2012. november 28., szerda

Pénzügyi kultúránk és a család békéje

Jelentkeztem egy online tanfolyamra, ami a pénzgazdálkodásról, a pénzügyi tudásról szólt.
Az első lecke az volt, hogy naponta le kellett írnom honnan származnak a kiadásaink, vagyis tételes lista a bevásárlásokról. (Kinek mit, mire költöttem.) A második lecke a bevételek forrásairól szólt, miközben feltérképeztem, hogy mennyi olyan dologgal rendelkezik a családunk, ami csak feleslegesen viszi a pénzt.
Hát mit mondjak, hasznos volt saját kasszánkat átvilágítani.
Megérte!

A következő idézet és gondolatok nem az én tollamból származnak, de annyira igaz, hogy mindenképpen itt a helye:


"Őrizzük meg családjaink rendjét, békéjét, ne engedjük, hogy az anyagiak szűkösebbre fordulása felforgassa azt! Pál apostol elvét nagyon szem előtt kell tartanunk: "Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni" (Fil. 4,12). Mellé tehetjük a magyar közmondást is: "Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!"
Érdemes megfontolni, annak a pénzügyi szakembernek a szavát, aki kollégáját így vezette be a helyes pénzgazdálkodásba: a pénz olyan, mint az energia: nem a semmiből keletkezik, és nem tűnhet el a semmibe. Forrása van, és ha valahova elfolyik, nem veszhet el, csak átalakul más értékké. Ne költs el olyan pénzt, aminek nincsen forrása, és tartsd szemmel, hogy ami a forrásból fakad, hova folyik el!

Valójában az élet minőségét nem az határozza meg, hogy milyen bőven áradó a forrás, hanem hogy mennyire van kultúránk a folyam irányítására, és mennyire tudjuk egymásra figyelve szabályozni ezt a folyamot."

Forrás: http://a-k-v.blogspot.hu/

2012. november 20., kedd

November láthatatlan könnyei




A reggeli harmat a kis dolgok közé tartozik, de ha a szívünk megtalálja,  felfrissülést hoz életünkbe.

Kattints a képre, hogy jobban szemügyre vehesd!

2012. november 19., hétfő

Novemberi katica és a vadludak


A piros bogyók között alig észrevehető a katica.
Kattints a képekre  nagyításért!



Egy órán keresztül vonultak a vadludak északról délnek, majdnem elkéstek a gyerekek a suliból, annyira magával ragadó volt a látványuk. (A kép közepén két felzavart varjú látható!)

A következő fotón a varjak esti lefekvéshez készülődnek:


2012. november 10., szombat

Ne tudjunk róla

Nekem jutott az a csodálatos "feladat", hogy az unokákért délután az iskolába mehetek.
Nemcsak azért, mert mindig meglepnek, megajándékoznak Valamivel.

Egyik ilyen ajándékomat akkor kaptam, amikor 1 üveg üdítőt vittem a két unokámnak azzal a szándékkal, hogy máskor sem kellett kettő, mert valamelyiküknél még megvolt az egész napi innivaló.

Amikor a görkori edzés után kitikkadt H.-nak átnyújtottam az üveget, hogy igya meg nyugodtan, ő a legtermészetesebb módon vissza utasította, hogy
- ha bele iszom, akkor az már az enyém és a  testvérem  nem ihat belőle. (Náluk is  kialakult az a szokás, hogy mindenkinek külön pohara, orrspray-je van, hiszen sokszor betegedett meg  a három testvér staféta szerűen.)
- H. neked olyan jó szíved van!!! - válaszoltam, mire ő visszaválaszolt:
- Nem tudom. 

"A szeretet virágai"

Igen, nem kell tudnunk róla, ha jó szívvel vagyunk a másik iránt!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről