2010. november 17., szerda

Gyermeki erőfeszítések

A válás a gyermekeket viseli meg legjobban, de nem egyformán. A nyolc éves Ádám ma este ismét nagyon letört volt, nézett maga elé és nem kérte a vacsorát. Anyja kérésére, hogy mondja el miért szomorú, szemlesütve csak annyit mondott:
- A szívfájdalom miatt, mert nincs már együtt a család.
A nagymama - akit apapótlónak neveztek el az unokák az utóbbi másfél évben - ilyenkor annyit tehet, hogy visszatartja könnyeit.

Anyának kell választ adni és észnél  lenni - hiszen  a gyermekpszichiáter  szerint,  minden helyes reakció a szülő részéről mentőöv lesz majd a gyermekeiknek, amely most így hangzott:
- Tudod apa úgy döntött, hogy egy másik nénivel boldogabb lesz, mint anyával és most apa boldog, de ez jó, mert szeret téged és a testvéreidet és ezért mi is boldogok vagyunk.

Valószínű nem sikerült meggyőzni Ádit, mert megköszönte az el nem fogyasztott vacsorát és elvonult az íróasztala alá valamit fabrikálni.
Mire elkészült a művel kisímultabbak lettek arcvonásai. Hívott engem is:


-mama nézd meg milyen karácsonyfát csináltam - már előre védekezett - tudom, hogy nincs még itt az ideje. 
Mindenre számíthattunk, de erre nem.
Egy gyermek vigaszt keresett és talált magának. A maga módján.

(A fényképezés idejére feltettem az asztalára az ő karácsonyfáját, de csak addig, mert utána gyorsan visszarakta arra a helyre ahol megalkotta.)
A fácska egyetlen dísze az a fehér gézcsík, amivel eddig orvososat játszottak. A kartonpapír "ágakat" egy lufis műanyag szívószál tartja.
Még egy felirat is fontos tartozéka ennek a búfelejtő alkotásnak, amit a maradékra ráfirkantott:
"BOLDOG
KARÁCS
ONYT
ÁDI"


A kisebb tesók mintha mit sem törődtek volna bátyjuk lelki vívódásával, az esti fürdés előtt fényképalbumokat szedtek elő.
Anya tovább reménykedett, talán jó ötlet lesz képeket nézegetni - mégha kicsúszik is a lefekvés ideje - és már mindannyian fejüket összedugva találgatták mikor ki volt anya pocakjában, meg apa kezében, kinek milyen volt a születésnapi tortája.
Ahol apa is rajta volt a fotón, azt nem nézte meg Ádi. A lányok viszont addig viháncoltak, és kerestek a képeken vidám részleteket, amíg sikerült a bátyust is mosolyra és szóra fakasztani. Innentől már a szokásos csiviteléssel folytatódott az este.

De mégsem egy szokványos este volt.


"Ha lehetővé tesszük a gyermeknek
hogy művészi tevékenységgel kifejezze
az érzelmeit, akkor legalapvetőbb
vágyainak engedünk szabad utat...
de mégsem akármilyen utat."
A művészet alkot valamit, és nemcsak
a tárgyak világában, hanem a
lélek birodalmában is."
(Frans Calgren)

4 megjegyzés:

  1. Elszorult a szívem, nagyon... Imádkozom a kis Ádámért és az egész családért!

    VálaszTörlés
  2. Kedves vagy Leda, szeretettel köszönjük az imát!
    Éppen ma olvastam mammka oldalán a következő Igét és magyarázatát:
    „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon…” (Példabeszédek 22:6)
    Amikor egy kisgyermek az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, - már nem is egyszer történt meg - nincs az a pirula ami ezt a helyzetet orvosolni tudja, egyedül az Úrjézus irgalmában van minden hitünk és reményünk.

    VálaszTörlés
  3. Úgy legyen!

    Drága Saci!

    Csak ezt kívánom Neked én is Ledával egyetértésben.

    VálaszTörlés
  4. Erről majd beszélgetünk még.


    Csak annyi szeretnék Neked mondani, hogy gyönyörűek a virágaid!

    Áldott Estét Nektek!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről