2010. július 21., szerda

Zarándokolni jó


Zarándokolni jó.
Előre visz. Lépésről lépésre egyre közelebb a Cél felé.
De mi a cél? Látjuk-e? Értjük-e? Lépésről lépésre közelebb kerül. Lassan-lassan kirajzolódik. Egyre jobban látjuk, egyre jobban értjük. Ezért érdemes haladni. Ezért érdemes zarándokolni.
Fontos az indulás, még fontosabb az érkezés. De lehet, legfontosabb maga az út.
Az indulás még csak remény, a megérkezés pedig meg nem érdemelt jutalom. De az út, a lépések, a kitartás, egymás támogatása, ez a mi dolgunk. Ekkor mi következünk.
Egyik lépés követi a másikat, egyik feladat a másikat. Sok a dolgunk. Sok lépés vezet el a célhoz. S egyet sem hagyhatunk ki! Az csak ugra-bugra lenne, ami nem célravezető, sohasem vezet el a célhoz.
Minden lépés számít, minden lépés fontos. Egyik a másik után. S ha azt mondtuk, lehet, az út a legfontosabb, akkor lehet, hogy ez az egymásutániság a legfontosabb feladatunk. Kitartani, menni, kitartani, menni.
Az idő haladtával haladunk előre. A távolság fogyatkozásával gyarapodunk.
Mindeközben pedig egyre közelebb kerül, egyre jobban kirajzolódik a cél. Egyre inkább megértjük, hogy miért jöttünk, miért indultunk el.
Most kezdjük csak látni, hogy az elején szinte nem is tudtuk, miért megyünk. Sejtettük, valami vezetett. Belső késztetésnek engedve indultunk.
De ma már egyre jobban tudjuk azt is, hogy miért. Hogy mi okból és mi célból. Ezt hozza a haladás. Ez a haladás. Ez a növekedés. Voltaképpen erre vágyunk. Erre a növekedésre, amelyet az út hoz elénk. Maga az út az örömünk forrása.
Ezért jó zarándokolni.

Fülöp püspök atya

Válasz: Hinnél-e így akkor is...

Választ keresünk egy kérdésre, hogy mit tegyünk, hogyan segítsünk embertársunknak. Lehet, hogy van hited, lehet, hogy még nincs aki-e sorokat olvasod. Egyet kívánok most, amit egy hajléktalan sorsú Embertársam mondott nekem: "Soha ne tudja meg milyen az odamenni egy idegenhez és kérni."

------------------------------

E kis bevezető után lássuk mit mond az előző oldalon feltett kérdésre- a Biblia/Szentírás és Lugosi József barátunk, aki egyben a lelki vezetőm:

"A tévedéseket csak úgy lehet eloszlatni, ha beszélünk róluk. A válaszok a Szentírásban vannak és a Szentlélek segítségével lehet rájuk találni. Hiszen itt a válasz: Mt 25,33-40
"Éhes voltam és adtatok ennem.. ...Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek."
Csak egyvalaki képes a világ minden szenvedőjének gyógyírt nyújtani: a Mi Urunk Jézus Krisztus!

A Teremtő azt várja tőlünk teremtményektől, hogy szeressük egymást és ha csak egynek is segítünk, már az Ő akaratát teljesítjük. Nekünk, teremtményeknek el kell fogadnunk e lét korlátait, csak Isten mindenható és az akarata nem mindig érthető a számunkra. Hitünk csak akkor nem inog meg, ha elfogadjuk--vita és gondolkodás nélkül-- az Ő akaratát ( gondoljunk Ábrahámra!). Kezébe kell tenni az életünket, hiszen Isten jót akar nekünk, üdvösséget kínál; persze az út tövisekkel van kirakva.



Nézzük, mit ír erről Avilai Teréz:"Isten rettenetesen bánik az ő barátaival. De hát alapjában nem igazságtalan velünk szemben, mivel egyetlen Fiával is hasonlóan bánt."
Aki képes elfogadni a teremtményi létet és Isten irányítását, annak a hite nem inoghat meg!
Azért kell beszélni ezekről a dolgokról, mert az emberek többsége már azt is elfelejtette, hogy teremtmény és az élet Isten ajándéka.

Nézzük a történelmi előzményeket!
A 18. században a francia forradalom az Észt tette Isten helyébe. A vallást, mint ésszerűtlent kihajították a szemétbe. Az Egyház nem tudott választ adni a kihívásokra, befelé fordult sértődötten. Ugyanakkor a falu életközössége felbomlott az ipari forradalom miatt. Tömegek költöztek a városokba és vesztették el gyökereiket. Ezek az emberek magukra maradtak és vallásilag közömbössé, esetleg ateistává váltak. Elvesztették a lábuk alól a talajt, az Egyház pedig nem találta a hozzájuk vezető utat.

Így érkezett el a 20. század a maga borzalmaival, háborúival, népirtásaival, járványaival és természeti katasztrófáival. Az embernek már nem volt támasza, hiszen a Teremtő kezét már elengedte. Ugyanakkor a gyarló ember számon kérte Istent, hogy engedheti ezt a sok rosszat a világon! Ez történik napjainkban is! A teremtmény felelősségre vonja a Teremtőjét! Azt mondja, ha te vagy a Mindenható, akkor ne engedd a szenvedést, mert különben meginog benned a hitem. Ha nem tud minden rászorulón segíteni akkor is. Pedig az ember itt téved, mert a szörnyűségek nem Istentől származnak, hanem a Sátántól. Ugyanis Isten a szeretet (Deus caritas est)! Soha nem tudna ártani a teremtményének, akit Fia feláldozásával megszabadított az eredeti bűntől és az üdvösségre hívott.

Akkor pedig felmerül a kérdés, miért hagyja az ördögöt pusztítani? A harc ősidők óta folyik a jó és a gonosz között a világ feletti uralomért. Isten szabad akarattal ruházta fel az embert, azért, hogy eldönthesse melyik oldalra áll. Az üdvösség egy felkínált lehetőség és egész élet utunkkal kell megszolgálnunk. A Sátán mindent megtesz, minden eszközt felhasznál, hogy megingassa hitünket. Jól mondja Eperjes Károly: az ördög még sohasem volt olyan szép, mint napjainkban. Megtéveszt, lépre csal, ellenünk fordítja gyarlóságainkat.

Mit tehetünk ellene? El kell fogadnunk, hogy teremtmények vagyunk. Akkor is engedelmeskednünk kell, ha nem értjük Isten akaratát. Ha életünk során bánat és szenvedés ér, tudnunk kell, hogy ennek oka van; de Isten szeret minket, a javunkat akarja. Gyakoroljuk a testi és lelki irgalmasság cselekedeteit. Ne keseredjünk el, ha nem tudunk mindenkin segíteni; gondoljunk arra, mit ír a Szentírás erről! Imádkozzunk, böjtöljünk és forduljunk bátran a Szűzanyához!

Tehát összefoglalva: ÖNÁTADÁS, ENGEDELMESSÉG, ALÁZAT, IMA, BÖJT és legfőképpen a SZERETET.

Az üdvösségre vezető út tele van kitérőkkel, csapdákkal, csak erős hittel és tiszta lélekkel lehet végigmenni rajta. Ahogy a Szentírás mondja: "Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet. Kevesen vannak, akik megtalálják."

2010. július 20., kedd

Hinnél-e így akkor is

F.P. kiöntötte ami a szívét nyomja. De milyen jó, hogy hangot adott neki, és nem zárta magába, így legalább tudnak, tudunk segíteni neki. (A hitben megerősödött testvéreire gondolok.) Tudnak, tudunk segíteni? Kinn lehet segíteni? Aki hagyja, aki elfogadja, mert szabad akaratot kaptunk. Erre meg én mondom azt „Hjaj”!!!!!!
Álljon most itt példának F.P. bejegyzése, egy másik közösségből:
------------------------------------------------------------------------------------------------
F….. P…., 2010. január 25., hétfő, 20:07

"Hinnél-e így akkor is, ha béna gyereked születik? Ha szálegyedül cseperedsz, és még felnőttként is mindig fázol és éhes vagy? Ha utcára kényszerülsz? Ha a képedbe mondják, hogy esélyed sincs megöregedni? Ha a gyerekedre mondják ugyanezt? Ha nincs senkid, csak akit te hoztál, mondd, hinnél-e így akkor is? Ha rád mászna valami csúnya bácsi, ha ütnének nap mint nap, Ha hiába kérnek, nincs mit adnod, ha te vagy, akinek kérni kell? Hjaj, mennyi nehéz sors van.. Elgondolkodtam. A boldog megelégedettség titka, ha idejében megtanítják megalkudni és nem látni az embert..

Hm. Lehet, hogy kérdésnek szörnyűek, de minden egyes percben tényként, és nem kérdésként léteznek a Földön. Sajnos.
És igenis, meginog, de nagyon erősen az ember hite, amikor egy bevásárlóközpont liftje mögött egy botos, öreg bácsika ácsorog, és elhaló hangon próbálja meg leszólítani az embereket, ugyan adjanak már neki pár forintot. Mert nem a hajléktalanok fásult tekintete köszön vissza rád a szeméből, hanem elkeseredettség, szégyen, reménytelenség és kétségbeesés. Félelem.
Hogy az ember gyomra összeszorul, mert ugyan, mit tehetnék? Álljak oda és mondjam meg, ugyan van kétezer forint a zsebemben, jó ruhák vannak rajtam (hónapok után állásinterjúról kutyagolok), de ha neki adok, akkor mit mondok a gyereknek? Ki kell húzni hó elejéig. Enni kell adni neki. Mit mondjak, miért nem adok?
Vagy álljak meg és mondjam el, mennyire sajnálom, hogy milyen szörnyű a világ, de annyi bajom van? Abból nem fog ételt, gyógyszert venni, számlára se lesz jó, csak egyel több teher lesz a nyakában.



Hát az ember szégyenszemre lehajtja a fejét. Tovább megy és igenis, nagyon, de nagyon meginog a hite.
Mert a saját sorsomban kénytelen vagyok hinni, tűrni, elfogadni, de nehéz látni, olyanokat koldulni, akik egy egész élet nehéz munkája után ennél jobbat érdemelnének…

Ez bizony csak a mai napi élményem volt. Pedig minden napra jut egy csalódás.”
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről