Ablak az égre

Négy előre örökkévalóságnak tűnő napot töltöttem a belgyógyászati klinikán, ahova magammal vittem a Szentíráson kívül Cleinice Morcaldi tanárnő "Életem Pió atya közelében című lelki naplóját, amit már régóta szeretnék elolvasni, gondoltam itt az alkalom és majd erről milyen jót beszélgetünk a szobatársakkal.  A hatágyas szobában rajtam kívül senki sem hallott még Pió atyáról, ez ledöbbentett, de még inkább az, hogy Nostradamust jobban ismerték, mint Jézust.

Fekve készült fotó

Nővér hiány van - hol nincs - és sokan fel sem tudnak kelni az ágyból, még szerencse, hogy nekem valamiért gurulós infúziós állványt adtak. Az Úrhoz fohászkodtam a gyógyulásukért, kérdeztem, mit tegyek, itt vagyok Uram, mit tegyek? Tényleg mit? Fizikai erőnlétem hirtelen megsokszorozódott, a lábaim vittek, volt akinek elég volt egy itatás,  egy hátmasszírozás és hintőporozás a felfekvés ellen, vagy egy fekve fésülés és arc simogatás. A kezemet nem én irányítottam, hagytam és olyan jól esett, hogy van nekünk egy Gondviselőnk!

Tudatában sem voltam, mit teszek, a nővérek először leszidtak, amikor meglátták, hogy kitartóan ágy- és vesetálazok, később megszelídültek és már csak mosolyogtak. Senkitől nem tartottam, - pedig alapból félénk vagyok és kivárok - a bátorságot, amit erre az időre kaptam, a csillagos eget súrolta, arra kellett vigyáznom, hogy ezzel vissza ne éljek. Dicsőség Istennek, ez addig fokozódott, hogy mások is csatlakoztak hozzám és már együtt szolgáltuk a betegeket.

Sokkal könnyebb szolgálni, mint kiszolgáltatottnak lenni, a szenvedést pedig ha felajánljuk, értelmet nyer.

Pénteken a viziten közölték, hogy haza mehetek, majd hétfőn kell visszajönni CT-re. Örültem, hiszen erre számítottam, búcsúzóul sorba jártam a "szomszédokat" a legsúlyosabb, gyógyíthatatlannak tartott beteg Pannika rám mosolygott és azt mondta nekem: 

-"Az Élet hazamegy! Ki fog velünk ezután törődni?"

Hit, Remény, Szeretet, ez az ÉLET!


Mindenkinek áldott megtapasztalást kívánok!