Legtöbbször arra számítunk, hogy majd akkor leszünk boldogok, ha ezt, vagy azt elérjük. Miért nem most?
A mai napon felhívott egy volt munkatársam, aki a munkahelyen lett barátnőm, hogy meghalt a nővérének a fia, aki 45 éves volt - kérte, hogy imádkozzam vele.
Elmondta, hogy mennyire megdöbbent és elgondolkodott - amikor a klinikán átadták neki a személyes holmikat -, hogy nem jól éljük az életünket, mert csak hajtunk, rohanunk, sokszor máshol vagyunk gondolatban, lélekben.
A napokban eszébe jutott, hogy felhívja őt, mert régen nem beszéltek, de valamiért nem jött össze a telefonálás, talán mert zajban élünk, gondolataink zajában. Ez pedig elválaszt bennünket igazi kapcsolatainktól, embertársainktól, önmagunktól, Istentől.
Sokszor megfigyelhetjük és utólag persze már világosan látjuk, mert beigazolódik, hogy vannak történések, amire azt mondjuk, mintha megéreztük volna. A megéreztük, az azt jelenti, hogy ott voltunk abban a pillanatban, minden zavaró körülmény, gondolat hatásától mentesen, máshogyan mint általában. A "jelenlét állapotában".
Így kellene leélnünk az egész életünket.
"Végső soron nem vállalsz felelősséget az életért, amíg nem vállalsz felelősséget ezért a pillanatért - a mostért. Ugyanis a most az egyetlen hely, ahol az Élet föllelhető."
Echart Tolle
Nagyon köszönöm, hogy eszembe juttattad,
VálaszTörlésEz a jelen-lét a legnehezebb. Talán egész életünk során tanulnunk kellene, hogy ne csupán testben, de lélekben is legyünk jelen. Mert, ha vagyunk is valahol, nem biztos, hogy teljes bensőkkel figyelünk a Másikra, noha ez lenne a feladatunk, hiszen így fejlődhetnénk mi is. És bizony, a megérzésekben van valami az ősi tudásunkból, amit még nem kormozott be ez a mostani civilizációs fejlődés, ami visszalépés, hiszen éppen a lélekkel, a másokéval, s a magunkéval sem foglalkozunk eleget! Könnyű elsiklanunk a nagyon fontos dolgok felett, s, mire észbe kapunk, már késő.
VálaszTörlés