2011. november 21., hétfő

HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG az Ige fényében

Iri -től származik  ez a kép és  az ötlet is

A sziklára épített házról szóló Ige, ezen a héten nagyon erősen fénylett,  Máté 7, 26-ból különösen az a rész, hogy 
"aki hallgatja e szavamat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette.
Hányszor olvastam, de most valamiért nagyon szólongatott, résen kell lennem, és olyan, de olyan irgalmas a mi Urunk, még ezt meg is erősítette rögtön: 

"Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni." Lukács12, 48
Hány éve imádkozom azért, hogy követelj tőlem többet, megteszem amit mondasz. 
Köszönöm Atyám,  az örök Élet Igéjét amit  nekünk adtál és nem hagysz magunkra ebben a zűrzavaros világban. 
Nem is tudom mi lenne velem a Te Igéd nélkül? Szeretlek! Szeretem a testvéreimet, Általad tudom   szeretni  őket. Köszönöm!


2 megjegyzés:

  1. Ugy van kedves Sari mama!Mi is lenne velunk az Ige nelkul?
    Orvendek minden szavadnak, s hasznalhatod ezt az otletet s a kepet is , magadeva teven, mert akarom hinni , hogy az Ur Lelketol szarmazik, s nem szukseges emlitened , hogy tolem szarmazik.Orvendenek, ha csak egyszeruen magadeva teszed, hiszen itt te batoritasz,tanitasz minket.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről