Föld órája - a családban

Amikor gyertyát, vagy mécsest gyújtunk nálunk, akkor a gyerekek szívében ünnep készülődik. Ez mindig így van. A gyertya fénye aprócska, de hatása annál nagyobb, amikor képes lecsendesíteni az

előtte még hangoskodó társaságot.

Anyukájuk sokszor nyúl ehhez a segédeszközhöz, mármint a gyertyához, és bizony sokszor a villany lekapcsolása nyújt segítséget a gyermeknevelésben. Az esti órák a legnehezebbek. 

Amióta megváltozott a család összetétele - apa széke üresen maradt - azonnal megtanulták, ahol nem tartózkodik senki, ott lekapcsolják a villanyt, észreveszik, ha csöpög a csap és azonnal elzárják. Ez már természetes számukra, de a Föld órája az más! 

Unokáink már napok óta erre az időpontra készülődtek, mint amikor valakinek születésnapját várják. Ez az egy óra egy nagyon közeli és személyes élményt jelentett számukra. Megfogalmazni nem tudom, mert számomra felfoghatatlan misztikum, ahogyan ők ezt magukban és maguktól is felfogták. Tudatosan lesték az órát, az este fél kilencet, amikor még az éjszakai minivilágítást is kikapcsolták - pedig Viki fél a sötétben. 

Most ő is felbátorodott.

Ádi irányította az "akciót", ellenőrizte, hogy biztosan minden le és ki van kapcsolva a lakásban. Hirtelen csend lett miközben türelmesen várták a sötétben, amíg anya kicsi mécseseket gyújt, mindenkinek egyet - egyet. 

Az esti ima is erről az óráról és a Földről szólt és arról, hogy nekik ez volt a nap legszebb élménye. Érezték, hogy most tehettek  és adhattak Valamit. 

Megegyeztünk, hogy a családban havonta, vagy sűrűbben tartunk ilyen órát, ahol beszélgetünk arról, mit tehetnek még a gyerekek és mit tehetnek ők is Földünkért  amikor majd felnőnek.

„Élj úgy, hogy létezésed a legkisebb terhet rója a mindnyájunkat fenntartó világra, az élő és éltető természetre! Végy el tőle minél kevesebbet, s adj vissza neki mindent, amit elvettél!”