A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boldogság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boldogság. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 15., péntek

"Igaz szabadság a minimum szükségletben lakozik."


Egyszerűbb élet, boldogabb élet,  milyen igaza van Diogenésznek. Akikről a történet szól, azokra felénk azt mondják, ilyen embert még lámpással sem lehet találni.


Kevin és Donna Philippe-Johnson története nem utópisztikus. 



A történet
                angolul ide kattintva olvasható.

                magyarra fordítás Anasztázia honlapján ide kattintva elérhető.


Ízelítő: 


Kicsiben gondolkodni az egyik legintelligensebb és legcélravezetőbb dolog, amit tehetünk. Tudatosan lecsökkenteni az életvitelt az egyszerű alapokig a boldogsághoz vezető út titka. És ez olyan egyszerű. Mi a megoldás? Ez a mi tanácsunk elsősorban fiatalok számára: (sk. megjegyzés, soha nem késő elkezdeni másképpen gondolkodni)


"Ne menj bele hitelbe, ne gondolkodj karrierben (csak egy ok miatt dolgozz egy cégnél, azért, hogy fizetést kapj, amiért majd vehetsz egy földterületet és megtermelheted az élelmiszered), élj egy kis házban, adj túl a szükségtelen dolgaidon, csökkentsd le a havi szükségleteid, vond ki magad a modern technikai materializmus rabszolgaságba taszítása alól, maradj egészséges tornagyakorlatok végzésével, kövess egyszerű, teljes kiőrlésű gabonából készült étrendet, tanulj meg pár gyakorlati szakmát, gyakorold a művészetet és szolgáld a helyi közösséget. Tanítsd meg a gyermekeid arra, hogy hogyan értékeljék az igaz örömöket. Az evilági gazdagság tűnékeny: étel, egészség, fák, virágok, gyógynövények, termékeny föld, tiszta víz, friss levegő, barátok és művészet. Tanuld meg értékelni ezeket mindenekelőtt.”


2011. március 31., csütörtök

"A legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz"

Mitől okozott nekem olyan boldogságot örömöt a közelünkben lévő tó fodrozódása? Most próbálom

2011. március 13., vasárnap

A belénk oltott egyetemes vágy

"minden ember boldog akar lenni"  és mégis minden ötödik ember lelki problémákkal küszködik, depressziós, de úgy is mondhatjuk, hogy  az egyensúly és a harmónia megtörik.


Ki a boldog ember? Teiarde Chardin ezt úgy mondja,

„aki mindig megtudja hosszabbítani önmagát szellemileg is, művészetileg is, tehát tudásban, művészetben, szeretetben és transzcendenciával."

Mi az alapja ennek és mi a lehetősége? mert hiszen soha nem elég szeretetből, szépből, jóból, ezek egyetemes értékek, vagyis mindenki számára adott értékek.


Pedig csak három dologra kell nagyon vigyáznunk, hogy az ember mindig talpon tudjon maradni mondta dr Kerényi Lajos SJ:

1. Soha nem szabad megsértődni - ne legyünk "önsebnyalók" tényleg csúnya szó, bocsánat.

2. Legyél pszichológus - szemléld megértően az embereket - "hogy Istenem most ez miért ilyen? Lehet, hogy front érzékeny, hogy meghalt valakije netán, vagy hogy mit tudom én, hogy a személyiségében milyen zűrzavar van. S akkor már mindjárt ugye nem úgy ellenfél, hanem megértem."


3. Küldetésünk „vadócba rózsát oltani, hogy szebb legyen a föld.” Gyógyítani az emberiséget, mert beteg a világ, nagy beteg.



Nagy kihívás! Mind a három pont együtt és külön- külön is!
De ki kezdje a három pont megvalósítását, hogy én boldog lehessek? A Másik?

"Nekem kell először harmonikusnak lennem és kiemelkednem újra, meg újra a vegetációból. (A vegetáció a kincs, hír, gyönyör. Aki nem emelkedik, és ott szorong azok a szokásoktól függő emberek.)

Mi 
a 
boldogság? 

A boldogság titka a fejlődés! Aquinói Szent Tamás azt mondta: „A meglévő értékeknek és személyeknek az elvesztés félelme nélküli birtoklása, és az a bizonyosság, hogy az értékeknek nem fogy ki az utánpótlásuk és a személyek halhatatlanok.”

2010. október 25., hétfő

"Hiszek a szeretet végső győzelmében"



Ezt a ppst-t a kertvárosi plébánia oldalán találtam, (http://www.kertvarosi.plebania.hu/index.html) ezúton is hálásan köszönöm. Átkonvertáltam videó formátummá, mert a diát nem tudtam ide feltenni. Annyira szép az üzenete és a zenéje, hogy mindenkinek hallani kellene, ezért megpróbáltam a youtube-ra is feltenni. Sajnos az a zene ami a képek alatt van szerzői jogvégelem alatt áll, ezért a youtubon hangsávcserével maradhatott meg ez a video. (Nem tudom még, hogyan kell engedélyt kérni a Music Publishing Rights Collecting Society -től.)

Isten azt szeretné, hogy egész világunk szép,
gondozott park legyen.
Rajtunk múlik, hogy az lesz-e?


Ez a világ Isten túláradó ajándéka,
neked, nekünk, nekem.


Számomra Isten az, aki túláradó,
végtelen szeretettel szeret bennünket.
Ajándékozó szeretettel szeret. 


Kereszténynek lenni azt jelenti,
hogy Isten csodaszép ajándékait észreveszem. 


Milyen rosszul eshet a
mi Urunk Istenünknek,
hogy legtöbbször
észre sem vesszük
pazar ajándékait.


Gondoljunk csak bele, egy átlagos mai ember
jobban él, mint egy király a középkorban! 



Tudok én örvendeni?
Mindenkinek meg kellene írnia
a saját „magnificat”-ját!
Ha van rá módod, tedd meg egyszer,
vonulj vissza a szobádba vagy a kápolnába
egy lappal a kezedben,
s írd meg a magad Hálaénekét! 


Ha esketek, azt szoktam mondani a vőlegénynek, hogy Isten téged annyira szeretett, hogy megteremtett egy lányt, tizennyolc-húsz évig nevelte, és most ajándékba adja neked. A te feleséged, öleld át, szeresd 


És fordítva is igaz, hogy Isten annyira szerette a melletted álló lányt, hogy téged megteremtett neki; legyen valaki, aki által megsimogathatja őt. 

Isten általam akar megsimogatni egy gyermeket, általam akarja szebbé tenni a földet, általam akarja boldogabbá tenni az embereket.


Isten selejtet nem teremt. Ő soha nem mondja, hogy „Na, csapjuk össze még ezt a gyereket” – és utána „Menjél fiam, ne is lássalak”. Hiszem azt, hogy Isten mindig belead apait-anyait, minden Tőle telhetőt, minden teremtményébe.



Az Isten által teremtett ember jó. Nagyon el tud mocskolódni, látszólag nagyon gonosszá tud válni, de mélyen bent, a lelke legmélyén ott van a tisztaság.


A boldogság nem abból áll, hogy fogyasztunk, hogy sikereink vannak, hogy tapsolnak nekünk, hogy egymás fölé kerekedünk – a boldogság abban áll,
hogy jót teszünk.




Jót tenni jó.
Az Isten teremtette embernek szerintem
ez a hivatása.


Az asszonynak úgy kellene a férjére néznie,
mint a világ legnagyszerűbb emberére –
mert akkor az az ember, a férj
a világ legnagyszerűbb édesapja lesz


És tudjon úgy nézni a férj az ő feleségére,
mint a világ legcsodálatosabb asszonyára –
mert akkor az asszony kivirágzik, szárnyai nőnek,
és lehozza a csillagokat az égről a családjáért.



Nagyon fontos, hogy tudjuk: ha valaki mellettünk elnyomorodik vagy ha valaki mellettünk elzüllik, akkor én is hibás vagyok, mert a hitemmel nem tudtam szárnyakat adni neki; nem segítettem, hogy nagyra nőjön; sőt talán ítéleteimmel kárhozatba taszítottam


Gyermeked, férjed, feleséged olyannak látja saját magát,
amilyennek a te szemed tükre mutatja!




Hitünkkel, bizalmunkkal
egymásból elő- és kiszerethetjük
a szentet, a boldog embert.




Sajnos, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok,
amikor az ember elfárad,
amikor az élet teherré válik


Próbálok valami szépet tenni,
és kudarc lesz belőle.




Valakit szeretünk,
és az illető nem válaszol a szeretetünkre,
ragaszkodásunkra,
sőt, az is lehet,
hogy bizalmunkkal visszaélve
éppenséggel tönkretesz bennünket.
Ez is megtörténhetik.




Miért van ez így?
Ez egy nagy-nagy titok, amire se ma,
se később nem tudunk válaszolni.




Ha Isten valamit elvesz, akkor hiszem,
hogy valami szebbet akar adni az embernek

Gyönyörű szép, emberi vonások kerülnek a felszínre a bajban


Ha Isten megenged valami rosszat,
akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket,
vagy valami olyan útra akar vezetni,
amelyre magunktól sohasem térnénk rá.


Csak a halálunk után
vagy a túlvilágról visszanézve fogjuk megérteni
a nagy összefüggéseket az életünkben!




Nekünk olyan Istenünk van,
aki nem kihúzott derékkal, hollywoodi mosollyal
viszi a maga keresztjét,
hanem vérzik, szenved, elesik,
összevegyül a sárral, sír és vérrel verejtékezik.
Látszólag értelmetlenül szenved,
de nem adja fel, nem tér le a szeretet útjáról.
Hűséges mindhalálig.




Soha nem az a fontos, ami mögöttem van,
hanem ami előttem áll.




Az idézetek
•
Böjte Csaba OFM:
Hiszek a szeretet végső győzelmében c. könyvéből származnak 




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) hó (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről