A mérleg egyik serpenyője:
Szeretnék színházba eljutni néha, nemcsak tíz évenként. Éppen most számoltam ki a kéz és lábujjaimon, hogy éppen 12 éve állunk a férjemmel együtt nagyszülői szolgálatban. Csodás szolgálat ez, nem cserélnénk senkivel ez most nem dicsekvés, de nem is panaszkodás. Mégis! Néha összehasonlítom magunkat a szabadon járó kelő, hasonló korú embertársainkkal - tudom, tudom, ne nézzem amit a másik csinál, mert én nem vagyok az ő helyzetében és ő sincs az enyémben.
Hiányérzetem van, hogy talán elmulasztok valamit.
Az este szóba került, hogy a halálos ágyunkon elgondolkodunk majd azon - hacsak nem egy tégla esett a fejünkre -, hogy mindent megtettünk-e amit lehetett, elmulasztottunk-e valamit, mert csak a lelkünkben megnyugodva távozhatunk békességgel.
.............................................
A mérleg másik serpenyője:
1.
A gyerekeink/unokáink imádják a mesét, a könyveket, még a csintalankodást is felfüggesztik, ha mesemondás van. Anya és Viki állatos képeket nézegettek tegnap.
Az oroszlán, sakál és a farkas ragadozó állatok - tanította anya a négyéves Vikit, aki nézi - nézi a könyvben az állatokat, majd mutatóujjával megérinti a képet, utána gyanúsan tapogatja az ujját:
- Anya, dehát ez nem is ragad!!
2.
Még ki sem heverte anya ezt a gyermeki sziporkát, következett a második mese, amelyik a tengeri kígyóról szólt.
- Nem zavar ez sok vizet! Egyetlenegy nagy hal se ijed meg tőle. Egy angolna közeledett feléjük, egy sok rőf hosszú, igazi angolna. - mondja anya
Viki okosan pislog és alkalmasint közbevág:
- Anya! Te is jártál angolra!
(Valóban anya most fejezte be az angol tanfolyamot!)
.............................................
Nincs már hiányérzetem! A mérleg egyensúlyban van.
