A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böjt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böjt. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. március 4., kedd
Erkölcstan vagy hittan
Az idei tanévben 2013/2014 választani kellett, hogy melyik "tantárgyat" fogják tanulni a gyerekek első és ötödik osztályban. Erkölcstan vagy hittan? Év elején zűrzavarosnak tűnt a hittan oktatás, hogy ki és melyik vallás szerint fog tanítani, többen elpártoltak a hittan választásától, pedig jó pár - magát hitetlennek mondó szülő örömét fejezte ki, hogy legalább a gyerek járjon hittanra, ha már ő erről lemaradt. (Benne van az emberekben az Istenkeresés)
Fél év után kiderült, hogy az erkölcstan oktatás áll hadilábon, mert a tanárbácsi elment, egyébként is koszos volt a körme, meg repedezett a keze, mondja ötödikes unokám. Most a történelem tanár vette át az erkölcstan oktatását és kihasználja, hogy inkább történelmet tanítson, meg valamit még az erkölcstanból, illetve helyette Isten tagadást. (Ezt nem részletezem.)
Innen indult ki az a kérdés amit nekem szegezett unokám:
- mama, mondd el nekem, miért van az, hogy mi erkölcstan órán szenvedünk, unjuk magunkat, meg majd elalszunk, a hittanosok pedig csokit esznek és filmeket néznek?
- Nagyon jó, hogy észre vetted a különbséget, - válaszoltam örömmel - hiszen pontosan erről van szó, mert amikor velünk van az Isten - illetve mi Ővele - , akkor lakomázunk, ha pedig nélküle, akkor böjtölünk, ahogyan ti is teszitek Jézus nélkül az erkölcstannak mondott történelem órátokon.
Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: Akkor majd böjtölnek, azon a napon. (Márk evangéliuma 2, 19-20)
2010. július 21., szerda
Válasz: Hinnél-e így akkor is...
Választ keresünk egy kérdésre, hogy mit tegyünk, hogyan segítsünk embertársunknak. Lehet, hogy van hited, lehet, hogy még nincs aki-e sorokat olvasod. Egyet kívánok most, amit egy hajléktalan sorsú Embertársam mondott nekem: "Soha ne tudja meg milyen az odamenni egy idegenhez és kérni."
E kis bevezető után lássuk mit mond az előző oldalon feltett kérdésre- a Biblia/Szentírás és Lugosi József barátunk, aki egyben a lelki vezetőm:
"A tévedéseket csak úgy lehet eloszlatni, ha beszélünk róluk. A válaszok a Szentírásban vannak és a Szentlélek segítségével lehet rájuk találni. Hiszen itt a válasz: Mt 25,33-40
"Éhes voltam és adtatok ennem.. ...Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek."
Csak egyvalaki képes a világ minden szenvedőjének gyógyírt nyújtani: a Mi Urunk Jézus Krisztus!
A Teremtő azt várja tőlünk teremtményektől, hogy szeressük egymást és ha csak egynek is segítünk, már az Ő akaratát teljesítjük. Nekünk, teremtményeknek el kell fogadnunk e lét korlátait, csak Isten mindenható és az akarata nem mindig érthető a számunkra. Hitünk csak akkor nem inog meg, ha elfogadjuk--vita és gondolkodás nélkül-- az Ő akaratát ( gondoljunk Ábrahámra!). Kezébe kell tenni az életünket, hiszen Isten jót akar nekünk, üdvösséget kínál; persze az út tövisekkel van kirakva.
Nézzük, mit ír erről Avilai Teréz:"Isten rettenetesen bánik az ő barátaival. De hát alapjában nem igazságtalan velünk szemben, mivel egyetlen Fiával is hasonlóan bánt."
Aki képes elfogadni a teremtményi létet és Isten irányítását, annak a hite nem inoghat meg!
Azért kell beszélni ezekről a dolgokról, mert az emberek többsége már azt is elfelejtette, hogy teremtmény és az élet Isten ajándéka.
Nézzük a történelmi előzményeket!
A 18. században a francia forradalom az Észt tette Isten helyébe. A vallást, mint ésszerűtlent kihajították a szemétbe. Az Egyház nem tudott választ adni a kihívásokra, befelé fordult sértődötten. Ugyanakkor a falu életközössége felbomlott az ipari forradalom miatt. Tömegek költöztek a városokba és vesztették el gyökereiket. Ezek az emberek magukra maradtak és vallásilag közömbössé, esetleg ateistává váltak. Elvesztették a lábuk alól a talajt, az Egyház pedig nem találta a hozzájuk vezető utat.
Így érkezett el a 20. század a maga borzalmaival, háborúival, népirtásaival, járványaival és természeti katasztrófáival. Az embernek már nem volt támasza, hiszen a Teremtő kezét már elengedte. Ugyanakkor a gyarló ember számon kérte Istent, hogy engedheti ezt a sok rosszat a világon! Ez történik napjainkban is! A teremtmény felelősségre vonja a Teremtőjét! Azt mondja, ha te vagy a Mindenható, akkor ne engedd a szenvedést, mert különben meginog benned a hitem. Ha nem tud minden rászorulón segíteni akkor is. Pedig az ember itt téved, mert a szörnyűségek nem Istentől származnak, hanem a Sátántól. Ugyanis Isten a szeretet (Deus caritas est)! Soha nem tudna ártani a teremtményének, akit Fia feláldozásával megszabadított az eredeti bűntől és az üdvösségre hívott.
Akkor pedig felmerül a kérdés, miért hagyja az ördögöt pusztítani? A harc ősidők óta folyik a jó és a gonosz között a világ feletti uralomért. Isten szabad akarattal ruházta fel az embert, azért, hogy eldönthesse melyik oldalra áll. Az üdvösség egy felkínált lehetőség és egész élet utunkkal kell megszolgálnunk. A Sátán mindent megtesz, minden eszközt felhasznál, hogy megingassa hitünket. Jól mondja Eperjes Károly: az ördög még sohasem volt olyan szép, mint napjainkban. Megtéveszt, lépre csal, ellenünk fordítja gyarlóságainkat.
Mit tehetünk ellene? El kell fogadnunk, hogy teremtmények vagyunk. Akkor is engedelmeskednünk kell, ha nem értjük Isten akaratát. Ha életünk során bánat és szenvedés ér, tudnunk kell, hogy ennek oka van; de Isten szeret minket, a javunkat akarja. Gyakoroljuk a testi és lelki irgalmasság cselekedeteit. Ne keseredjünk el, ha nem tudunk mindenkin segíteni; gondoljunk arra, mit ír a Szentírás erről! Imádkozzunk, böjtöljünk és forduljunk bátran a Szűzanyához!
Tehát összefoglalva: ÖNÁTADÁS, ENGEDELMESSÉG, ALÁZAT, IMA, BÖJT és legfőképpen a SZERETET.
Az üdvösségre vezető út tele van kitérőkkel, csapdákkal, csak erős hittel és tiszta lélekkel lehet végigmenni rajta. Ahogy a Szentírás mondja: "Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet. Kevesen vannak, akik megtalálják."
------------------------------

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
1-es számok
(1)
2012
(1)
abortusz
(1)
adalékanyagok
(1)
Ádám
(1)
advent
(2)
alázat
(2)
áldás
(7)
alkalom
(1)
alleluja
(1)
Andre Lowoa
(1)
angol
(1)
angolna
(1)
angyal
(2)
angyali
(1)
anya
(2)
anyák napja
(1)
apa
(1)
arany
(1)
aranyszabály
(2)
árvácska
(1)
asztali áldás
(1)
átváltozás
(1)
Atyám
(1)
Avilai Szent Teréz
(2)
baleset
(1)
barát
(1)
Barsi Balázs
(1)
Bartók
(1)
béke
(2)
békesség
(5)
beporzás
(1)
Betlehem
(2)
Biblia
(2)
bizalom
(1)
biztosítást
(1)
boldog újévet
(1)
boldogabbak
(1)
boldogság
(4)
böjt
(2)
Böjte Csaba
(3)
bölcs
(1)
bűn
(2)
cigaretta
(1)
cigi
(1)
Cohen
(1)
család
(3)
császármorzsa
(1)
csend hangjai
(1)
csillag
(1)
derű
(1)
dia
(1)
dr Kerényi Lajos
(1)
egészség
(1)
El Camino
(1)
elavulás
(1)
Élet
(5)
élsz barackvirág
(1)
énekesmadár
(1)
engedelmesség
(1)
erkölcstan
(1)
értékrendszer
(1)
érzések 80 éven túl
(1)
eskü
(1)
eső
(1)
etika
(1)
fa
(1)
fagy
(1)
fájdalom
(2)
felelősség
(2)
felhők
(2)
feltámadás
(1)
fény
(3)
fények
(1)
fenyő
(2)
fenyőfa
(1)
film
(1)
fohász
(1)
fotó
(1)
Föld órája
(1)
garancia
(1)
gazdag
(1)
globális
(1)
Golgota
(1)
gond
(1)
gonosz
(1)
gordiuszi
(1)
gregorián
(2)
gyereknap
(1)
gyerekszáj
(1)
gyermek
(4)
gyermek áldás
(2)
gyermeklélek
(1)
gyermekszemmel
(1)
gyertya
(3)
gyógyulás
(2)
gyomnövény
(1)
Gyuri naplója
(1)
gyűlölet
(1)
hagyományok
(1)
hajléktalan
(1)
hála
(3)
halál
(1)
hálásak
(1)
hallelujah lyrics
(1)
halloween
(1)
harmat
(1)
harmatcseppek
(1)
házasság
(2)
hazaszeretet
(1)
hernyó
(1)
hétfőtől hétfőig
(2)
himnusz
(1)
hinni
(1)
hit
(6)
hittan
(1)
hó
(1)
Hofi
(1)
hófúvás
(1)
horgászat
(1)
hozsánna
(1)
hulladék
(1)
húsvét
(1)
idő
(2)
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
(1)
igazi
(1)
Ige
(5)
ima
(5)
imádkozunk
(1)
imádság
(1)
internet
(1)
inverter
(1)
irgalom
(1)
Isten
(24)
Isten dicsőségét
(1)
itt van az ősz
(1)
J. Meyer: viselkedési formák
(1)
Japán földrengés
(1)
jelkép
(1)
Jeruzsálem
(1)
Jézus
(21)
Jézus élete
(1)
Jézus mondja neked
(1)
Jézus születésnapja
(1)
Jill Botle Taylor
(1)
jó emberek
(2)
jóság
(1)
József Attila
(1)
Jupiter Hold Vénusz együttállás
(1)
kabaré
(1)
karácsony
(18)
karácsonyfa
(1)
karácsonyi díszek
(1)
Kárlmelhegy útja
(1)
Kármelhegy útja
(1)
katica
(1)
katolikus válaszok
(1)
kegyelem
(1)
kenyérsütés
(1)
kenyértörés
(1)
kéregetés
(1)
Kereszt
(1)
keresztény
(1)
kereszténység
(1)
Keresztes Szent János
(2)
keresztút
(1)
kérjetek és kaptok
(1)
kéz
(1)
kezek
(1)
kincsek
(2)
kincset
(1)
király feje
(1)
Kis herceg
(1)
kisgyerek
(1)
kiskert
(1)
kockacukor
(1)
koldulni
(1)
könny
(2)
kötődés
(1)
kreativitás
(1)
Krisztus
(9)
kullancs
(1)
külsőségek
(1)
kvaterkázás
(1)
laudetur
(1)
leander
(1)
lélek
(2)
lelked
(1)
lelkem
(1)
lelki növekedés
(1)
lelkünk
(2)
lemondás
(2)
levendula
(1)
lombhullató
(1)
lótusz
(1)
macskaszem
(1)
Mammka
(1)
Mária
(1)
matek
(1)
megáldani
(1)
megáldjuk
(1)
megbocsátás
(2)
megelőzés
(1)
megfáradt ember
(1)
megoldás
(1)
megtérés
(2)
megyek
(1)
Mikulás
(1)
mindenszentek
(2)
mobil trükkök
(1)
mosoly
(2)
most
(1)
nagyböjt
(1)
Nagypéntek
(1)
naplemente
(1)
netlog
(1)
név választás
(1)
nevetés
(1)
Nouwen
(1)
nyelvtan
(1)
nyugalom
(2)
Oltáriszentség
(1)
olvas
(1)
orvosi ügyelet
(1)
önátadás
(1)
önismeret
(1)
örökké
(1)
öröm
(2)
örülj
(1)
ősi ír áldás
(1)
ősz
(2)
őszinte
(1)
őszinteség
(1)
ötlet
(1)
Paul Washer
(1)
pénz
(1)
pénzgazdálkodás
(1)
Petőfi
(2)
pillangó
(1)
pinterest
(1)
Pio atya
(3)
porcsin
(1)
probléma
(1)
próféciák
(1)
pünkösd
(1)
ragad
(1)
ragadozó állatok
(1)
rák
(1)
remélj
(1)
Remény
(1)
Reményik
(1)
Reményik Sándor
(2)
saját videó
(1)
Sára névnap
(1)
Sík Sándor
(2)
spirituális eutanázia
(1)
Spurgeon
(1)
süni
(1)
szabadító ima
(1)
szabadság
(1)
száguldó hernyó
(1)
számítógép
(2)
szégyen
(1)
szél
(1)
szellem
(1)
Szent Ágoston
(2)
szent hajlék
(1)
Szent Jakab útja
(1)
Szent Miklós
(2)
Szentírás
(1)
Szentlélek
(2)
szenvedés
(1)
szép
(2)
szépség
(1)
szerelem
(2)
szeress
(1)
szeretet
(29)
szeretettel
(2)
szimbólum
(1)
színház
(1)
sziporka
(1)
szív
(3)
szivárvány
(1)
szmogriadó
(1)
szolmizálás
(1)
szövetség
(1)
születésnap
(1)
talány
(1)
tanúságtétel
(1)
tavasz
(1)
Teiarde Chardin
(1)
tél
(1)
Télapó
(1)
temető
(1)
Teréz anya
(1)
természet
(1)
testvériség
(1)
tiszta hit
(1)
titok
(1)
tíz kérdés
(1)
törpehörcsög
(1)
Tripadvisor
(1)
tujafa
(1)
tulajdonságok
(1)
Túrmezei Erzsébet
(2)
tükör
(1)
tűz
(1)
tűzoltás
(1)
újév
(1)
Úr
(6)
Úr Jézus
(1)
Uram
(2)
Uram. lelki próba
(1)
Úrban
(1)
Úrnapja
(1)
Urunk
(1)
út
(1)
ünnep
(4)
ünnepnap
(1)
vadludak
(1)
válás
(2)
Valentin nap
(1)
végrendelet
(1)
vele
(1)
vélemény
(1)
véletlenek
(1)
vers
(1)
veszély
(1)
videó
(1)
vihar
(1)
Viki
(1)
világ
(1)
világosság
(2)
Virágvasárnap
(1)
virtuális
(1)
Vízkereszt
(1)
zarándoklás
(2)
zsoltár 27.
(1)
Bloglista a ritkán frissülőkről
Hétfőtől Hétfői blogtalálkozóhoz csatlakoztak
kezdeményező: Iri http://iri-aldasszomj.blogspot.com
Mammka: http://mammka.blogspot.com/