2011. december 5., hétfő
HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG az Ige fényében
Az Isten és az ember közötti kapcsolat azzal kezdődik, hogy Isten szól hozzánk. A napi igeolvasás abban segít, hogy meghalljam az üzenetet.
Van egy kis imádság amit a Szentírás olvasás előtt előveszek, amikor segítség kell az Ige befogadásához. Mert sietve, gondolatban, lélekben máshol járva nem lehet utat építeni a szívünkhöz, ennek az útnak a kiépítése pedig saját feladatunk is:
Küldd el most nekem Szentlelkedet, hogy halló szívet adjon (1 Kir 3,9), hogy találkozhassam vele ezekben a Szent Írásokban és ültesse belém Igédet.
Hajtsa félre Szentlelked a fátylat szemem elől (2 Kor 3,12-16), vezessen el a teljes igazságra (Jn 16,13), adjon nekem értelmet és állhatatosságot.
Ezt kérem tőled, Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki legyen áldott mindörökkön örökké! Amen
2011. december 4., vasárnap
Jézus élete gyermekszemmel - film több nyelven
először a szinkron nyelvet kell beállítani, majd a sor végén lévő kék kockára kattintva indul a film.
2011. december 3., szombat
Sík Sándor: Hétköznapi kereszténység
![]() |
| Húsvét előtt az udvarunkon |
Mikor a nagy indus költő, Rabindranath Tagore beutazta Európát, azt írta rólunk, hogy Európában vasárnapi kereszténységet talált és hétköznapi pogányságot. Itt az emberek őrzik a vallásosságot, mint az életnek valami keretét, mint valami szép régi bútort, de nem irányítja az életüket, nem tevékeny, nem élő. Kétségtelen, hogy vallási életünk általában inkább az ünnepnapokra van beállítva, mint a mindennapra. Milyen jellemző, hogy ha elvonultatjuk lelkünk szemei előtt az Úr Jézust ábrázoló képeket, amelyeket ismerünk, majdnem mind a nagy, csodálatos, ünnepélyes jeleneteket ábrázolják, a karácsonyt, a Kálváriát, a Golgotát, a feltámadást, a
2011. november 21., hétfő
HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG az Ige fényében
Iri -től származik ez a kép és az ötlet is
A sziklára épített házról szóló Ige, ezen a héten nagyon erősen fénylett, Máté 7, 26-ból különösen az a rész, hogy
"aki hallgatja e szavamat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette."
Hányszor olvastam, de most valamiért nagyon szólongatott, résen kell lennem, és olyan, de olyan irgalmas a mi Urunk, még ezt meg is erősítette rögtön:
"Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni." Lukács12, 48
Hány éve imádkozom azért, hogy követelj tőlem többet, megteszem amit mondasz.
Köszönöm Atyám, az örök Élet Igéjét amit nekünk adtál és nem hagysz magunkra ebben a zűrzavaros világban.
Nem is tudom mi lenne velem a Te Igéd nélkül? Szeretlek! Szeretem a testvéreimet, Általad tudom szeretni őket. Köszönöm!
2011. november 19., szombat
Mindig csak adni
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.
(ismeretlen szerző)
2011. november 18., péntek
"Dióverés"
"Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak."
(Nagy László: Dióverés részlet)
Adventig már csak 9 napunk maradt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
1-es számok
(1)
2012
(1)
abortusz
(1)
adalékanyagok
(1)
Ádám
(1)
advent
(2)
alázat
(2)
áldás
(7)
alkalom
(1)
alleluja
(1)
Andre Lowoa
(1)
angol
(1)
angolna
(1)
angyal
(2)
angyali
(1)
anya
(2)
anyák napja
(1)
apa
(1)
arany
(1)
aranyszabály
(2)
árvácska
(1)
asztali áldás
(1)
átváltozás
(1)
Atyám
(1)
Avilai Szent Teréz
(2)
baleset
(1)
barát
(1)
Barsi Balázs
(1)
Bartók
(1)
béke
(2)
békesség
(5)
beporzás
(1)
Betlehem
(2)
Biblia
(2)
bizalom
(1)
biztosítást
(1)
boldog újévet
(1)
boldogabbak
(1)
boldogság
(4)
böjt
(2)
Böjte Csaba
(3)
bölcs
(1)
bűn
(2)
cigaretta
(1)
cigi
(1)
Cohen
(1)
család
(3)
császármorzsa
(1)
csend hangjai
(1)
csillag
(1)
derű
(1)
dia
(1)
dr Kerényi Lajos
(1)
egészség
(1)
El Camino
(1)
elavulás
(1)
Élet
(5)
élsz barackvirág
(1)
énekesmadár
(1)
engedelmesség
(1)
erkölcstan
(1)
értékrendszer
(1)
érzések 80 éven túl
(1)
eskü
(1)
eső
(1)
etika
(1)
fa
(1)
fagy
(1)
fájdalom
(2)
felelősség
(2)
felhők
(2)
feltámadás
(1)
fény
(3)
fények
(1)
fenyő
(2)
fenyőfa
(1)
film
(1)
fohász
(1)
fotó
(1)
Föld órája
(1)
garancia
(1)
gazdag
(1)
globális
(1)
Golgota
(1)
gond
(1)
gonosz
(1)
gordiuszi
(1)
gregorián
(2)
gyereknap
(1)
gyerekszáj
(1)
gyermek
(4)
gyermek áldás
(2)
gyermeklélek
(1)
gyermekszemmel
(1)
gyertya
(3)
gyógyulás
(2)
gyomnövény
(1)
Gyuri naplója
(1)
gyűlölet
(1)
hagyományok
(1)
hajléktalan
(1)
hála
(3)
halál
(1)
hálásak
(1)
hallelujah lyrics
(1)
halloween
(1)
harmat
(1)
harmatcseppek
(1)
házasság
(2)
hazaszeretet
(1)
hernyó
(1)
hétfőtől hétfőig
(2)
himnusz
(1)
hinni
(1)
hit
(6)
hittan
(1)
hó
(1)
Hofi
(1)
hófúvás
(1)
horgászat
(1)
hozsánna
(1)
hulladék
(1)
húsvét
(1)
idő
(2)
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
(1)
igazi
(1)
Ige
(5)
ima
(5)
imádkozunk
(1)
imádság
(1)
internet
(1)
inverter
(1)
irgalom
(1)
Isten
(24)
Isten dicsőségét
(1)
itt van az ősz
(1)
J. Meyer: viselkedési formák
(1)
Japán földrengés
(1)
jelkép
(1)
Jeruzsálem
(1)
Jézus
(21)
Jézus élete
(1)
Jézus mondja neked
(1)
Jézus születésnapja
(1)
Jill Botle Taylor
(1)
jó emberek
(2)
jóság
(1)
József Attila
(1)
Jupiter Hold Vénusz együttállás
(1)
kabaré
(1)
karácsony
(18)
karácsonyfa
(1)
karácsonyi díszek
(1)
Kárlmelhegy útja
(1)
Kármelhegy útja
(1)
katica
(1)
katolikus válaszok
(1)
kegyelem
(1)
kenyérsütés
(1)
kenyértörés
(1)
kéregetés
(1)
Kereszt
(1)
keresztény
(1)
kereszténység
(1)
Keresztes Szent János
(2)
keresztút
(1)
kérjetek és kaptok
(1)
kéz
(1)
kezek
(1)
kincsek
(2)
kincset
(1)
király feje
(1)
Kis herceg
(1)
kisgyerek
(1)
kiskert
(1)
kockacukor
(1)
koldulni
(1)
könny
(2)
kötődés
(1)
kreativitás
(1)
Krisztus
(9)
kullancs
(1)
külsőségek
(1)
kvaterkázás
(1)
laudetur
(1)
leander
(1)
lélek
(2)
lelked
(1)
lelkem
(1)
lelki növekedés
(1)
lelkünk
(2)
lemondás
(2)
levendula
(1)
lombhullató
(1)
lótusz
(1)
macskaszem
(1)
Mammka
(1)
Mária
(1)
matek
(1)
megáldani
(1)
megáldjuk
(1)
megbocsátás
(2)
megelőzés
(1)
megfáradt ember
(1)
megoldás
(1)
megtérés
(2)
megyek
(1)
Mikulás
(1)
mindenszentek
(2)
mobil trükkök
(1)
mosoly
(2)
most
(1)
nagyböjt
(1)
Nagypéntek
(1)
naplemente
(1)
netlog
(1)
név választás
(1)
nevetés
(1)
Nouwen
(1)
nyelvtan
(1)
nyugalom
(2)
Oltáriszentség
(1)
olvas
(1)
orvosi ügyelet
(1)
önátadás
(1)
önismeret
(1)
örökké
(1)
öröm
(2)
örülj
(1)
ősi ír áldás
(1)
ősz
(2)
őszinte
(1)
őszinteség
(1)
ötlet
(1)
Paul Washer
(1)
pénz
(1)
pénzgazdálkodás
(1)
Petőfi
(2)
pillangó
(1)
pinterest
(1)
Pio atya
(3)
porcsin
(1)
probléma
(1)
próféciák
(1)
pünkösd
(1)
ragad
(1)
ragadozó állatok
(1)
rák
(1)
remélj
(1)
Remény
(1)
Reményik
(1)
Reményik Sándor
(2)
saját videó
(1)
Sára névnap
(1)
Sík Sándor
(2)
spirituális eutanázia
(1)
Spurgeon
(1)
süni
(1)
szabadító ima
(1)
szabadság
(1)
száguldó hernyó
(1)
számítógép
(2)
szégyen
(1)
szél
(1)
szellem
(1)
Szent Ágoston
(2)
szent hajlék
(1)
Szent Jakab útja
(1)
Szent Miklós
(2)
Szentírás
(1)
Szentlélek
(2)
szenvedés
(1)
szép
(2)
szépség
(1)
szerelem
(2)
szeress
(1)
szeretet
(29)
szeretettel
(2)
szimbólum
(1)
színház
(1)
sziporka
(1)
szív
(3)
szivárvány
(1)
szmogriadó
(1)
szolmizálás
(1)
szövetség
(1)
születésnap
(1)
talány
(1)
tanúságtétel
(1)
tavasz
(1)
Teiarde Chardin
(1)
tél
(1)
Télapó
(1)
temető
(1)
Teréz anya
(1)
természet
(1)
testvériség
(1)
tiszta hit
(1)
titok
(1)
tíz kérdés
(1)
törpehörcsög
(1)
Tripadvisor
(1)
tujafa
(1)
tulajdonságok
(1)
Túrmezei Erzsébet
(2)
tükör
(1)
tűz
(1)
tűzoltás
(1)
újév
(1)
Úr
(6)
Úr Jézus
(1)
Uram
(2)
Uram. lelki próba
(1)
Úrban
(1)
Úrnapja
(1)
Urunk
(1)
út
(1)
ünnep
(4)
ünnepnap
(1)
vadludak
(1)
válás
(2)
Valentin nap
(1)
végrendelet
(1)
vele
(1)
vélemény
(1)
véletlenek
(1)
vers
(1)
veszély
(1)
videó
(1)
vihar
(1)
Viki
(1)
világ
(1)
világosság
(2)
Virágvasárnap
(1)
virtuális
(1)
Vízkereszt
(1)
zarándoklás
(2)
zsoltár 27.
(1)
Bloglista a ritkán frissülőkről
Hétfőtől Hétfői blogtalálkozóhoz csatlakoztak
kezdeményező: Iri http://iri-aldasszomj.blogspot.com
Mammka: http://mammka.blogspot.com/







