Párom mindvégig izgatottan figyelemmel kísérte a folyamatot, hogy hol kiveszem a gépből és tovább dagasztom, gyúrom a tésztát, hol vissza teszem. Közben dörmögött a bajsza alatt, hogy ennél egyszerűbb a boltban megvenni a kenyeret. Hát ebben igazat adtam neki, de közben dicsértem, hogy milyen jól működik a kenyérsütőnk. Kíváncsi volt ő is, hogy a szerelése mennyire lett eredményes. (Ugyanis ki volt törve az egyik keverő lapát műanyag tokja, teljesen szét kellett szedni a beégett csavarokat muszáj volt kicsavarozni és ki kellett találnia mivel helyettesítheti ezt a részt. Ügyesen megoldotta!!!)
A kenyér szépen kisült, de még ki sem hűlt kérte, hogy vágjak belőle neki egy szeletet.
Nagyanyámtól tanultam, hogy megszegés előtt megáldjuk a kenyeret és közben keresztet karcolunk a késsel az aljára - amit a hitetlen párom feleslegesnek tartott és mindig szóvá tette, kivéve most.
A szelet kenyeréből ő egy vékony kis csíkot még levágott, két kezében biztonságosan tartva nézte mozdulatlanul, - itt valószínű megállt az idő - majd ketté törte, de olyan módon, ahogyan mindig magam előtt láttam a feltámadt Krisztustól, az Emmauszi tanítványok asztalánál.
Ahogy álltunk egymással szemben, szótlanul, már nem ketten voltunk. Az Úr jelenléte, illata betöltötte a helységet, miközben Isten tagadó férjem - a bal kezében lévő felét nekem nyújtotta.
Az Áment-t spontán mondtam ki.
Hálás szívvel köszönöm Uram, hogy az Adventi várakozásban is ajándékaiddal, áldásaiddal halmozol el bennünket! Kérlek mutasd meg, mit tegyek, hogy a családom és a Téged nem ismerők megtapasztalhassák a Szeretetedet! Csendben figyelek Szavadra.
Szeretlek Jézus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése