2010. november 5., péntek

Visszautasított áldás

A tudatos szülők iskolájáról olvashatunk az IBS színpad produkciói között Czeizel Endre Gyermekáldás -Gyermeknevelés címmel. Az előadások témái a fogantatástól egészen a kamaszkorig tartó időszakot ölelik fel. Nagyszerű, de lehet, hogy ezt már az iskolában lehetne oktatni a nemlétező Nemzeti Tanterv részeként.


Áldás! Ezzel kezdődik a termékenység a világ kezdete óta, de ha elmarad a gyermekáldás, - a párkapcsolatok 15-20 %-a tekinthető meddőnek - ma már számos módszer létezik, olyan áldás pótló  pl. az asszisztált reprodukció kezelés, amelyeknek a célja, hogy a valamilyen oknál fogva zavart szenvedett  reproduktív működést helyreállítsa. (Elég szörnyen hangzik.) 


Ha belegondolunk abba, hogy van aki mindent megtesz, mindent vállal, hogy "áldáshoz" jusson, míg másoknak oly természetes a gyermekáldás, hogy akár könnyen le is tudnak mondani róla egy nőgyógyászati beavatkozással,  ezt hívom úgy, hogy visszautasított áldás.


Pár hete egy csontkovácsnál jártam kínomban, mert a hagyományos orvostudomány segíteni nem tudott rajtam. A vizsgálat és a kezelés során nem kérdeztek semmit csak tényként közölték velem, hogy sok bajom eredője a húsz évvel ezelőtti  "nőgyógyászati beavatkozásom". (Még az anyukámnak sem mondtam el mit követtem el húsz évvel ezelőtt, akkor honnan tudja ez az idegen ember?)


Azonnal bevillant az amikor évekkel ezelőtt megkérdezték tőlem  egy döntés előtt mivel jár az abortusz. Emlékeimből előhívtam a "maradványokat" és annyit válaszoltam tárgyilagosan, maga a beavatkozás fájdalommentes, - még a részletekről is beszámoltam - ráadásul nekem szerencsém volt, mert szövődmények nélkül megúsztam, de a lelkemben maradandó sérülést okozott annyira, hogy belátom  a bűnbánat és a bűnbocsánat ellenére, mementóként elkísér a sírig.

Vagy volt befolyásom a döntésre, vagy nem, de azt tudom, hogy ma az a gyermek már 7 éves, hála Istennek, ráadásul az unokám! Már az sem bosszant fel, hogy ex-vejem anno a lányom fejéhez vágta, hogy "ezt jól kifőztétek anyukáddal, hogy azt a szövetdarabot megtartottad".
A szövetdarab elnevezés ma is mellbevág!!! Bárcsak tudnék és tudtam volna főzni,  akkor talán ma nem kellene fizikai fájdalmakkal és egyéb elváltozásokkal megküzdenem, nem beszélve a rákról.

Mindig a nőé, az anyáé a végső döntés joga és a felelősség is amikor a gyermekáldás pillanatában dönt.


"A felelősségnek nincs köze az olyan felelősséggyakorláshoz, amelyet egy idegen követel tőlem. A felelősség a szabadságnak egy fogalma. Nem szabad összetéveszteni ezért sem előírásokkal, sem törvényekkel, sem használati és kezelési utasításokkal. … Valamiért felelősnek lenni azt jelenti: szeretem azt – ennek tudatában legnagyobb értékem értelmében élek. A felelősség kötelezettségvállalás az értékekért."
Längle: Értelmesen élni

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről