Szeretettel MammkánakAmit teszünk egymásért, a hétköz- és ünnepnapokért, ahogyan a szokásainkat, a hagyományainkat alakítjuk, valahol a körülményeinkben, a múltunkban gyökerezik és abból táplálkozik.
Mammkánál olvastam egy bejegyzést amin nagyon meghatódtam és elkezdtem gondolkodni a mi családunk egész évben tartó karácsonyán, amikor nem pár napra koncentrálva adunk bele apait, anyait, hanem elosztva egy éven át. És vannak ajándékok akkor is amikor nincsenek. (Egymás ajándékai vagyunk a szó legtermészetesebb értelmében ez olyan életforma minálunk.)
Minden alkalmat megragadunk, hogy a család együtt lehessen, mindent "megünnepelünk". De mi az ünnep? Amikor együtt vagyunk, de nem magunkért a másikért.
Tudunk-e helyesen ünnepelni?
"Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságában járnak Uram." (Mondja a zsoltáros a Zsoltárok könyvében 88.16)
Nálunk egész évben karácsony van, amelyre féltőn vigyázunk és őrzünk, mint az olimpiai fáklyavivő a lángot. Családi körben, sőt máshol sem beszélünk arról, mikor volt az a bizonyos első családi karácsony, ahonnan elindult az ünnepi láng!
Most kivételt teszek! Mert ki tudja .......
Gyermekkorom karácsonyi emlékei:
Árvalányhaj: az apu vasutas ruháján. Kérdésünkre zavartan annyit felelt, találkozott az angyallal. Megnyugodtunk, hogy akkor biztosan már az utcánkban jár és hozzánk is eljön a Jézuska.
Szaloncukor: az anyu kristálycukorból készítette és az volt a legjobb benne, hogy szabad volt az előző évi szaloncukor sztaniol papírjait kisimogatni, meg a selyem papírt becakkozni.
Gyertya: egyik évben lángra kapott tőle az árvalányhaj, majd a szaloncukrok és az egész fa. Az apu felkapta az asztalról csipketerítőstől és rohant vele az udvarra, még most is magam előtt látom, ahogy két kézzel megmarkolta talpánál a lobogó fát.
Ajándék: az nem volt nálunk, esetleg pár darab kuriózumnak számító kockacukor. (Az 50-es évek végén.)
De egy óriási örömre emlékszem, amikor nagy szomorúság legsötétebb bugyrában kipattant egy szikra, hogy mindenkinek lesz igazi ajándék a fa alatt, amit én készítek. Az apunak egy lottószelvényt rajzoltam rajta öt x-szel és mind az öt bekarikázva, vagyis telitalálat. Az anyunak, aki sokat betegeskedett egy szép téli kabátot festettem, még szőrmét is sikerült rákandarítanom. A nővéremnek könyveket, sokat, egy egész könyvespolcra valót, annyira szeretett olvasni, a nagyapámnak és a nagyanyámnak pedig egy új tűzhelyet, mert a régi már a szobát is tele kormolta. Tényleg nagy boldogsággal töltött el, hogy tudok adni én is valamit.
Naponta többször megnéztem a fenyőfát, de az ajándékaimat senki nem vette át, talán meg sem nézték, vagy nem tudták melyik kié? Átfutott rajtam, hogy azért, mert nem énekeltük el este a mennyből az angyalt, vagy mert nem bírtam ki a böjtöt és délben a disznóvágásról maradt kolbászt lenyomtam a torkomon meg sem várva az éjféli misét?
A zöld kisszék napokig ott várt, mert szüleink a kórházban töltötték a karácsonyt, - ezt is meg az utána következő karácsonyokat is -később mondták, hogy az anyu a műtétbe majdnem belehalt így hát a fenyőfa sem volt feldíszítve, de ott fityegtek rajta az AJÁNDÉKOK ami számomra nagyon valódi és valóságos volt.
Talán ekkor indult a lavina, hogy nem volt egyetlen karácsonyunk sem az elkövetkező években, amikor együtt készülhettünk, együtt lehettünk volna családi körben. Sőt addig jutottunk, hogy már kezdtünk félni a decembertől, amikor szenteste előtt nagyapám meghalt, majd következő években sorban a rokonság a keresztapámmal folytatva. Pont karácsonykor! Kórház és temető. Ünnep sehol.
A legelső adandó alkalommal az anyukám,- akit a nővére nevelt fel, mert hamar árván maradtak - közvetlenül karácsony napja előtt minden élő rokont meghívott Szentestére hozzánk. Nem volt külön készülődés, de sikerült összejönni. Méz, dió, fokhagyma és mennyből az angyal, ez volt a menü, szeretetben, békességben, amely azóta is folyamatosan tart. Összetart! Kegyelem, minden kegyelem!
A család létszáma azóta egyharmadára csökkent,- bár születtek unokák, dédunokák - tizenketten üljük körbe az asztalt ünnepekkor. Az utódok ebben az ünneplő ruhás szeretetteljes légkörben nőttek fel, ezt szokják, ezt látják és reméljük viszik tovább, amit jóakarattal és életünk részeként szavak nélkül, kimondatlanul átadtunk nekik.
„Azt mondom, lélek szerint éljetek! A lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,16–26)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése