2012. december 22., szombat

Hiánypótló karácsonyfa

Nagy volt a szegénység az anyukám gyermekkorában, az 1920-as évek végén. Egymást sem tudták segíteni az emberek,  hiszen mindenki egyformán szűkösen élt. Mégis most visszatekintve, elmondhatjuk, hogy Isten segítségével mindent megoldottak.

Az anyukám  találékony édesanyja - akit én nem ismertem, mert  fiatalon meghalt - nagyon ügyesen úgy intézte, hogy karácsonyra mindig legyen otthon pár szem kockacukor. A kockacukor ritkaság számba ment , és senki nem is tudta, hogyan sikerült előteremtenie. Gyerekei - köztük az anyukám - már alig várták, hogy  az előző évben elrakott selyempapírt kisimogathassák majd abba nagy gondosan belepólyálják a hófehér kockacukrokat. Az apró gyűrődések eltüntetése nagy ügyességet igényelt, hiszen könnyen elszakadhatott volna  a hártyavékony papír, amiből aztán tényleg nem volt utánpótlás.

Mikor eljött a szenteste,  fenyőfa helyett a leander ágaira akasztották az édességet,  de ennek is nagyon örültek és felhőtlenül boldogok voltak,  amíg éltek a szüleik. Így emlékezett vissza szeretettel a gyermekkori karácsonyokra,  az idén 91 éves anyukám.

Most értettem meg igazán, hogy miért is volt a mi gyerekkorunkban mindig hatalmas fenyőfánk, de annyira hatalmas, hogy a csúcsdísz az eget  ( mennyezetet) súrolta.


2012. december 16., vasárnap

Hordozd a gyertyát




Tudd, van egy gyertya a szívünkben, van kié lobban, van kié nem.
De él az Isten, ki lángra gyújthat és meggyógyíthat, ha Benne élsz.

Refr.:
Hát hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.

Eltévedt testvér, látod, hogy nem megy, ahol kerested, nem égett láng.
Becsaptak téged, ne add fel, kérlek, elszunnyadt gyertyád szikrára vár.

Refr.:
Hát hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.

Istenben bízva, a holnap hív ma, nézzünk föl együtt most az ég felé.
Imában kérve Jézus nevében győzzük le végre az éjszakát.

Refr.:
Hát hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.

Hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
Annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyád,
Mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.
Mert nagy szükség van rá!

2012. december 8., szombat

Fehér hóhullások


Áldjátok  az Istent! Tavaszi zsongások, sarjadó vetések, patak-csobogások!
Áldjátok  az Istent! Virágoknak kelyhe, nyári lepkék tánca, kalászoknak telje!
Áldjátok, áldjátok! Mind, kik a földön vagytok,
Áldjátok! Velünk együtt áldjátok! 
Áldjátok  az Istent! Jóízű termések, eső-susogások, őszi csendességek!
Áldjátok  az Istent! Fehér hóhullások, karácsonyi fények, csillag-ragyogások!


2012. december 6., csütörtök

Mikulás "motívumok"



Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között.

A 11. században keletkezett a három megölt gyermek története, amit hamarosan dramatizálva is megjelenítettek.
Az ártatlan gyermekek napján, december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert Miklós-est: a gyermekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása.

Maga a legenda is él: alakul, fejlődik, főleg azáltal, hogy merít abból a gazdag motívumkincsből, amely nem a történeti szenttel, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban.






Szent Miklós az égi minőséget képviseli, ezért a kék szín, ami a püspöki lilával egyesül, de nem piros.

Nem hoz csokit és játékot sem ajándékoz, hanem a Szent Márton-erényt – együttérzés és segítségnyújtás – erősíti bennünk, immár a mártoni fizikai együttérzésen túl a lelki minőséget is megjelenítve.

Ezzel a Miklós-ünnep mintegy hidat képez Szent Márton és Karácsony közt, a fizikaiból a lelkieken át a szellemiek felé haladva.





A Mikulás egy középkori nyugat-és dél-európai pogány alak -Karácsony Apó – és a szentmiklósi legenda keveredése, országonként változó időben és szereppel érkezik. Nálunk minden ember Mikulás, aki az utcán/áruházban/munkahelyeken érkezik, mert szeret ajándékokat adni és a szülők/nagyszülők/barátok is ilyenkor szívesen adnak rajta keresztül ajándékot – de ő nem Szent Miklós.












a Télapó pedig a tél apja – azaz Télkirály – ő majd Vízkereszt után jön elő az évszakasztalon is, tiszta fehér és ezüst/arany színű, mint a birodalma.











Forrás: http://www.emich.hu

Kseniya Simonova a "Szent Miklós" - csodák

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről