Gyermeki erőfeszítések

A válás a gyermekeket viseli meg legjobban, de nem egyformán. A nyolc éves Ádám ma este ismét nagyon letört volt, nézett maga elé és nem kérte a vacsorát. Anyja kérésére, hogy mondja el miért szomorú, szemlesütve csak annyit mondott:
- A szívfájdalom miatt, mert nincs már együtt a család.
A nagymama - akit apapótlónak neveztek el az unokák az utóbbi másfél évben - ilyenkor annyit tehet, hogy visszatartja könnyeit.

Anyának kell választ adni és észnél  lenni - hiszen  a gyermekpszichiáter  szerint,  minden helyes reakció a szülő részéről mentőöv lesz majd a gyermekeiknek, amely most így hangzott:
- Tudod apa úgy döntött, hogy egy másik nénivel boldogabb lesz, mint anyával és most apa boldog, de ez jó, mert szeret téged és a testvéreidet és ezért mi is boldogok vagyunk.

Valószínű nem sikerült meggyőzni Ádit, mert megköszönte az el nem fogyasztott vacsorát és elvonult az íróasztala alá valamit fabrikálni.
Mire elkészült a művel kisímultabbak lettek arcvonásai. Hívott engem is:


-mama nézd meg milyen karácsonyfát csináltam - már előre védekezett - tudom, hogy nincs még itt az ideje. 
Mindenre számíthattunk, de erre nem.
Egy gyermek vigaszt keresett és talált magának. A maga módján.

(A fényképezés idejére feltettem az asztalára az ő karácsonyfáját, de csak addig, mert utána gyorsan visszarakta arra a helyre ahol megalkotta.)
A fácska egyetlen dísze az a fehér gézcsík, amivel eddig orvososat játszottak. A kartonpapír "ágakat" egy lufis műanyag szívószál tartja.
Még egy felirat is fontos tartozéka ennek a búfelejtő alkotásnak, amit a maradékra ráfirkantott:
"BOLDOG
KARÁCS
ONYT
ÁDI"


A kisebb tesók mintha mit sem törődtek volna bátyjuk lelki vívódásával, az esti fürdés előtt fényképalbumokat szedtek elő.
Anya tovább reménykedett, talán jó ötlet lesz képeket nézegetni - mégha kicsúszik is a lefekvés ideje - és már mindannyian fejüket összedugva találgatták mikor ki volt anya pocakjában, meg apa kezében, kinek milyen volt a születésnapi tortája.
Ahol apa is rajta volt a fotón, azt nem nézte meg Ádi. A lányok viszont addig viháncoltak, és kerestek a képeken vidám részleteket, amíg sikerült a bátyust is mosolyra és szóra fakasztani. Innentől már a szokásos csiviteléssel folytatódott az este.

De mégsem egy szokványos este volt.

"Ha lehetővé tesszük a gyermeknek

hogy művészi tevékenységgel kifejezze

az érzelmeit, akkor legalapvetőbb

vágyainak engedünk szabad utat...

de mégsem akármilyen utat."

A művészet alkot valamit, és nemcsak

a tárgyak világában, hanem a

lélek birodalmában is."

(Frans Calgren)