2011. április 15., péntek

Mit tettél volna az én helyemben?

Tudom, így nem lehet kérdést feltenni, mert senki nincs a másik helyében, de én mégis  feltettem. A válasz amit kaptam, több volt, mint
amire számíthattam.

Az anyukámtól kérdeztem meg egy rohama után. Ez a roham már két éve történt, egyik este hívott a nővérem telefonon, hogy az anyu világgá akar menni. Öltözködik, igaz menni még bottal is alig bír, de nem tudja megakadályozni. Már az előszoba ajtót is bezárta, de bottal megfenyegette az én drága szelíd anyukám a tesómat, hogy álljon ez az útjából.
Nem volt ilyen eset a családban, azonnal hívtam az orvosi ügyeletet, ahol elláttak tanáccsal, próbáljuk megnyugtatni stb.rögtön jönnek. Közben aki csak tehette a családból a nővérem segítségére sietett, de a "felbőszült" anyukánkkal nem tudtunk mit kezdeni. Megérkezett a mentő, egy halom nyugtató injekciót a tiltakozása ellenére, vénásan és intramusculárisan, majd megvárták a hatását, vagyis, hogy elaludjon, majd elmentek. Aznap éjjel mi nem aludtunk, az anyukánk azonban másnap délutánig nem ébredt fel, akkor is nagyon kimerülten.
Alig vártam az apropót, hogy erről beszélni tudjak és beszélgetni tudjunk az anyuval, míg végre hónapokkal az eset után sikerült elmondanom akkori tehetetlenségünket.
Kiderült mindenre tisztán emlékezett.
Szeretettel megkérdeztem Tőle:
- Anyukám, mit tettél volna az én helyemben?
- Tudod lányom, hagyom és segítek felöltöztetni az anyukámat - (megj.: Neki nagyon korán meghaltak a szülei), karon fogom és MEGYEK VELE. Tudod  úgysem bírtam volna messzire menni, - de addig nem álltam volna meg amíg a lábam visz - lehet, hogy csak az utca kapuig jutunk! Onnan meg behúztatok volna.
- Nyakába borulva bocsánatot kértem, hogy nem így történt.


Mert eddig arról tudtam amit Jézus mondott, - pontosan megkeresem a Bibliámban - ha valaki  megkér, hogy kísérd el egy bizonyos távolságra, akkor te kétszer akkorára kísérd el.
De arról nem olvastam, mi van, ha nem kér meg????? Mint ahogy az anyukám sem kérte.

Miért is pont most kell leírnom mindezt? Mert ma utaztam a buszon egy alkoholista édesanyával,  aki érettségi előtt álló lányával utazott- akivel már tavaly óta nem találkozott. Mivel ez a gyermek sem az apjával, sem az anyjával nem tartja a kapcsolatot különleges találkozásnak és beszélgetésnek lehettem szem és fültanúja.
Folytatom

3 megjegyzés:

  1. Szerintem a legtöbben ugyanezt tettük volna. Egyszerűen mert ezt szoktuk meg és ez a "normál" eljárás.

    Köszönöm, hogy leírtad, szép és igaz gondolat, hogy inkább kísérjük el, aki menne.

    VálaszTörlés
  2. Tökéletesen megértelek.....Amikor jön egy extra helyzet,annyira megzavarodik a hozzátartozó,hogy általában nem tudunk reálisan ,lenyugodva gondolkozni.
    Mert valóban anyukád a lehető legjobb megoldást mondta el.De kinek jut ilyen helyzetben ez eszébe? senkinek....

    VálaszTörlés
  3. Mammkának és Altairnak igaza van. Én sem tettem volna másképpen... Várom a beígért folytatást!

    Áldott virágvasárnapot kívánok Nektek!

    Szeretettel: Ditta

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről