2010. december 29., szerda

Szeressem, vagy ne szeressem a telet?

Nem szoktunk télen üdülni - nyáron se nagyon - igaz vágyakoztam már rá többször is,de csak a hó miatt.
Ami nálunk ritkán esik, ilyen amilyen az idei, hogy még gyönyörűséges is,  meg még ritkábban. Eddig mindig elolvadt, vagy hófúvással érkezett a csapadék, minden volt, csak szép nem.

A havazás  megnyugvást jelen számomra, amit gyerekként nagyon szerettem, de felnőttként már inkább elhessegettem ezt az örömet, mert az eszem azt mondta, hogy mennyi munkával és bajjal jár. Valóban, ilyenkor a traumatológia gipszelő csúcsra van járatva és csak erre tudtam gondolni. Azonban most megenyhült a szívem ennyi gyönyörűség láttán, hiszen amióta kiköltöztünk nyugalomszigetünkre ennyi hófehérséget még nem láttunk.


A cseresznyefa most nem virágoktól roskad, hanem a dús hópihéktől.





A kert déli oldala: a napnak már kevés ideje maradt napnyugtáig, miközben annyira csillogott a hó, hogy a telefon amivel fényképeztem majdnem megvakult.




Este különösen félelmetessé válnak ezek a fenyők a terasz oldalán. Még a férjem is azt mondta: huhh! Pedig ő volt katona!



Nagyon hideg van, itt éppen siettem a buszra, de hátrafordulva még muszáj volt ezt a látványt megörökíteni. Az éjszakai köd  reggelre szépen kicsipkézte a kopasz ágakat.

Szeretem a fehér színt a természetben, lehet, hogy a férjem is, akit talán azért nem ütött meg a guta, csak majdnem amikor kezében maradt az autónk műanyag kilincse -  megrendelni csak jövőre lehet a szükséges alkatrészt és hétezer forintba kerül plusz a szerelés. Miután beindította az autót, az annyit mondott nyekk!
Az akkumulátor zárlatos lett a mínuszokban, meg már kicsit öreg is, szóval inkább maradtunk volna a meleg szobában.
Milyen jó nekünk, ezt mérlegeltük ma délután, amikor beköszönt hozzánk a hajléktalan Sándorunk, akivel nyáron találkoztunk (a történet itt olvasható: http://nyugalomsziget.blogspot.com/2010/09/ma-alazatot-tanultam-egy-hajlektalantol.html) és most egy bódéban lakik ahonnan nem lehet mostmár kilátni, mert körberakta paplanokkal a tetőt. Egy vastag Nike- dzseki volt rajta, úgy kapta karácsonykor ahol a meleg ételt osztották. Arra a kérdésünkre, hogy milyen fűtése van: a levegőbe lehelt és azt mondta ez az ő fűtése. Hozzátette, ha megfagyna legalább egészben ki tudnák húzni a kalyibából.
(Még a macskánknak is jobb, mert bizony éjszakára beengedjük őket a teraszra, ahol  4-5 fok van. Pluszban.) De mosolygós volt Sándor szeme, azt mondta, most lelakja a "másik oldalt" is. Ugyanis évekkel ezelőtt egy ékszerüzlet kirablásakor rengeteg pénze volt,  fővárosi szállodában húzta meg magát, ahová még a kaját is felvitték a szobájába  a rendőrség megérkezéséig.
Újságolta, hogy februárban MRI-re megy, mert gond van a szívével, valami érszűkület féle.
Szeret beszélgetni, de  csak ha kérdezzük, a végén meg már egész jól belemelegedett. Sietett, mert egy másik majdnem hajléktalannál segített valamit össze-eszkábálni, kezében fehér zsinór volt, amit vidáman lóbált, amikor elköszöntünk, majd eltűnt az utca végén.


A nyár mindig vidámabb!
Ezek után szeressem, vagy ne szeressem a telet?

2010. december 25., szombat

A karácsony soha nem érhet véget

Szentestén a család apraja nagyja, - idén tizenketten- összegyűlik nálunk, hogy közösen várjuk a Megváltó születését. Énekelünk, gyertyát gyújtunk és amikor az idő elérkezik

2010. december 11., szombat

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről