Ma alázatot tanultam egy hajléktalantól

"Semmilyen megtapasztalás nem történik véletlenszerűen."

Ma alázatot tanultam egy hajléktalantól, aki vendége volt a mi családunknak. Tudjuk-e pontosan, mi az alázat, ki számít alázatosnak?
Ime az alázat egyik értelmezése: "Egy alázatos személy minden körülmények között képes ellátni feladatát függetlenül attól, hogy környezete mennyire ellenálló vagy negatív. Az alázat éppen ettől ellentéte a megalkuvásnak és a megalázkodásnak."

"Vendégünk" bemutatkozása rövid és velős volt, kertelés nélkül elmondta, hogy 59 éves, fiatal korában börtönbe került, szabadulása előtt édesanyja meghalt, katonatiszt édesapja pedig közben elitta a családi házat. (Ennek már harminc éve.) Megkérdeztük, most hol lakik, ő rezzenéstelen arccal válaszolt:
-" A nyúllal szemben!"

Azt hittük a nyúl az egy vendéglő neve, de nem vendéglővel szemben, hanem egy erdőben lakik a szürke nyúllal szemben!
Rádöbbentünk, akkor ő hajléktalan! És biztosan éhes. Szemtől szembe még soha nem álltunk ilyen helyzetben lévő embertársunkkal.
Télen is a nyúllal szemben lakik, a fűtetlen ég alatt egy deszkából tákolt hajlékban. Megkérdeztük mit csinál, hogy ne fázzon?
-"Hát begubózok sok réteg ruhába."

Mivel nem kívánta alamizsnaként elfogyasztani az ételt amit megosztottunk vele, munkát kért. Meg akart dolgozni érte. Egy gödör kiásását folytatta a kertünkben, örömmel vállalta, azt mondta ehhez nagyon ért, mert tíz évig volt sírásó.
Miközben döbbenten néztük, hogy tényleg milyen szakszerűen ássa egyre mélyebbre a leendő szennyvízaknát, rákérdeztünk, hogy reggelizett-e már?
-"Mit ettem volna?" válaszolt, vagy inkább kérdezett bennünket tisztelet tudóan és oly természetesen.
A reggeli, és az ebéd után búcsúzóul még sütöttem neki palacsintát. Ugy evett a tányérról, mint ahogyan a kiskutyánk a jó falatokat - evőeszköz nélkül. Még ki is nyalta a tányért és mosolyogva megjegyezte, ez a palacsinta olyan szakadós volt, mint az édesanyjáé.
Soha senkit nem láttam még így igyekezni, hogy értékeit megmutassa szakadt ruhája, borostás arca mögött. Soha senkit nem láttam ilyen örömmel dolgozni, és igy táplálkozni.

Minden ember értékes, Ő is az. Nevén nevezve, Sándor. Mert így mutatkozott be.
Munkáját ami majdnem kész lefényképeztem, Őt magát nem. Mindenki előtt valószínűleg él már egy kép, milyen lehet Sándor!

“Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.

Alázat, talán túlságosan nagy szó. Ehhez már kegyelem kell, kivételes lelkiállapot. Hétköznap beérhetjük azzal, hogy szerények vagyunk és iparkodunk megismerni igazi vágyainkat és hajlamainkat. S azokat szégyenérzés nélkül bevalljuk magunknak. S iparkodunk megegyezni vágyainkkal és a világ lehetőségeivel.”
(Márai Sándor: Az igazi)

------------------------------------------

Későbbi hírek Sándorról:
http://nyugalomsziget.blogspot.com/2010/12/szeressem-vagy-ne-szeressem-telet.html