Adventi "kenyértörés"

Advent első vasárnapján - szentmise helyett - kenyeret sütöttem, pedig nem volt szándékomban. A férjem az elmúlt héten megjavította az évek óta használhatatlan kenyérsütő gépet, meg a kenyerünk is elfogyott mára, - mintha direkt lett volna, de azért bizakodtam, hogy időben elkészülök.

Párom mindvégig izgatottan figyelemmel kísérte  a folyamatot, hogy hol kiveszem a gépből és tovább dagasztom, gyúrom a tésztát, hol vissza teszem. Közben dörmögött a bajsza alatt, hogy ennél egyszerűbb a boltban megvenni a kenyeret. Hát ebben igazat adtam neki, de közben dicsértem, hogy milyen jól működik a kenyérsütőnk. Kíváncsi volt ő is, hogy a szerelése mennyire lett eredményes. (Ugyanis ki volt törve az egyik keverő lapát műanyag tokja,  teljesen szét kellett szedni a beégett csavarokat muszáj volt kicsavarozni és ki kellett találnia mivel helyettesítheti ezt a részt. Ügyesen megoldotta!!!)

A kenyér szépen kisült, de még ki sem hűlt kérte, hogy vágjak belőle neki egy szeletet.

Nagyanyámtól tanultam, hogy megszegés előtt megáldjuk a kenyeret és közben keresztet karcolunk a késsel az aljára - amit a hitetlen párom feleslegesnek tartott és mindig szóvá tette, kivéve most.

A szelet kenyeréből ő egy vékony kis csíkot még levágott, két kezében biztonságosan tartva nézte mozdulatlanul, - itt valószínű megállt az idő   - majd  ketté törte, de olyan módon, ahogyan mindig magam előtt láttam a feltámadt Krisztustól, az Emmauszi tanítványok asztalánál.

Ahogy álltunk egymással szemben, szótlanul, már nem ketten voltunk. Az Úr jelenléte, illata betöltötte a helységet, miközben Isten tagadó férjem - a bal kezében lévő felét nekem nyújtotta.
Az Áment-t spontán mondtam ki.


Hálás szívvel köszönöm Uram, hogy az Adventi várakozásban is ajándékaiddal, áldásaiddal halmozol el bennünket! Kérlek mutasd meg, mit tegyek, hogy a családom és a Téged nem ismerők megtapasztalhassák a  Szeretetedet! Csendben figyelek Szavadra.
Szeretlek Jézus

HÁLA, mint állapot

Legelőször is hálás vagyok Dittának, mert még a ki nem mondott, le nem írt mondatai is hálára ösztönöznek.

Még többször kell hálásnak lennem, akár az éjszakai szél hangos zúgásáért, hogy nem hagyott aludni, mert még hallok valamennyire.
Hálát adok a hitemért, ha másért nem, de ezért van  mit ünnepelnem a nap minden órájában.
A karácsonyi ünnep hálája amely az egyik karácsonytól a másikig tart nálunk, így valóban egész évben karácsonyunk van, amit annyira szeretünk.
Hálát adok a nővéremért, aki vallástalannak tartja magát, de gondoskodó szeretetéből folyamatosan juttat mindenkinek, ismerősnek, ismeretlennek.
Hálát adok a betegségért, mert több időt tölthetek férjemmel.
Hálát adok az áldásokért - ide értem a barátaimat, ismerősöket, Mindenkit, akivel valaha találkoztam személyesen, vagy csak a neten  is -  az Úr annyi jót tesz velünk. Csak Jót! Ha erre koncentrálok és nem a rosszra, akkor olajozottabban mennek dolgaim - a hála állapotában élhetek.

És jönnek és jönnek egymás után sorban amiért hálát mondhatok.

Hálás vagyok azért, mert tudok Kinek hálát mondani!!!!


1 Thessz 5.18 "Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban." Ámen


Köszönöm Uram!
A dal előadója Don Moen

Isten kezét nyújtja

" ... Isten csak azokért nyújtja ki hatalmas kezét, akik kinyújtják kezüket Istenhez. Mert a kéz, amely megragadja az ember kezét a mélységben, ugyanaz, amely megragadja Isten kezét a magasságban...."
( Kodolán)

Pogácsa, vagy krémes

Amikor orvoshoz megyek - mert máskor nemigen baktatok végig a városon - rendszeres találkozom egy húsz éves fiúval, aki enni kér. Meg szoktam kérdezni, most mit enne szívesen. Van hogy pogácsát, vagy hogy egy szelet süteményt kér. 

A múltkor éppen egy cukrászda előtt lépett hozzám és pénz kért, azt is hozzá tette, hogy nem italra. Jó, mondtam akkor megint pogácsa? Mindegy, válaszolta, majd mutatott a cukrászda felé. Bementünk kiválasztott egy darab legolcsóbb krémest, de mielőtt csomagolták volna szólt, hogy a testvérének is kér. Már majdnem fizettem, amikor rákérdezett, hogy "nem-e" lehetne még egy kis pogácsa. Azt most sütjük, vissza kell érte jönni, válaszolta az eladó. Oké, akkor kifizetem és a srác visszajön érte! De ez nem volt megfelelő a pártfogoltamnak, mert később már nem tud visszajönni. Inkább kért még két krémest, hagytam,ő mutassa meg melyikre gondolt. 
Szóval négy krémesnél tartunk, gyógyszerekre kiszámolva volt a pénz a pénztárcámban, meg még autóbusz bérletet kellett vennem de a négy krémes az pont belefért. 

 

Amikor fizetésre került a sor, majd elájultam, mert kiderült, hogy nem a síma krémesre mutatott amit nekem mondott, hanem a házi krémesre, az meg árban pont a duplája volt. 
Az eladó szemlesütve várt - rádöbbentem, ismerheti a szituációt - mert magyarázkodni kezdett. Mondtam semmi probléma és kifizettem. 

A srácnak a szemébe néztem majd a lábára, kértem hogy vegyen fel zoknit, mert strandpapucsban ebben a hidegben nem lesz jó, meg még hozzátettem hogy ugye ő sem találja jónak az ilyenfajta kéregetést. 
Bólogatott! 

A bérletet meg kellett vennem, mert utolsó nap volt amikor még az előző havival utazhattam. A gyógyszer? Ráér, majd máskor. Én köszönöm jól vagyok! 

Mindezzel csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy amikor adunk a szívünk jó tanácsadó, de hallgatni kell az eszünkre is. Ugyanis nem juthatunk az Ö sorsukra, mert akkor ki ad nekik egy pohár vizet, vagy egy pohár tejet, vagy egy krémes helyett négyet? 

Végképp összekavarodtam, nem tudom a következő alkalommal ha kér valaki mit fogok tenni? 

Tudom már! Megkérdezem, hogy mit tenne az én helyemben! 

Gyermeki erőfeszítések

A válás a gyermekeket viseli meg legjobban, de nem egyformán. A nyolc éves Ádám ma este ismét nagyon letört volt, nézett maga elé és nem kérte a vacsorát. Anyja kérésére, hogy mondja el miért szomorú, szemlesütve csak annyit mondott:
- A szívfájdalom miatt, mert nincs már együtt a család.
A nagymama - akit apapótlónak neveztek el az unokák az utóbbi másfél évben - ilyenkor annyit tehet, hogy visszatartja könnyeit.

Anyának kell választ adni és észnél  lenni - hiszen  a gyermekpszichiáter  szerint,  minden helyes reakció a szülő részéről mentőöv lesz majd a gyermekeiknek, amely most így hangzott:
- Tudod apa úgy döntött, hogy egy másik nénivel boldogabb lesz, mint anyával és most apa boldog, de ez jó, mert szeret téged és a testvéreidet és ezért mi is boldogok vagyunk.

Valószínű nem sikerült meggyőzni Ádit, mert megköszönte az el nem fogyasztott vacsorát és elvonult az íróasztala alá valamit fabrikálni.
Mire elkészült a művel kisímultabbak lettek arcvonásai. Hívott engem is:


-mama nézd meg milyen karácsonyfát csináltam - már előre védekezett - tudom, hogy nincs még itt az ideje. 
Mindenre számíthattunk, de erre nem.
Egy gyermek vigaszt keresett és talált magának. A maga módján.

(A fényképezés idejére feltettem az asztalára az ő karácsonyfáját, de csak addig, mert utána gyorsan visszarakta arra a helyre ahol megalkotta.)
A fácska egyetlen dísze az a fehér gézcsík, amivel eddig orvososat játszottak. A kartonpapír "ágakat" egy lufis műanyag szívószál tartja.
Még egy felirat is fontos tartozéka ennek a búfelejtő alkotásnak, amit a maradékra ráfirkantott:
"BOLDOG
KARÁCS
ONYT
ÁDI"


A kisebb tesók mintha mit sem törődtek volna bátyjuk lelki vívódásával, az esti fürdés előtt fényképalbumokat szedtek elő.
Anya tovább reménykedett, talán jó ötlet lesz képeket nézegetni - mégha kicsúszik is a lefekvés ideje - és már mindannyian fejüket összedugva találgatták mikor ki volt anya pocakjában, meg apa kezében, kinek milyen volt a születésnapi tortája.
Ahol apa is rajta volt a fotón, azt nem nézte meg Ádi. A lányok viszont addig viháncoltak, és kerestek a képeken vidám részleteket, amíg sikerült a bátyust is mosolyra és szóra fakasztani. Innentől már a szokásos csiviteléssel folytatódott az este.

De mégsem egy szokványos este volt.

"Ha lehetővé tesszük a gyermeknek

hogy művészi tevékenységgel kifejezze

az érzelmeit, akkor legalapvetőbb

vágyainak engedünk szabad utat...

de mégsem akármilyen utat."

A művészet alkot valamit, és nemcsak

a tárgyak világában, hanem a

lélek birodalmában is."

(Frans Calgren)

"Levetette szép ruháit.."

Nyugalomszigetünkre belopózott az ősz. A sok örökzöld mellett fel sem tűnik, hogy már novembert írunk. Kaptunk egyik rokonunktól  húsz évvel ezelőtt egy lombhullató fenyőt, amit az elején nem kedveltem, mert kopaszságát nem tartottam természetesnek. Nekem a fenyő az zöld télen nyáron.


Lent júliusi, jobbról októberi öltözetben. Égig érő fenyőnek hívjuk, mert a csúcsdíszét a felhők alkotják.




















Ahogy növekedett, mi meg kiköltöztünk  a kertünkbe (nyugalomszigetre) egyre jobban megkedveltem. Tavasszal selymes, puha tűleveleit nagyon kellemes megsímítani.

A bal oldali fotó alulnézetben készült, számomra is meglepő volt az ágak (inkább vesszőnek mondanám) elhelyezkedése.

Ősszel aranyló színben pompázik, de közben már szórja tűleveleit. Viszont az ágain mint a gyöngysorok ott maradnak télen a friss rügyek egészen tavaszig. Általában ilyenkor szoktak megállni a kerítés előtt az emberek és csodálják a kopasz fát a sötétbarna gyöngyeivel. Senki nem bírja kiállni szó nélkül.

Egy hónap múlva már elmondhatjuk: "Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggeli a kikelet."


(A gyöngysorost  még ide utólag beteszem, remélem nem felejtem el.)

  közelről ilyenek a jövő évi rügyek, persze hóval borítva.



2010-ben valóban fehér karácsonyunk volt. A lombhullató vörös fenyőnk is felvette új ruháját.