2011. május 19., csütörtök

A megtérülő idő

Nincs rá idő, de sokszor mondtam már, mint most is, amikor pecázni hív az unokám!  Még egyedül nem mehet, a horgászengedélyt is úgy adták ki, hogy egy felnőtt kísérettel együtt használható. Annyi tennivaló akad,  ilyenkor  minden halaszthatatlanná válik. Nagyon nem akaródzott menni, mert nem is értek a
pecázáshoz, meg a víz is mély, meg a horog is belénk akadhat, kiszedni nehéz és tud fájni. Szegény halak! De egy fontos vizsgán volt túl az unokám és megérdemelte, hogy kívánságát teljesítsem. A nyugalomszigetünkhöz egy kőhajításnyira van, a hely, ahova mégis elkísértem Danit - egy órányi időnk volt, mert meleg váltásban jöttek-mentek a gyerekek nálunk csütörtökön. Halat itt még soha nem fogtunk, de most viharfelhők gyülekeztek, ilyen időben még nem volt kipróbálva a pecabot.
A vihartól félek, amióta egy rokonunkat  villámcsapás ért. Nem élte túl.
Ezért aztán nem gondoltam bele, hogy mi vár/várhat ránk a tavon. Mire kiértünk a horgászok hazafelé igyekeztek az eget kémlelve,  Dani bedobta az első csalit, majd otthagyott egyedül, hiszen nem jó botot hozott - ilyen időben más az úszó, meg mit tudom én.
Még feladatot is adott:
- mama te csak figyeld az úszót, ha le föl-jár, akkor ránts meg a botot.
Fent a sötét égbolt, lent a mély víz, mire észrevettem, hogy amit a vízben látok felhő, az nem pont úgy néz ki felfelé nézek.






(A sötét felhőben lévő világos kör alakú valami, az nem a nap, mert az feljebb van, de akkor mi?)


Elővettem a telefont és fényképezni kezdtem. Ebből lett egy sorozat, mert mire haza értünk elültek a sötét felhők viszont jött egy hófehér fagyiszerű, amit percenkét lefényképeztem.


Egyenlőre a Picassára feltettem a fotókat zenei aláfestéssel, amíg ki nem találom, hogy tudom teljesen ide varázsolni:





5 megjegyzés:

  1. Sari mama, te mindig erdekes dolgokat kapsz el!

    VálaszTörlés
  2. Szebben fogalmazok:orokitesz meg.

    VálaszTörlés
  3. Kedves vagy Iri, köszönöm a figyelmességedet! Nekem tetszik ahogyan fogalmazol, az "érdekes dolgokat kapsz el" nagyon kifejező és bizony megfogtad vele a lényeget.:)

    VálaszTörlés
  4. Csodaszépek! A Filmed is! Hatalmas az Ég!És fenség!

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nem is tudom, hogyan kezdjem. Hogy véletlen vagy mégsem az, hogy rád találtam? Hogy csodálatos a blogod? Vagy hogy írtam egy verset? El vagyok varázsolva. Köszönöm.
    Írtam egy verset, több versem is van, de nem szoktam megmutatni másoknak. Most valahogy úgy éreztem a mai írásom kitenném a facebookra. Szerettem volna hozzá egy képet keresni. Amin van felhő és háztető, esetleg villám, de napsütés is mindenképp. A keresőben találtam rá az általad fagyi formának nevezett képre. Úgy érzem tökéletesen illik a versemhez. Szeretnélek megkérni, hogy engedd meg nekem, hogy ráírjam a versem és úgy tegyem nyilvánossá.
    Azt azért meg kell mondjam nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó blogra tévedtem. Amikor megszólalt a zene, elfelejtettem miért is jöttem és magával ragadott a nyugalomsziget. Köszönöm még egyszer az élményt!
    Kérlek hogy küldd el nekem (frezia27@freemail.hu) az e-mail címed. Szeretném elküldeni neked a versem mielőtt igent mondanál a kép felhasználására.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről