A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szív. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 13., kedd

Megbocsátás

Megbocsátok! Több puszta szónál!




Könnyen megbántunk másokat, s ha minket bántanak, gyakran neheztelünk. A szívünkben dúló harag és sértődöttség jelzi, hogy letértünk a békesség útjáról. Vannak, akik évekig, évtizedekig, sőt a halálos ágyukig engesztelhetetlenek. Sokszor épp ez viszi őket a sírba, s ezzel a lelkülettel másokat is megbetegítenek.
A békesség elnyerése érdekében szükséges egyrészt mások bűnét megbocsátani, másrészt a magunk bűnéért, amellyel mi bántottunk meg másokat, bocsánatot kérni. Csak ekkor nyerhetjük el a megbocsátást és a megigazulást, és tapasztalhatjuk meg, hogy a lelki háborúság helyén a megbékélés virágzik. Megszabadulunk
a sértődékenység és a sértés tüskéitől. A megbocsátás új szívet – azaz új életfelfogást, gondolkodás- és látásmódot – teremt. Testet-lelket gyógyító ereje felmérhetetlen.
Fenntartani ezt a békét, megőrizni a szív tisztaságát – küzdelembe kerül, hiszen az önző emberi természettel szemben kell csatát vívnunk.
De a szabályszeru küzdelem – amely a lelki növekedés szükségszerű velejárója – a győzelemig vezet.

2011. december 9., péntek

A szíved vezet téged, vagy te a szívedet?



Miért rossz az, ha a szívemet követem?

Mert bolondság. A világ azt mondja: "Kövesd a szívedet!" Ugyanezt a filozófiát képviselik a New Age guruk, az önfejlesztő szemináriumok és a romantikus popslágerek. Mivel olyan romantikusan és fennkölten hangzik, könyvek és hangfelvételek millióit lehet eladni vele. A baj csak az, hogy a szíved követése általában azt jelenti, hogy azt hajszolod, ami az adott pillanatban éppen helyesnek tűnik a számodra, függetlenül attól, hogy voltaképpen helyes-e. Azt jelenti, hogy szélnek eresztesz minden óvatosságot és lelkiismereti jelzést, és a legújabb szeszélyeidet és kívánságaidat követed, figyelmen kívül hagyva, amit a józan gondolkodás és az értelmes tanács mond. A Biblia szerint: "Aki bízik magában (angolban: a saját szívében), bolond az; aki pedig jár bölcsen, megszabadul" (Példabeszédek 28:26).

2009. augusztus 24., hétfő

Szeress és erről szóljon az életed!

Szeress és erről szóljon az életed! 


Csak így egyszerűen, nem kell túlbonyolítani. Mit jelent az egyszerűség, próbálom megérteni. 
A szív egyszerűsége, az élet egyszerűsége. 


Amikor szívedet lelkedet beleadsz mindenbe, amit teszel.






Mi az egyszerűség? Őszinteség.  EGYENESSÉG, színlelés nélkül.
Amikor nem vagyunk megosztva, amikor azt mondom amit gondolok.

Mi a mércéje ennek az egyszerűségnek? 

Jézus így állított mércét: "Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda." (Lk 18. 17)


Tudok színlelés nélkül boldogulni? 
Azt mondom nem, Isten azt mondja IGEN!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) hó (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről