Anyák napjára unokám kis köszöntőt írt anyukájának, - aki a lányom -, és közismerten harapós a helyesírási hibákra. Nem a pedagógus pálya teszi, hiszen már a párválasztásnál is szempontként fogalmazódott meg benne, mert a helyesírási hiba nagyon zavarja. Van ismerősöm, akit egy vessző hiánya is ki tud akasztani, úgyhogy nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki.
Visszatérve a fogalmazásra, unokám megkért, hogy ír valamit, és amikor elkészül vele, ugye felolvashatja nekem és mondjak róla véleményt, mert az iskolában ezt ragasztják az anyák napi ajándékra. Öt perc sem telt el, máris elkészült az őszinte gyermeki szívvel írt vallomás, ami annyira igaz és aranyos volt, hogy elmulasztottam átnézni a helyesírását.
Jött a nagy nap, amikor az osztályban átadták az ajándékokat, mindenki a saját kis köszöntőjével. Mint utólag kiderült az eredeti szöveget kissé át kellett írni a tanító néni javaslatára, aki azt ki is nyomtatta, szépen kikozmetikázva.
Anya nagyon örült neki, miközben jót mosolygott és csodálkozott az allegórikus kifejezéseken.
Azonban pár nap múlva előkerült az eredeti írás, mert nem hagyta nyugodni a gyermeki lelket, hogy van egy másik köszöntő, meg kíváncsi is volt arra, hogy mit szól hozzá anya.
Anya a kezébe vette, majd miután elolvasta, annyit mondott, ez csodaszép, ez olyan "hannás". Olyan igazi!
És magához ölelte csemetéjét.
Közben összehasonlítottam a két "szöveget" és a döbbenettől földbe gyökerezett a lábam.
Az eredeti, nekem felolvasott üzenetben volt helyesírási hiba és nem is egy. És ANYA ÉSZRE SEM VETTE!!!!!!! Ilyen nincs, még soha nem fordult elő.
De hát mi a szép? Ami természetes, ami érdek és manipuláció nélkül tetszik, úgy ahogy van, sőt, helyesírási hibával.
Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a történetnek, mert most túl a hatvanon, ezen a példán keresztül értettem meg, a "Szeretethimnusz" lényegét.
*Szeretethimnusz 1 Kor 13, 1-13
.JPG)
