Szeressem, vagy ne szeressem a telet?

Nem szoktunk télen üdülni - nyáron se nagyon - igaz vágyakoztam már rá többször is,de csak a hó miatt.
Ami nálunk ritkán esik, ilyen amilyen az idei, hogy még gyönyörűséges is,  meg még ritkábban. Eddig mindig elolvadt, vagy hófúvással érkezett a csapadék, minden volt, csak szép nem.

A havazás  megnyugvást jelen számomra, amit gyerekként nagyon szerettem, de felnőttként már inkább elhessegettem ezt az örömet, mert az eszem azt mondta, hogy mennyi munkával és bajjal jár. Valóban, ilyenkor a traumatológia gipszelő csúcsra van járatva és csak erre tudtam gondolni. Azonban most megenyhült a szívem ennyi gyönyörűség láttán, hiszen amióta kiköltöztünk nyugalomszigetünkre ennyi hófehérséget még nem láttunk.

A cseresznyefa most nem virágoktól roskad, hanem a dús hópihéktől.

A kert déli oldala: a napnak már kevés ideje maradt napnyugtáig, miközben annyira csillogott a hó, hogy a telefon amivel fényképeztem majdnem megvakult.




Este különösen félelmetessé válnak ezek a fenyők a terasz oldalán. Még a férjem is azt mondta: huhh! Pedig ő volt katona!



Nagyon hideg van, itt éppen siettem a buszra, de hátrafordulva még muszáj volt ezt a látványt megörökíteni. Az éjszakai köd  reggelre szépen kicsipkézte a kopasz ágakat.

Szeretem a fehér színt a természetben, lehet, hogy a férjem is, akit talán azért nem ütött meg a guta, csak majdnem amikor kezében maradt az autónk műanyag kilincse -  megrendelni csak jövőre lehet a szükséges alkatrészt és hétezer forintba kerül plusz a szerelés. Miután beindította az autót, az annyit mondott nyekk!
Az akkumulátor zárlatos lett a mínuszokban, meg már kicsit öreg is, szóval inkább maradtunk volna a meleg szobában.
Milyen jó nekünk, ezt mérlegeltük ma délután, amikor beköszönt hozzánk a hajléktalan Sándorunk, akivel nyáron találkoztunk (a történet itt olvasható: http://nyugalomsziget.blogspot.com/2010/09/ma-alazatot-tanultam-egy-hajlektalantol.html) és most egy bódéban lakik ahonnan nem lehet mostmár kilátni, mert körberakta paplanokkal a tetőt. Egy vastag Nike- dzseki volt rajta, úgy kapta karácsonykor ahol a meleg ételt osztották. Arra a kérdésünkre, hogy milyen fűtése van: a levegőbe lehelt és azt mondta ez az ő fűtése. Hozzátette, ha megfagyna legalább egészben ki tudnák húzni a kalyibából.
(Még a macskánknak is jobb, mert bizony éjszakára beengedjük őket a teraszra, ahol  4-5 fok van. Pluszban.) De mosolygós volt Sándor szeme, azt mondta, most lelakja a "másik oldalt" is. Ugyanis évekkel ezelőtt egy ékszerüzlet kirablásakor rengeteg pénze volt,  fővárosi szállodában húzta meg magát, ahová még a kaját is felvitték a szobájába  a rendőrség megérkezéséig.
Újságolta, hogy februárban MRI-re megy, mert gond van a szívével, valami érszűkület féle.
Szeret beszélgetni, de  csak ha kérdezzük, a végén meg már egész jól belemelegedett. Sietett, mert egy másik majdnem hajléktalannál segített valamit össze-eszkábálni, kezében fehér zsinór volt, amit vidáman lóbált, amikor elköszöntünk, majd eltűnt az utca végén.

A nyár mindig vidámabb!
Ezek után szeressem, vagy ne szeressem a telet?

A karácsony soha nem érhet véget

Szentestén a család apraja nagyja, - idén tizenketten- összegyűlik nálunk, hogy közösen várjuk a Megváltó születését. Énekelünk, gyertyát gyújtunk és amikor az idő elérkezik

Keressük a boldogságot, de akarjuk-e igazán?

Egy elgondolkodtató vers üzenetére hívom fel a figyelmet,  amelyet

Adventi "kenyértörés"

Advent első vasárnapján - szentmise helyett - kenyeret sütöttem, pedig nem volt szándékomban. A férjem az elmúlt héten megjavította az évek óta használhatatlan kenyérsütő gépet, meg a kenyerünk is elfogyott mára, - mintha direkt lett volna, de azért bizakodtam, hogy időben elkészülök.

Párom mindvégig izgatottan figyelemmel kísérte  a folyamatot, hogy hol kiveszem a gépből és tovább dagasztom, gyúrom a tésztát, hol vissza teszem. Közben dörmögött a bajsza alatt, hogy ennél egyszerűbb a boltban megvenni a kenyeret. Hát ebben igazat adtam neki, de közben dicsértem, hogy milyen jól működik a kenyérsütőnk. Kíváncsi volt ő is, hogy a szerelése mennyire lett eredményes. (Ugyanis ki volt törve az egyik keverő lapát műanyag tokja,  teljesen szét kellett szedni a beégett csavarokat muszáj volt kicsavarozni és ki kellett találnia mivel helyettesítheti ezt a részt. Ügyesen megoldotta!!!)

A kenyér szépen kisült, de még ki sem hűlt kérte, hogy vágjak belőle neki egy szeletet.

Nagyanyámtól tanultam, hogy megszegés előtt megáldjuk a kenyeret és közben keresztet karcolunk a késsel az aljára - amit a hitetlen párom feleslegesnek tartott és mindig szóvá tette, kivéve most.

A szelet kenyeréből ő egy vékony kis csíkot még levágott, két kezében biztonságosan tartva nézte mozdulatlanul, - itt valószínű megállt az idő   - majd  ketté törte, de olyan módon, ahogyan mindig magam előtt láttam a feltámadt Krisztustól, az Emmauszi tanítványok asztalánál.

Ahogy álltunk egymással szemben, szótlanul, már nem ketten voltunk. Az Úr jelenléte, illata betöltötte a helységet, miközben Isten tagadó férjem - a bal kezében lévő felét nekem nyújtotta.
Az Áment-t spontán mondtam ki.


Hálás szívvel köszönöm Uram, hogy az Adventi várakozásban is ajándékaiddal, áldásaiddal halmozol el bennünket! Kérlek mutasd meg, mit tegyek, hogy a családom és a Téged nem ismerők megtapasztalhassák a  Szeretetedet! Csendben figyelek Szavadra.
Szeretlek Jézus

HÁLA, mint állapot

Legelőször is hálás vagyok Dittának, mert még a ki nem mondott, le nem írt mondatai is hálára ösztönöznek.

Még többször kell hálásnak lennem, akár az éjszakai szél hangos zúgásáért, hogy nem hagyott aludni, mert még hallok valamennyire.
Hálát adok a hitemért, ha másért nem, de ezért van  mit ünnepelnem a nap minden órájában.
A karácsonyi ünnep hálája amely az egyik karácsonytól a másikig tart nálunk, így valóban egész évben karácsonyunk van, amit annyira szeretünk.
Hálát adok a nővéremért, aki vallástalannak tartja magát, de gondoskodó szeretetéből folyamatosan juttat mindenkinek, ismerősnek, ismeretlennek.
Hálát adok a betegségért, mert több időt tölthetek férjemmel.
Hálát adok az áldásokért - ide értem a barátaimat, ismerősöket, Mindenkit, akivel valaha találkoztam személyesen, vagy csak a neten  is -  az Úr annyi jót tesz velünk. Csak Jót! Ha erre koncentrálok és nem a rosszra, akkor olajozottabban mennek dolgaim - a hála állapotában élhetek.

És jönnek és jönnek egymás után sorban amiért hálát mondhatok.

Hálás vagyok azért, mert tudok Kinek hálát mondani!!!!


1 Thessz 5.18 "Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban." Ámen


Köszönöm Uram!
A dal előadója Don Moen

Isten kezét nyújtja

" ... Isten csak azokért nyújtja ki hatalmas kezét, akik kinyújtják kezüket Istenhez. Mert a kéz, amely megragadja az ember kezét a mélységben, ugyanaz, amely megragadja Isten kezét a magasságban...."
( Kodolán)

Pogácsa, vagy krémes

Amikor orvoshoz megyek - mert máskor nemigen baktatok végig a városon - rendszeres találkozom egy húsz éves fiúval, aki enni kér. Meg szoktam kérdezni, most mit enne szívesen. Van hogy pogácsát, vagy hogy egy szelet süteményt kér. 

A múltkor éppen egy cukrászda előtt lépett hozzám és pénz kért, azt is hozzá tette, hogy nem italra. Jó, mondtam akkor megint pogácsa? Mindegy, válaszolta, majd mutatott a cukrászda felé. Bementünk kiválasztott egy darab legolcsóbb krémest, de mielőtt csomagolták volna szólt, hogy a testvérének is kér. Már majdnem fizettem, amikor rákérdezett, hogy "nem-e" lehetne még egy kis pogácsa. Azt most sütjük, vissza kell érte jönni, válaszolta az eladó. Oké, akkor kifizetem és a srác visszajön érte! De ez nem volt megfelelő a pártfogoltamnak, mert később már nem tud visszajönni. Inkább kért még két krémest, hagytam,ő mutassa meg melyikre gondolt. 
Szóval négy krémesnél tartunk, gyógyszerekre kiszámolva volt a pénz a pénztárcámban, meg még autóbusz bérletet kellett vennem de a négy krémes az pont belefért. 

 

Amikor fizetésre került a sor, majd elájultam, mert kiderült, hogy nem a síma krémesre mutatott amit nekem mondott, hanem a házi krémesre, az meg árban pont a duplája volt. 
Az eladó szemlesütve várt - rádöbbentem, ismerheti a szituációt - mert magyarázkodni kezdett. Mondtam semmi probléma és kifizettem. 

A srácnak a szemébe néztem majd a lábára, kértem hogy vegyen fel zoknit, mert strandpapucsban ebben a hidegben nem lesz jó, meg még hozzátettem hogy ugye ő sem találja jónak az ilyenfajta kéregetést. 
Bólogatott! 

A bérletet meg kellett vennem, mert utolsó nap volt amikor még az előző havival utazhattam. A gyógyszer? Ráér, majd máskor. Én köszönöm jól vagyok! 

Mindezzel csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy amikor adunk a szívünk jó tanácsadó, de hallgatni kell az eszünkre is. Ugyanis nem juthatunk az Ö sorsukra, mert akkor ki ad nekik egy pohár vizet, vagy egy pohár tejet, vagy egy krémes helyett négyet? 

Végképp összekavarodtam, nem tudom a következő alkalommal ha kér valaki mit fogok tenni? 

Tudom már! Megkérdezem, hogy mit tenne az én helyemben! 

Gyermeki erőfeszítések

A válás a gyermekeket viseli meg legjobban, de nem egyformán. A nyolc éves Ádám ma este ismét nagyon letört volt, nézett maga elé és nem kérte a vacsorát. Anyja kérésére, hogy mondja el miért szomorú, szemlesütve csak annyit mondott:
- A szívfájdalom miatt, mert nincs már együtt a család.
A nagymama - akit apapótlónak neveztek el az unokák az utóbbi másfél évben - ilyenkor annyit tehet, hogy visszatartja könnyeit.

Anyának kell választ adni és észnél  lenni - hiszen  a gyermekpszichiáter  szerint,  minden helyes reakció a szülő részéről mentőöv lesz majd a gyermekeiknek, amely most így hangzott:
- Tudod apa úgy döntött, hogy egy másik nénivel boldogabb lesz, mint anyával és most apa boldog, de ez jó, mert szeret téged és a testvéreidet és ezért mi is boldogok vagyunk.

Valószínű nem sikerült meggyőzni Ádit, mert megköszönte az el nem fogyasztott vacsorát és elvonult az íróasztala alá valamit fabrikálni.
Mire elkészült a művel kisímultabbak lettek arcvonásai. Hívott engem is:


-mama nézd meg milyen karácsonyfát csináltam - már előre védekezett - tudom, hogy nincs még itt az ideje. 
Mindenre számíthattunk, de erre nem.
Egy gyermek vigaszt keresett és talált magának. A maga módján.

(A fényképezés idejére feltettem az asztalára az ő karácsonyfáját, de csak addig, mert utána gyorsan visszarakta arra a helyre ahol megalkotta.)
A fácska egyetlen dísze az a fehér gézcsík, amivel eddig orvososat játszottak. A kartonpapír "ágakat" egy lufis műanyag szívószál tartja.
Még egy felirat is fontos tartozéka ennek a búfelejtő alkotásnak, amit a maradékra ráfirkantott:
"BOLDOG
KARÁCS
ONYT
ÁDI"


A kisebb tesók mintha mit sem törődtek volna bátyjuk lelki vívódásával, az esti fürdés előtt fényképalbumokat szedtek elő.
Anya tovább reménykedett, talán jó ötlet lesz képeket nézegetni - mégha kicsúszik is a lefekvés ideje - és már mindannyian fejüket összedugva találgatták mikor ki volt anya pocakjában, meg apa kezében, kinek milyen volt a születésnapi tortája.
Ahol apa is rajta volt a fotón, azt nem nézte meg Ádi. A lányok viszont addig viháncoltak, és kerestek a képeken vidám részleteket, amíg sikerült a bátyust is mosolyra és szóra fakasztani. Innentől már a szokásos csiviteléssel folytatódott az este.

De mégsem egy szokványos este volt.

"Ha lehetővé tesszük a gyermeknek

hogy művészi tevékenységgel kifejezze

az érzelmeit, akkor legalapvetőbb

vágyainak engedünk szabad utat...

de mégsem akármilyen utat."

A művészet alkot valamit, és nemcsak

a tárgyak világában, hanem a

lélek birodalmában is."

(Frans Calgren)

"Levetette szép ruháit.."

Nyugalomszigetünkre belopózott az ősz. A sok örökzöld mellett fel sem tűnik, hogy már novembert írunk. Kaptunk egyik rokonunktól  húsz évvel ezelőtt egy lombhullató fenyőt, amit az elején nem kedveltem, mert kopaszságát nem tartottam természetesnek. Nekem a fenyő az zöld télen nyáron.


Lent júliusi, jobbról októberi öltözetben. Égig érő fenyőnek hívjuk, mert a csúcsdíszét a felhők alkotják.




















Ahogy növekedett, mi meg kiköltöztünk  a kertünkbe (nyugalomszigetre) egyre jobban megkedveltem. Tavasszal selymes, puha tűleveleit nagyon kellemes megsímítani.

A bal oldali fotó alulnézetben készült, számomra is meglepő volt az ágak (inkább vesszőnek mondanám) elhelyezkedése.

Ősszel aranyló színben pompázik, de közben már szórja tűleveleit. Viszont az ágain mint a gyöngysorok ott maradnak télen a friss rügyek egészen tavaszig. Általában ilyenkor szoktak megállni a kerítés előtt az emberek és csodálják a kopasz fát a sötétbarna gyöngyeivel. Senki nem bírja kiállni szó nélkül.

Egy hónap múlva már elmondhatjuk: "Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggeli a kikelet."


(A gyöngysorost  még ide utólag beteszem, remélem nem felejtem el.)

  közelről ilyenek a jövő évi rügyek, persze hóval borítva.



2010-ben valóban fehér karácsonyunk volt. A lombhullató vörös fenyőnk is felvette új ruháját.

Áldott legyen

A képre kattintással hallhatóvá válik az ima!

ÉPÍTS EGY JOBB VILÁGOT!

Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,

Az áldott napfény sugározzon be téged

És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,

Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,

Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított

Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.

Áldott legyen a rád hulló lágy eső.

Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák

A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,

De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,

Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát

Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje

És időnként egy csillag is.

Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,

Hogy mindenütt kedvesen fogadjon

Bármerre is vezessen utad.

Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz

És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.

Olyan könnyen terüljön el fölötted,

Hogy lelked kiröppenhessen felfelé

És elérje útja végén

Az Istent!

Ősi Ír áldás

Visszautasított áldás

A tudatos szülők iskolájáról olvashatunk az IBS színpad produkciói között Czeizel Endre Gyermekáldás -Gyermeknevelés címmel. Az előadások témái a fogantatástól egészen a kamaszkorig tartó időszakot ölelik fel. Nagyszerű, de lehet, hogy ezt már az iskolában lehetne oktatni a nemlétező Nemzeti Tanterv részeként.


Áldás! Ezzel kezdődik a termékenység a világ kezdete óta, de ha elmarad a gyermekáldás, - a párkapcsolatok 15-20 %-a tekinthető meddőnek - ma már számos módszer létezik, olyan áldás pótló  pl. az asszisztált reprodukció kezelés, amelyeknek a célja, hogy a valamilyen oknál fogva zavart szenvedett  reproduktív működést helyreállítsa. (Elég szörnyen hangzik.) 

Ha belegondolunk abba, hogy van aki mindent megtesz, mindent vállal, hogy "áldáshoz" jusson, míg másoknak oly természetes a gyermekáldás, hogy akár könnyen le is tudnak mondani róla egy nőgyógyászati beavatkozással,  ezt hívom úgy, hogy visszautasított áldás.

Pár hete egy csontkovácsnál jártam kínomban, mert a hagyományos orvostudomány segíteni nem tudott rajtam. A vizsgálat és a kezelés során nem kérdeztek semmit csak tényként közölték velem, hogy sok bajom eredője a húsz évvel ezelőtti  "nőgyógyászati beavatkozásom". (Még az anyukámnak sem mondtam el mit követtem el húsz évvel ezelőtt, akkor honnan tudja ez az idegen ember?)


Azonnal bevillant az amikor évekkel ezelőtt megkérdezték tőlem  egy döntés előtt mivel jár az abortusz. Emlékeimből előhívtam a "maradványokat" és annyit válaszoltam tárgyilagosan, maga a beavatkozás fájdalommentes, - még a részletekről is beszámoltam - ráadásul nekem szerencsém volt, mert szövődmények nélkül megúsztam, de a lelkemben maradandó sérülést okozott annyira, hogy belátom  a bűnbánat és a bűnbocsánat ellenére, mementóként elkísér a sírig.

Vagy volt befolyásom a döntésre, vagy nem, de azt tudom, hogy ma az a gyermek már 7 éves, hála Istennek, ráadásul az unokám! Már az sem bosszant fel, hogy ex-vejem anno a lányom fejéhez vágta, hogy "ezt jól kifőztétek anyukáddal, hogy azt a szövetdarabot megtartottad".
A szövetdarab elnevezés ma is mellbevág!!! Bárcsak tudnék és tudtam volna főzni,  akkor talán ma nem kellene fizikai fájdalmakkal és egyéb elváltozásokkal megküzdenem, nem beszélve a rákról.

Mindig a nőé, az anyáé a végső döntés joga és a felelősség is amikor a gyermekáldás pillanatában dönt.

"A felelősségnek nincs köze az olyan felelősséggyakorláshoz, amelyet egy idegen követel tőlem. A felelősség a szabadságnak egy fogalma. Nem szabad összetéveszteni ezért sem előírásokkal, sem törvényekkel, sem használati és kezelési utasításokkal. … Valamiért felelősnek lenni azt jelenti: szeretem azt – ennek tudatában legnagyobb értékem értelmében élek. A felelősség kötelezettségvállalás az értékekért."

Längle: Értelmesen élni

A természetes fény természete

A fény természetét a fotósok és a művészek  ismerik talán a legjobban. A fény annyira természetesen van jelen az életben, hogy észre sem vesszük. Mi a fény? Tanultam fizikából, de az már régen volt. Miért annyira fontos? Mert az élethez fény kell. Mert fény az élet alapfeltétele.
Ma ajándékként éltem meg az őszi fényeket a lakásban. Szebb volt, mint bármelyik évszakban. Sietve előrántottam a fényképezős telefont, hogy a elkapjam a pillanatot.

Szinte elállt a lélegzetem, amikor észrevettem a falon az ablak körvonalait és a vakító tükröződést. Rövid ideig tartott, nagyon rövid ideig. Azon tűnődtem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy éppen erre jártam és hogy észre vehettem. Mert szoktam úgy jönni menni, hogy nem is ott vagyok, ahol járok, hanem már a következő helyen.

Ilyenkor ősszel, majd télen a tizednyi mennyiségű lux-szal kell beérnünk, mint nyáron. Lehet, hogy akkor előkapom ezeket a képeket, vagy másokat és nézegetni fogom.

A fény már régóta foglalkoztat. (Amit most leírok még soha senkinek nem mondtam el.) Több évvel ezelőtt a volt Jugoszláviában jártam és egy utcai festményárusnál láttam egy képet. Egy házsor volt rajta és rengeteg fény!!!! Sokáig néztem, mert nem hittem el, hogy  így meg lehet festeni azt a bizonyos elektromágneses sugárzást. Hunyorognom kellett. Próbáltam kisilabizálni, hogy milyen szín kell hozzá? Sárga? Nem. Fehér? Talán.
Erős vágyat éreztem, hogy egyszer megfesthessem a fényt, hogy megfejthessem a titkát. Évtizedek teltek el azóta és nem bírtam kiverni a fejemből azt a sugárzást. Amikor két éve ajándékba kaptam egy akril festék készletet, első dolgom volt, hogy nekiessek - hályogkovács módjára - a farost lemeznek  megfesteni  a  fényözönt. Életem legsötétebb képe lett belőle, viszont nem adtam fel.

A titok már nem titok előttem, de az egy másik történet.

Kicsit több.....

Gyermekkoromban mindig a nagyanyámmal jártam ki a temetőbe gondozni a család sírjait. Amíg bírt járni addig ballagtunk együtt, de nemcsak ilyen tájban Mindenszentekkor, hanem egész évben rendszeresen. Ezek a sírok nem műkőből készültek, csak egy kereszt és föld, amit mindig fel kellett töltögetni és rátapicskolni, mert az eső lemosta. 

Volt ennek a gondoskodásnak egy rítusa, mert mindig ugyanolyan sorrendben mentünk a rokonokhoz, soha nem előzte meg a dédnagyanyámat az ángyikám, vagy a Pista bácsit a Pösze néni, meg a beültetett  virágok sem lehettek mások, mint az árvácska, amelynek magját júniusban csakis Péter Pál napján lehetett elvetni  a kertben.

Nagyanyám olyan egyszerű jóságos, de szigorú asszony volt, szerettem a kiszámíthatóságát, mert ez gyerekként biztonságot jelentett számomra. Halála előtt  amikor utoljára voltunk együtt a sírokat gondozni olyat mondott nekem, amire nem számítottam. 

- Bogaram, nézd, a síromra majd mindegy, hogy ültettek-e  virágot vagy sem,  mert én nem fogok a sírból feljönni, hogy megnézzem. 

Ezzel mintegy levette a majdani "kötelességünk" terhét a szívünkről, lelkünkről. Halálos ágyán úgy búcsúzott, azt sajnálom, hogy nem szerethetlek tovább benneteket.

A temetésére készülve boldog békesség volt amit éreztem és azt, hogy ő most sokkal közelebb van hozzám, mint amikor élt. Sokkal közelebb.

A családi sírokat ma már örökzöldek borítják.... mi meg naponta gyújtunk idehaza gyertyát történeteket mesélve Őseinkről az unokáinknak, akik az idén is szokás szerint, megfestették a befőttes üveg mécseseiket, készülve a temető látogatásra.

Kicsit több...

Kicsit több békesség, jóság, szelídség,

Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,

Kicsit több igazság úton, útfélen,

Kicsit több segítség bajban, veszélyben.

Kicsit több "mi" és kevesebb "én",

Kicsit több erő, szeretet, remény.

És sokkal több virág az élet útjára,

Mert a sírokra már úgyis hiába.

(Túrmezei Erzsébet fordítása)

Fiúk a hajóban: Halloween: haláli halál-ünnep??

Fiúk a hajóban: Halloween: haláli halál-ünnep??

Miért is sorolják az ünnep kategóriába azt amiről szól a Halloween?

"Hiszek a szeretet végső győzelmében"

Ezt a ppst-t a kertvárosi plébánia oldalán találtam, (http://www.kertvarosi.plebania.hu/index.html) ezúton is hálásan köszönöm. Átkonvertáltam videó formátummá, mert a diát nem tudtam ide feltenni. Annyira szép az üzenete és a zenéje, hogy mindenkinek hallani kellene, ezért megpróbáltam a youtube-ra is feltenni. Sajnos az a zene ami a képek alatt van szerzői jogvégelem alatt áll, ezért a youtubon hangsávcserével maradhatott meg ez a video. (Nem tudom még, hogyan kell engedélyt kérni a Music Publishing Rights Collecting Society -től.)

Isten azt szeretné, hogy egész világunk szép,

gondozott park legyen.

Rajtunk múlik, hogy az lesz-e?

Ez a világ Isten túláradó ajándéka,

neked, nekünk, nekem.

Számomra Isten az, aki túláradó,

végtelen szeretettel szeret bennünket.

Ajándékozó szeretettel szeret. 

Kereszténynek lenni azt jelenti,

hogy Isten csodaszép ajándékait észreveszem. 

Milyen rosszul eshet a

mi Urunk Istenünknek,

hogy legtöbbször

észre sem vesszük

pazar ajándékait.

Gondoljunk csak bele, egy átlagos mai ember

jobban él, mint egy király a középkorban! 

Tudok én örvendeni?

Mindenkinek meg kellene írnia

a saját „magnificat”-ját!

Ha van rá módod, tedd meg egyszer,

vonulj vissza a szobádba vagy a kápolnába

egy lappal a kezedben,

s írd meg a magad Hálaénekét! 

Ha esketek, azt szoktam mondani a vőlegénynek, hogy Isten téged annyira szeretett, hogy megteremtett egy lányt, tizennyolc-húsz évig nevelte, és most ajándékba adja neked. A te feleséged, öleld át, szeresd 

És fordítva is igaz, hogy Isten annyira szerette a melletted álló lányt, hogy téged megteremtett neki; legyen valaki, aki által megsimogathatja őt. 

Isten általam akar megsimogatni egy gyermeket, általam akarja szebbé tenni a földet, általam akarja boldogabbá tenni az embereket.

Isten selejtet nem teremt. Ő soha nem mondja, hogy „Na, csapjuk össze még ezt a gyereket” – és utána „Menjél fiam, ne is lássalak”. Hiszem azt, hogy Isten mindig belead apait-anyait, minden Tőle telhetőt, minden teremtményébe.

Az Isten által teremtett ember jó. Nagyon el tud mocskolódni, látszólag nagyon gonosszá tud válni, de mélyen bent, a lelke legmélyén ott van a tisztaság.

A boldogság nem abból áll, hogy fogyasztunk, hogy sikereink vannak, hogy tapsolnak nekünk, hogy egymás fölé kerekedünk – a boldogság abban áll,

hogy jót teszünk.

Jót tenni jó.

Az Isten teremtette embernek szerintem

ez a hivatása.

Az asszonynak úgy kellene a férjére néznie,

mint a világ legnagyszerűbb emberére –

mert akkor az az ember, a férj

a világ legnagyszerűbb édesapja lesz

És tudjon úgy nézni a férj az ő feleségére,

mint a világ legcsodálatosabb asszonyára –

mert akkor az asszony kivirágzik, szárnyai nőnek,

és lehozza a csillagokat az égről a családjáért.

Nagyon fontos, hogy tudjuk: ha valaki mellettünk elnyomorodik vagy ha valaki mellettünk elzüllik, akkor én is hibás vagyok, mert a hitemmel nem tudtam szárnyakat adni neki; nem segítettem, hogy nagyra nőjön; sőt talán ítéleteimmel kárhozatba taszítottam

Gyermeked, férjed, feleséged olyannak látja saját magát,

amilyennek a te szemed tükre mutatja!

Hitünkkel, bizalmunkkal

egymásból elő- és kiszerethetjük

a szentet, a boldog embert.

Sajnos, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok,

amikor az ember elfárad,

amikor az élet teherré válik

Próbálok valami szépet tenni,

és kudarc lesz belőle.

Valakit szeretünk,

és az illető nem válaszol a szeretetünkre,

ragaszkodásunkra,

sőt, az is lehet,

hogy bizalmunkkal visszaélve

éppenséggel tönkretesz bennünket.

Ez is megtörténhetik.

Miért van ez így?

Ez egy nagy-nagy titok, amire se ma,

se később nem tudunk válaszolni.

Ha Isten valamit elvesz, akkor hiszem,

hogy valami szebbet akar adni az embernek

Gyönyörű szép, emberi vonások kerülnek a felszínre a bajban

Ha Isten megenged valami rosszat,

akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket,

vagy valami olyan útra akar vezetni,

amelyre magunktól sohasem térnénk rá.

Csak a halálunk után

vagy a túlvilágról visszanézve fogjuk megérteni

a nagy összefüggéseket az életünkben!

Nekünk olyan Istenünk van,

aki nem kihúzott derékkal, hollywoodi mosollyal

viszi a maga keresztjét,

hanem vérzik, szenved, elesik,

összevegyül a sárral, sír és vérrel verejtékezik.

Látszólag értelmetlenül szenved,

de nem adja fel, nem tér le a szeretet útjáról.

Hűséges mindhalálig.

Soha nem az a fontos, ami mögöttem van,

hanem ami előttem áll.

Az idézetek

•

Böjte Csaba OFM:

Hiszek a szeretet végső győzelmében c. könyvéből származnak 

A növények is éreznek fájdalmat?

Fákat ültetünk, kivágunk, ez a természet rendje és ezt vallom. 
Van a kertünk kapujában két óriásira növekedett kb 25 éves tuja, ami már a kerítést döntögette és az utcán lévő vezetékeket is elérte, évek óta tervezzük, hogy kivágjuk. Mindig az lett a vége, hogy sóhajtozva elodáztuk a döntést. Egy hete úgy döntöttünk, pontosabban a döntést nekem passzolta a férjem - hogy legyen meg aminek lennie kell. 

Tegnap elkezdődött a munka, persze saját kezűleg. Elő a láncfűrész és szép sorjában először az alsó ágak, majd egyre feljebb lévők kerültek sorba. A fele munkánál szóltam a férjemnek, hogy mégiscsak hagyjuk meg őket, mert most már egész csinosak és nem akadályoznak senkit. Viszont sok volt a felkopaszodott ág, nem volt az olyan esztétikus, de mivel életfának is nevezik ezt a bokrot, szokása, hogy nagyon meg tud újulni, ha megcsupálják. Talán ha szakítok rá időt, hogy meggyőzzem a nekibuzdult páromat, lehet, hogy hallgatott volna rám és nem folytatjuk tovább a kivágását. Nem így történt. 

Az utolsó munka fázisnál szólt is nekem, hogy rám is szükség van, mert mielőtt a törzsét elfűrészeli, azt ki kell biztosítani, hogy nehogy a vezetékre, vagy a kerítésre dőljön, vagy beszoruljon a láncfűrész. 

A fa felső harmadára került az erős kötél egyik vége, majd 15 méterrel távolabb a másik vége a derekamra. Megfeszült a kötél, éreztem az izmaimon, hogy milyen erős ez a fa. Majd ahogy a fűrész a "húsába" beljebb haladt, lassan ez az erő elkezdett fogyni, majd megszűnt. (Nem biztos, hogy el tudom mondani amit éreztem, csak hasonlatokkal.) 

A következő perceket soha nem fogom elfelejteni.Már csak egy kis rész kéreg tartotta egyensúlyban a fa törzsét de nem dőlt semerre, igyekeztem finoman ezt az egyensúlyt megtartani - 15 méter távolságból és abban a pillanatban a földrengéshez hasonlítható érzés kerített hatalmába, mint akinek kiment a lába alól a talaj. Már a kettéfűrészelt fa tartott egyensúlyban engem!!!!!!!!!!!! Mintha vigyázott volna rám. 
Minden rendben ment, férjem időben odaért hozzám, és átvette a kötelet a fa törzse pedig oda dőlt ahova a férjem mondta neki. Szépen, lassan. 

Jött a második tujafa, ami vastagabb és magasabb volt mint az előző. Kötél a derekamon és a tenyeremben, de ez a fa mintha tusakodott volna velem, azt éreztem. Valami bírkózás féle kezdődött. (Sejtettem, hogy nem fogom tudni kifejezni magamat, és lehet, hogy nem is tartanak ezek után már normálisnak engem.) 

A fánk, nem adta meg egykönnyen magát, többször neki kellett fogni a fűrészelésnek is, a végén valódi bírkózás lett belőle, ketten húztuk a kötelet, sokáig rángattuk oda-vissza , ettől régen ki kellett volna dőlnie, a földig leért már a csúcsa, de akkor is még fel tudott egyenesedni. 
 
A végén pontosan a másik fa törzse mellé került a földre, pedig fizikailag lehetetlen volt hogy oda kerüljön. 

Mielőtt párom tüzet rakott az ágakból, hálásan megsímogattam pár selymes gallyát, aminek a finom olajos illata az egész kertet beborította. 

A nap végén örültünk, hogy baj nélkül megúsztuk majd békességgel lefeküdtünk aludni. 

Ma, vagyis másnap nehezen bírtam felkelni, amikor felálltam derekamban óriási villámcsapás és mindkét lábamból kiment az összes erő. Mintha levágták volna. 

Karjaimmal támaszkodtam, kapaszkodtam a falba hogy majdcsak visszatér és elmozdulhatok, de nem, nem jött vissza. A négy injekció amit a gerinc mellé kaptam kissé javított a helyzetemen, de még ülni állni, feküdni kínok árán tudok csak. 
 

Folyton eszemben van ez a két tujafánk. 

Még 
nem 
volt 
itt 
az 
ideje, 
hogy 
kivágjuk 
őket. 

Én 
meg 
"velük", 
és 
nélkülük 
viselhetem 
a 
fájdalmamat.