"Nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek"

A király feje a porba hull-t. Pár évvel ezelőtt nálunk!

Pontosabban a szekrény háta mögé.
Mert nem vettem észre, amikor a szekrény tetejére feldobtam a játékgitárt, - amin az összes unokánk egyszerre  szeretett volna pengetni heves dulakodás közepette- hogy a gitár hozzálendült férjem karácsonyra kapott ajándékához.
Nem tőlem kapta, hanem kisebbik lányunktól. Feltette a szekrénysor tetejére a királyát, plusz még egy cserepet  is alá tett, hogy messziről látható legyen. Ezért nem láttam közelről! :)

A király egy lendülettel hanyatt vágta magát, fejét a falba verve, ami koronástól együtt és dübörögve eltűnt a szekrénysor háta mögött.
Drága férjem rámrivallt,  hogy mit tettem!
Elég lett volna nekem az az ijedtség is  amit a szobrocska zuhanásakor már átéltem, hogy most mi lesz szegény királlyal és mit fogok én ezért kapni, szóval nem hiányzott az üvöltözés.(Még szerencse, hogy a gyerekek már a másik szobában bújócskáztak.)

Annyit kérdeztem tőle, miközben "helyszíneltem a balesetet",
- mit tegyek szerinted, ugorjak ki az emeletről? (4. emeleti lakásunk volt akkor)

Meglepetésemre rávágta, hogy "Igen ugorj!" Kinyitottam az ablakot, amely a szekrény végén volt, de rajta volt egy szúnyogháló. Egyébként sem velem foglalkozott akkor a férjem, hanem a szekrény szétszerelésével.
Biztos voltam benne, hogy egy lapáttal tudjuk majd összeszedni a darabokat, de nem ez történt, hihetetlen, de csak a feje vált külön a testétől és kicsit a bohóc-sipkás koronája sérült meg.

Fellélegeztem, hogy mégsem kell kiugranom, helyette hoztam a ragasztót, de majdnem kiverte a párom a kezemből, úgyhogy inkább békén hagytam egy megjegyzéssel, hogy azt hittem többet ér a házasságunk, a kettőnk kapcsolata,  mint száz szobor.

Nagyon tanúságos  volt számomra ami történt.

Azzal vigasztalódtam,  hogy felkészületlenül érhette férjemet az eset, valószínű nem gondolkodott még el az értékeken.

Évek teltek el azóta, a király meg a feje még mindig külön életet él. A hálószobánkban.
MEMENTO!
Nem beszéltem azóta sem vele erről,  - talán egyszer - a port pedig továbbra is szeretettel törölgetem le róla.

‎"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse öt igazán." (Goethe)

A napokban olvastam a következő történetet, ennek apropóján most mégis le mertem írni a történteket, mert van megoldás:

Baleset

"Egy fiatalasszony autóval ment haza a munkahelyéről.  Óvatosan vezetett, mert a kocsi új volt, előző nap vették át  az autószalonban. Sokáig spóroltak rá, férjének is sok többlet munkát kellett végeznie, hogy meg tudják  vásárolni a kiválasztott modellt.

Az egyik zsúfolt kereszteződésben az asszony nem jól számította ki a távolságot és egy szembe jövő kocsi végighúzta autója oldalát.

Elsírta magát.

Hogyan fogja ezt  megmagyarázni  férjének?

A másik autó vezetője megértő volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy adataikat kicseréljék. Az asszony remegő kézzel kereste a papírokat  egy nagy irattartóban, amelyből egyszer csak egy cédula pottyant ki.

Határozott, férfias kézírással a következő szavak álltak rajta:

"Baleset esetén emlékezz drágám arra, hogy téged szeretlek és nem az autót!"