2014. május 11., vasárnap

A kullancs nem tud olvasni!!


"Jobb félni, mint megijedni" mondták a bölcs öregek, most azt mondom így utólag a félni helyett, hogy jobb megelőzni! Saját tapasztalataimat szeretném megosztani, hátha még nem késő másokon segíteni.

Velem történt ezekben a napokban, hogy egy lárva méretűvel összefutottam és bár a szakirodalom azt írja, hogy ilyenkor még nem fordul elő, vagy nagyon nagyon ritka, hogy ezek fertőzést is okoznak,  mégis megfertőződtem. És sajnálom, hogy önvizsgálat során mindig valami nagyobbat kerestem, és azt is, hogy nem használtam sprét, még csak esélyt sem adtam annak, hogy egészséges maradjak.

*****************

A kikelt - LÁRVA - kullancs szemmel alig látható Az 1mm-nél is kisebb lárvák kisemlősökön, gyíkokon vagy énekesmadarakon táplálkoznak, de mi van ha  emberen köt ki?

Kullancs egyedek méretei, az emberi köröm méretéhez viszonyítva:





Nagyítva, hogy jobban szemügyre vehessük: 




Sehol nem olvastam eddig, hogy a kullancs lárva emberre is kerülhet, mindenhol a látható nimfa és kifejlett példányokat reklámozzák, amit a bőr átvizsgálása után észre  lehet venni és ajánlatos 2-3 órán belül eltávolítani.  De a bébi kullancsot (így nevezte a bőrgyógyász az engem "megtámadó" lárva méretűt) - hiába vizsgáljuk magunkat nem fogjuk észrevenni, mert pici és mert átlátszó és mert bebújik a bőrbe, nem beszélve arról, hogy a legkisebb szeplőnél is kisebb amikor majd láthatóvá válik.



Mik voltak a tünetek: 
Először egy  kb. fél cm átmérőjű piros, lapos!!!!  folt jelenik meg. Nem viszket! (A csípés göbös, ez pedig lapos, inkább a lángos sütéskor kipattanó olaj égéséhez hasonlítható.) Ezzel egy időben megmagyarázhatatlan fáradtság, ízületi fájdalmak, fejfájás, olyan influenza szerű tünetekkel.

Mikor lehet észrevenni? Amikor már eltelt egy két hét és ott a piros folt, ő pedig a közepében, még mindig megbújva, de már olyan, mintha egy elkapart szúnyogcsípésbe porszem került volna. Honnan tudom?
Mert velem ez megtörtént éppen három hete pottyanhatott, vagy mászhatott rám ez a láthatatlan példány!


Az OVÁLIS, kokárda szerű bőrpír átmérője nekem 6 cm - az első piros folt megjelenése után 4-5 nappal kialakult, hol elhalványult, hol sötétedett, átsuhant az agyamon egy gondolat, hogy ez a gyógyulás jele és el fog múlni. De nem!

Mit csináltam? (Azért írom le, hogy aki olvassa, az tanuljon belőle)

Először is Betadinnal bekentem, arra gondolva, hogy a kertben tényleg belekerülhetett a por. (Bagatellizáltam)
Másnap, mivel ugyanolyan piros maradt, jött a Bepanten plusz jó bőségesen, többször is. (Optimizmus)
Két nappal később ( a kullancs bőrbe kerülésének kb. 20. napján?) hirtelen "udvara lett a piros foltnak.
Bejelentkeztem a bőrgyógyászatra, 36 nap várakozással kaptam időpontot. Itt már sejtettem, hogy nincs időm várni.
Telefon a háziorvosnak, aki sürgősséggel adott egy beutalót a bőrgyógyászatra.
Bőrgyógyászat - kartonozó
Látva a beutalót, gyanúsan méregetnek.
- Fullad? kérdezik többször is.
- Nem, nem fulladok, csak a közérzetem nem jó.
- Ha nem fullad, akkor üljön le a kisváróban, majd szólítjuk.
Kisváró - hárman négyen üldögélnek, zenét hallgatnak.
Kicsapódik az orvosi rendelő ajtaja, kiugrik egy asszisztensnő 
- "ki a rovarcsípett? és fullad?"  felkiáltással. Mert ha nem, akkor jó! (És visszamegy)
Egészen jó kedvem lett, hogy nincs baj, ha nem fulladok, akkor akár haza is mehetnék. :)

Mi vár rám?

Diagnózis: Lyme - kór A 6920
Gyógyszerek: Doxycyclin Al napi 2x1 20 napig folyamatosan
Normaflor 2x1 két órával az antibiotikum után
Gynophilus kétnaponként

Három felvonás - az orvos szerint. Most ez az első.
A második felvonásban, majd hónapokkal később a szervezet megmutathatja, hogyan védekezik a vérben hat évig is kimutatható baktériummal szemben. (VÉRT NEM ADHATOK EZ IDŐ ALATT!)


Mit tanácsolok?
Megelőzés, MEGELŐZÉS,  MEGELŐZÉS

Az enyhe tél miatt az idén sok a kullancs!

Nem vicc, elég elhaladni egy kullancsokkal fertőzött játszótér mellett!
Két három óránként kullancs riasztóval lefújni a ruhából kilátszó bőrfelületet, a ruházat szegélyénél legalább kb. mandzsetta szélességben, nyakon a dekoltázsnál is!

Ha ennek ellenére mégis ragaszkodik hozzánk egy kullancs, akkor mindent IDŐBEN tegyünk meg és ne várakozzunk, mint én tettem.

Vigyázzatok magatokra, mert a kullancs nem fog!




Cikkek: Rájöttek a Lyme-kór baktériumának trükkjére







1 megjegyzés:

  1. Te jó ég!!!!! Köszönöm a tájékoztatást! Ezt a szemét lárvát nem tudtam.:(
    Van egy kis vígasztalásom: a családunkban, a baráti körben többen Lyme kórosak lettek ettől a dögtől, és meggyógyultak az antibiotikumnak hála.
    Ez nem semmi, ami téged ért!!! Sok puszi!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről