HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG

Iri -től származik  ez a kép és  az ötlet is

Ezen a héten a hit növekedése járt az eszemben, feltettem a kérdést,  hogy mihez kezdtem az élő hittel, amit kaptam,? Amikor Krisztusba szerelmes lettem, még nem ismertem Őt! Csak annyit tudtam, hogy Ő meghalt értem a bűneimért és én ezt viszonozni nem tudom neki. Mit tegyek?

Ekkor talált rám az Ige: "Íme én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem. A hatodik napon is készítsék el azt, mit bevisznek, de az kétszer annyi legyen, min amennyit naponta szedni szoktak." 2Móz 16, 4-5

Ez jelentheti a naponkénti imádkozást, Biblia olvasást, szentmisét,  istentiszteletet,  hogy naponta friss lelki táplálékra van szükség, a tegnapiból nem lehet megélni.

A tegnapiból nem lehet megélni!

Ezért könyörögjünk, hogy a friss mannát/igét befogadhassuk, ennél nagyobb esemény életünkben nem történhet, amikor Isten Igéjének fénye, Jézus ereje (így mondtuk gyermekkoromban)  szinte a sejtjeinkig hatolva részünkké válik.

Ámen

Lelki próbáimban

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem! Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ engem csábít, hívogat, Nagy csalárdul kínál múló javakat, Szemem elé állítsd szenvedésedet, Vérrel koronázott, szent keresztedet!

3. Tisztogass bár olykor bajjal engemet, Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet! Bár e test erőtlen, te oltárodon Keserű pohárral s hittel áldozom.

4. Ha majd porrá válik testem egykoron, Ragyogjon fel Lelked a hitvány poron! Ama végső harcon rád bízom magam, Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Botladozás nélkül járni

"Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!....Megőrzi az Úr jártadat-keltedet most és mindörökké."  (Zsolt 121, 3, 8).

Ámen
Ha az Úr nem engedi meg, hogy megtántorodjunk, akkor sem ember, sem az ördög nem buktathat el bennünket. Hogy örvendeznének pedig, ha szégyenletes bukásba vihetnének minket, kimozdíthatnának a kegyelemből és eltemetnének, hogy még az emlékünk se maradjon meg! Szívbeli gyönyörűséggel tennék mindezt, ha nem volna akadálya, de az Úr nem engedi. Ha pedig Ő mindezt nem engedi, akkor nekünk sem lesz részünk benne.

Az élet olyan, mint egy alpesi túra. A hegyi ösvényeken kapaszkodva szüntelen ki van téve az ember annak, hogy megbotlik. Ha igen magasba visz az út, a fej könnyen megszédül, és hamar megcsúszik a láb: egyes helyek csúszósak mint a jég, máshol viszont a kőgörgetegek olyan lazán fekszenek az úton, hogy az esést bizony nehéz elkerülni. Aki egész életében meg tud maradni a helyes úton, és botlás nélkül tud járni, annak minden oka megvan a hálaadásra. Amikor rejtett hasadékok és csapdák vesznek körül, a lábunk gyönge, térdünk remeg és az ellenség igen ravasz, egyikünk sem tudna elesés nélkül megmaradni még egy óra hosszat sem, ha az Úr hűséges szeretete, amely nem engedi, hogy a lábunk megtántorodjék", nem venné szüntelenül körül.

Hogyha lábam megbotolna, Isten van velem,

és erős kezében fogja reszkető kezem.

Támogat e kéz, támogat e kéz:

hogyha lábam megbotolna, támogat e kéz.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Csodálatos északi fény

Szmogriadó előtt

Ha nem érkezik meg estére a szél, akkor szmogriadót rendelnek el városunkban. Soha ekkora szélcsend nem volt még, mint ezen a napon. 

Ez a fotó az alma fánál készült kora délután.

A szél, szelecske megérkezett időben, most tudtam örülni neki, pedig a szelet nagyon nem szeretem. 

Nem tudsz hálás lenni mindenért

Beszélgettünk Dittával az Allegória Portálról és közben a háláról eszembe jutott egy régi film, le is írom. Valahol, talán Európában játszódik a háború idején.

Szereplője egy kisfiú, aki árván maradt, másik szereplője egy katona, aki felfigyelt erre a kisfiúra, és enni adott neki a sajátjából, beszélgetett, törődött vele. Ez a kisfiú nagyon hálás volt ezekért a pillanatokért, ezért az élete kockáztatásával is, de mindig szerzett valamit ennek a katonának, amit a következő találkozásra magával vitt. Már előre boldog volt, hogy a láthatóvá tett hálájának örülni fog a katona. Volt amikor egy sisakot vitt neki, volt amikor egy halott katona erszényét. A katona bizonygatta neki, hogy háláját sokféleképpen kifejezheti mint például az ölelés, nem kellenek hozzá tárgyak, de van olyan is amikor nem tud hálás lenni, hiába szeretne.

A katona titokban vágyott arra, hogy a kisfiú megölelje őt, hiszen otthon neki is volt egy hasonló korú gyermeke, de a srácnak ez nem jutott eszébe, a katona pedig egyre szomorúbb lett.

Volt a fiúnak egy gombja, amit soha nem adott oda senkinek, mindig azt nézegette, simogatta, egyik nap éppen a katona felé tartott, lehorgasztott fejjel, mert semmilyen ajándékkal nem készült. Ettől a fényes gombtól pedig nem szívesen vált volna meg. Boldogtalanul érkezett a frontvonalba, amikor megpillantotta a katonát, az éppen teljes erővel rohant feléje, majd rávetette magát a kisfiúra. A következő pillanatban éktelen süvítő hang, robaj, füst és törmelék mindenhol.

Hosszú percek után a kisfiú nagy nehezen kimászott, a ránehezedő, élettelen test alól. Rázta, szólította a katonát, de ő többé már nem felelt. Zokogott a fiú, rádöbbent, hogy a katona megmentette az ő életét. Gondolkodás nélkül elővette a gombot és a halott katonának nyújtotta, majd a lassan megmerevedő tenyerébe erőszakolta. Sokáig ült némán a fiú, visszaemlékezett a beszélgetésekre, újra átélte, majd félénken kitárta karjait és megölelte a mozdulatlan katonát.

Szeged, 2011. augusztus 1.