.
Egy aranyos történet, ami annyira megfogott, hogy fotót is  készítettem róla, hátha látszik majd a képen a kisugárzás.

A történet:
egyik buszmegállóban felszállt egy idős hölgy, - néni - aki az első - dupla ülésre ült le.
A következő megállóban felszállt egy kalapos férfi - bácsi -  mivel nem volt már ülőhely a buszban, oda kéredzkedett az idős hölgy mellé, aki válaszára, hogy leülhet - e mellé azt válaszolta:

- Üljön ide, majd elvesz feleségül.
- Miért? Özvegyasszony? - kérdezte tapasztaltan a férfi, miközben ügyesen becsusszant a székre.
- 83 éves elmúltam már.-  mondta a néni.

Majd halkabbra vették a beszélgetést. Pár perc múlva leszállt a néni, de olyan pillanatok voltak ezek, amiben benne van egy egész élet a vágyaival, nyomorúságával, szépségével. És az idő múlása. Mert az nem áll meg!

2011. március 28., hétfő

Föld órája - a családban


Amikor gyertyát, vagy mécsest gyújtunk nálunk, akkor a gyerekek szívében ünnep készülődik. Ez mindig így van. A gyertya fénye aprócska, de hatása annál nagyobb, amikor képes lecsendesíteni az
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) hó (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről