Szeressem, vagy ne szeressem a telet?

Nem szoktunk télen üdülni - nyáron se nagyon - igaz vágyakoztam már rá többször is,de csak a hó miatt.
Ami nálunk ritkán esik, ilyen amilyen az idei, hogy még gyönyörűséges is,  meg még ritkábban. Eddig mindig elolvadt, vagy hófúvással érkezett a csapadék, minden volt, csak szép nem.

A havazás  megnyugvást jelen számomra, amit gyerekként nagyon szerettem, de felnőttként már inkább elhessegettem ezt az örömet, mert az eszem azt mondta, hogy mennyi munkával és bajjal jár. Valóban, ilyenkor a traumatológia gipszelő csúcsra van járatva és csak erre tudtam gondolni. Azonban most megenyhült a szívem ennyi gyönyörűség láttán, hiszen amióta kiköltöztünk nyugalomszigetünkre ennyi hófehérséget még nem láttunk.

A cseresznyefa most nem virágoktól roskad, hanem a dús hópihéktől.

A kert déli oldala: a napnak már kevés ideje maradt napnyugtáig, miközben annyira csillogott a hó, hogy a telefon amivel fényképeztem majdnem megvakult.




Este különösen félelmetessé válnak ezek a fenyők a terasz oldalán. Még a férjem is azt mondta: huhh! Pedig ő volt katona!



Nagyon hideg van, itt éppen siettem a buszra, de hátrafordulva még muszáj volt ezt a látványt megörökíteni. Az éjszakai köd  reggelre szépen kicsipkézte a kopasz ágakat.

Szeretem a fehér színt a természetben, lehet, hogy a férjem is, akit talán azért nem ütött meg a guta, csak majdnem amikor kezében maradt az autónk műanyag kilincse -  megrendelni csak jövőre lehet a szükséges alkatrészt és hétezer forintba kerül plusz a szerelés. Miután beindította az autót, az annyit mondott nyekk!
Az akkumulátor zárlatos lett a mínuszokban, meg már kicsit öreg is, szóval inkább maradtunk volna a meleg szobában.
Milyen jó nekünk, ezt mérlegeltük ma délután, amikor beköszönt hozzánk a hajléktalan Sándorunk, akivel nyáron találkoztunk (a történet itt olvasható: http://nyugalomsziget.blogspot.com/2010/09/ma-alazatot-tanultam-egy-hajlektalantol.html) és most egy bódéban lakik ahonnan nem lehet mostmár kilátni, mert körberakta paplanokkal a tetőt. Egy vastag Nike- dzseki volt rajta, úgy kapta karácsonykor ahol a meleg ételt osztották. Arra a kérdésünkre, hogy milyen fűtése van: a levegőbe lehelt és azt mondta ez az ő fűtése. Hozzátette, ha megfagyna legalább egészben ki tudnák húzni a kalyibából.
(Még a macskánknak is jobb, mert bizony éjszakára beengedjük őket a teraszra, ahol  4-5 fok van. Pluszban.) De mosolygós volt Sándor szeme, azt mondta, most lelakja a "másik oldalt" is. Ugyanis évekkel ezelőtt egy ékszerüzlet kirablásakor rengeteg pénze volt,  fővárosi szállodában húzta meg magát, ahová még a kaját is felvitték a szobájába  a rendőrség megérkezéséig.
Újságolta, hogy februárban MRI-re megy, mert gond van a szívével, valami érszűkület féle.
Szeret beszélgetni, de  csak ha kérdezzük, a végén meg már egész jól belemelegedett. Sietett, mert egy másik majdnem hajléktalannál segített valamit össze-eszkábálni, kezében fehér zsinór volt, amit vidáman lóbált, amikor elköszöntünk, majd eltűnt az utca végén.

A nyár mindig vidámabb!
Ezek után szeressem, vagy ne szeressem a telet?