2012. december 27., csütörtök

Különleges nap, nemcsak nagyapónak

Ádám unokám jelezte még Adventben, hogy a suliban egy történetet fognak bemutatni karácsonykor és ő is vállalt szerepet, varrjak neki hozzá ruhát.
Mikor megkérdeztem, hogy ki lesz ő, azt válaszolta az, akit te mama nagyon szeretsz. Még azt is hozzátette, hogy nem fog látszani, mert ő függöny mögött lesz.
Minden köszönet a Pedagógusnak Márti néninek, aki ügyesen megoldotta, hogy a lámpalázas gyerekek a függöny mögött árnyékként vegyenek részt a történetben. Ami a csoda, hogy nem hívők hogyan interpretálják az Ünnepek Ünnepét, a Megváltó születését! Ez bizonyság volt számomra, hogy a Szentlélek mindenhol jelen van!!!! Álleluja!
Azért is imádkozom, hogy soha, de soha ne felejtsük el az áldásként érkező ajándékokat!

Ime a videó a Szent Titokról, kicsit másképpen, 


 



2012. december 26., szerda

Isten hibátlanul kombinál :)


Piros betűs ünnepkor ne legyél beteg, mert ha még gyógyszert is felír az orvos, akkor plusz költségekkel is számolnod kell, ha.....!
December 25. ilyen nap volt számomra, igaz már napok óta nincsen hangom, és húztam volna még egy darabig, de valamiért mégiscsak az ügyeleten kötöttem ki.
Drága aranyos doktor bácsi volt az ügyeletes,  aki maga is betegen próbált helytállni. Felírt egy antibiotikumot a gégegyulladásra, azt mondta a legolcsóbb fajtát. Hmmmm! Milyen figyelmes!

Szegeden piros betűs ünnepnapokon egy gyógyszertár vállal ügyeletet,  utcán kígyózó sorokkal.
Miközben itt várakoztam, egy rendőr autó kétszer is megállt és kémlelgette, hogy valóban csak a gyógyszerre várakozunk. Tényleg sokan voltunk én fél órát álltam, közben végig azt figyeltem, és próbáltam kitalálni, hogy az előttem álló, cigány külsejű férfi miért gyűrögeti, hajtogatja idegesen a kezében lévő receptet.
Mivel a járda az úttesthez közel volt, a mellettünk éppen elhaladó autóbusz defektjétől, -  mint egy ágyú dörrenés! -majdnem hasra vágtuk magunkat.  A rendőrautó ismét ott termett, de látta, hogy minden rendben. Már akinek. De azért jól esik, hogy ennyien és ennyire vigyáznak ránk!

Felgyorsult a sor, ezért elkezdtem a pénztárcámban lévő pénzt számolgatni, ha az összes aprót hozzáadom, akkor pontosan ezerötszáz forintot számoltam össze. Hűha, vajon mennyibe fog kerülni ez az ismeretlen Cipro....akármi?- foglalkoztatott a kérdés, de mégis annyira nyugodt voltam!

Az előttem álló végre bedughatta a kis ablakon a receptet, majd amikor  visszatért a gyógyszerész a számlával a férfi kinyitotta a tenyerét amely tele volt csupa 10 és 20 forintosokkal.
- ez nem lesz elég,  még az ügyeleti díjat* sem fedezi!- mutatott a gyógyszerész a többször átszámolt 330.- Ft-ra, majd felajánlotta, hogy esetleg kisebb adagot is kiadhat a receptre, de sehogyan sem lesz elég.

Megkérdeztem, mennyi hiányzik? A válasz az volt, hogy cuzammen 510.-Ft a számla.
Gondolkodás nélkül oda adtam 500.-Ft-ot, a férfi hozzá tette a tíz forintját, majd most jön amire nem számítottam:
- a segítségért cserébe kérem legalább ezt fogadja el - és máris nyújtotta, zavartan a maradék háromszázhúsz forintját.
Fejemet rázva mondtam,  fordított helyzetben, biztosan ön is ugyanezt tette volna, egyébként meg már engem is kisegítettek amikor hiányzott a postai csekkek befizetésekor.

A  Ciprinolért 760.-Ft-ot fizettem és ügyeleti díjat sem kértek. Mosolyogtam, hálálkodtam és igazat adtam annak, aki egyszer úgy beszélt Istenről, hogy nemcsak számolni tud, de még humora is van.


Ami miatt leírtam a történetet az a cigány külsejű fiatalember reakciója! Soha, de soha nem fogom elfelejteni azt az alázatos mozdulatot, amivel felém nyújtotta a tenyerében lévő forintjait. Ugyanolyan kéztartással adta volna vissza, amilyennel talán ő kérte. Szeretet volt abban a kéztartásban, hatalmas SZERETET!

(*A jogszabály szerint indokolt  igénybevétel esetén nincs ügyeleti díj, vagyis indokoltnak  minősül a gyógyszer kiadása olyan orvosi vényre, amelyen az orvos a „cito", a „statim" vagy a „periculum in mora" jelzést is feltüntette, és amelyet az ügyeleti (készenléti) szolgálat megkezdésének napján, illetve annak időtartama alatt állított ki. Azaz ha nincs a recepten ezen jelzések valamelyike, akkor az orvos nem ítélte halaszthatatlannak a gyógyszerezést, vagyis díjköteles - 375 forint - a vény kiváltása.)

2012. december 22., szombat

Hiánypótló karácsonyfa

Nagy volt a szegénység az anyukám gyermekkorában, az 1920-as évek végén. Egymást sem tudták segíteni az emberek,  hiszen mindenki egyformán szűkösen élt. Mégis most visszatekintve, elmondhatjuk, hogy Isten segítségével mindent megoldottak.

Az anyukám  találékony édesanyja - akit én nem ismertem, mert  fiatalon meghalt - nagyon ügyesen úgy intézte, hogy karácsonyra mindig legyen otthon pár szem kockacukor. A kockacukor ritkaság számba ment , és senki nem is tudta, hogyan sikerült előteremtenie. Gyerekei - köztük az anyukám - már alig várták, hogy  az előző évben elrakott selyempapírt kisimogathassák majd abba nagy gondosan belepólyálják a hófehér kockacukrokat. Az apró gyűrődések eltüntetése nagy ügyességet igényelt, hiszen könnyen elszakadhatott volna  a hártyavékony papír, amiből aztán tényleg nem volt utánpótlás.

Mikor eljött a szenteste,  fenyőfa helyett a leander ágaira akasztották az édességet,  de ennek is nagyon örültek és felhőtlenül boldogok voltak,  amíg éltek a szüleik. Így emlékezett vissza szeretettel a gyermekkori karácsonyokra,  az idén 91 éves anyukám.

Most értettem meg igazán, hogy miért is volt a mi gyerekkorunkban mindig hatalmas fenyőfánk, de annyira hatalmas, hogy a csúcsdísz az eget  ( mennyezetet) súrolta.


2012. december 16., vasárnap

Hordozd a gyertyát




Tudd, van egy gyertya a szívünkben, van kié lobban, van kié nem.
De él az Isten, ki lángra gyújthat és meggyógyíthat, ha Benne élsz.

Refr.:
Hát hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.

Eltévedt testvér, látod, hogy nem megy, ahol kerested, nem égett láng.
Becsaptak téged, ne add fel, kérlek, elszunnyadt gyertyád szikrára vár.

Refr.:
Hát hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.

Istenben bízva, a holnap hív ma, nézzünk föl együtt most az ég felé.
Imában kérve Jézus nevében győzzük le végre az éjszakát.

Refr.:
Hát hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.

Hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.
Mert nagy szükség van rá!

2012. december 8., szombat

Fehér hóhullások


Áldjátok  az Istent! Tavaszi zsongások, sarjadó vetések, patak-csobogások!
Áldjátok  az Istent! Virágoknak kelyhe, nyári lepkék tánca, kalászoknak telje!
Áldjátok, áldjátok! Mind, kik a földön vagytok,
Áldjátok! Velünk együtt áldjátok! 
Áldjátok  az Istent! Jóízű termések, eső-susogások, őszi csendességek!
Áldjátok  az Istent! Fehér hóhullások, karácsonyi fények, csillag-ragyogások!


2012. december 6., csütörtök

Mikulás "motívumok"



Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között.

A 11. században keletkezett a három megölt gyermek története, amit hamarosan dramatizálva is megjelenítettek.
Az ártatlan gyermekek napján, december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert Miklós-est: a gyermekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása.

Maga a legenda is él: alakul, fejlődik, főleg azáltal, hogy merít abból a gazdag motívumkincsből, amely nem a történeti szenttel, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban.






Szent Miklós az égi minőséget képviseli, ezért a kék szín, ami a püspöki lilával egyesül, de nem piros.

Nem hoz csokit és játékot sem ajándékoz, hanem a Szent Márton-erényt – együttérzés és segítségnyújtás – erősíti bennünk, immár a mártoni fizikai együttérzésen túl a lelki minőséget is megjelenítve.

Ezzel a Miklós-ünnep mintegy hidat képez Szent Márton és Karácsony közt, a fizikaiból a lelkieken át a szellemiek felé haladva.





A Mikulás egy középkori nyugat-és dél-európai pogány alak -Karácsony Apó – és a szentmiklósi legenda keveredése, országonként változó időben és szereppel érkezik. Nálunk minden ember Mikulás, aki az utcán/áruházban/munkahelyeken érkezik, mert szeret ajándékokat adni és a szülők/nagyszülők/barátok is ilyenkor szívesen adnak rajta keresztül ajándékot – de ő nem Szent Miklós.












a Télapó pedig a tél apja – azaz Télkirály – ő majd Vízkereszt után jön elő az évszakasztalon is, tiszta fehér és ezüst/arany színű, mint a birodalma.











Forrás: http://www.emich.hu

Kseniya Simonova a "Szent Miklós" - csodák

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről