2009. szeptember 27., vasárnap

A rövid élet drága

A cím arra utal, hogy ami rövid életű, például egy szerelem, egy kapcsolat - nem futókalandot értettem ez alatt - az értékesebb az idő tengelyén, mert visszatekintve is van eleje közepe és vége, vagyis egész, de mégis eszenciális. 

Az alábbi fotón a kis tiszavirág (repülő kérész) is ezt jelképezi.



"Lehet, hogy nem is őt szerettem, 
csak vele az édes hatalmú szerelmet, 
s csak azért volt olya íze minden szépnek, 
mert megosztotta azt, 
a lélek zsongító közössége."
 
Alföldy Zsolt 
1970. június 12


Aki ezt a pár sort írta az volt a diákkori első szerelmem. Több kiló verset írt nekem 18 évesen, de ez az egy ami mára megmaradt. Ez is a 39. éves érettségi találkozó naplójában található, - 1970. június 12.-i bejegyzéssel - mert anno a bankettra eljött és búcsúajándékként a szerelmünk beteljesülését kérte. Nemet kellett mondanom. Ő pedig szerelmünk oltárára, lelkének ötsoros rezdülését tette. 

Most értettem meg igazán ennyi év után milyen nyomot hagy maga után az igaz diákszerelem, amikor a 39 éves érettségi találkozón a mi szűziesen tiszta, tiszavirág életű szerelmi kapcsolatunk az osztálytársakban még mindig elevenen él. Az ő lelkükben. Nem az enyémben. Mert én a lángot eloltottam, a parazsat meglocsoltam. Tiszteletben tartott emlék maradt belőle nekem, kedves......... .

De! Azért van helye itt ennek a pársoros emléknek, mert megértette velem, hogy mit is jelent számomra az a szeretet, amit a barátaim iránt érzek. 

Ez így tiszta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

"Láss, hallgass, tanulj, kutass!"

Címkék

1-es számok (1) 2012 (1) abortusz (1) adalékanyagok (1) Ádám (1) advent (2) alázat (2) áldás (7) alkalom (1) alleluja (1) Andre Lowoa (1) angol (1) angolna (1) angyal (2) angyali (1) anya (2) anyák napja (1) apa (1) arany (1) aranyszabály (2) árvácska (1) asztali áldás (1) átváltozás (1) Atyám (1) Avilai Szent Teréz (2) baleset (1) barát (1) Barsi Balázs (1) Bartók (1) béke (2) békesség (5) beporzás (1) Betlehem (2) Biblia (2) bizalom (1) biztosítást (1) boldog újévet (1) boldogabbak (1) boldogság (4) böjt (2) Böjte Csaba (3) bölcs (1) bűn (2) cigaretta (1) cigi (1) Cohen (1) család (3) császármorzsa (1) csend hangjai (1) csillag (1) derű (1) dia (1) dr Kerényi Lajos (1) egészség (1) El Camino (1) elavulás (1) Élet (5) élsz barackvirág (1) énekesmadár (1) engedelmesség (1) erkölcstan (1) értékrendszer (1) érzések 80 éven túl (1) eskü (1) eső (1) etika (1) fa (1) fagy (1) fájdalom (2) felelősség (2) felhők (2) feltámadás (1) fény (3) fények (1) fenyő (2) fenyőfa (1) film (1) fohász (1) fotó (1) Föld órája (1) garancia (1) gazdag (1) globális (1) Golgota (1) gond (1) gonosz (1) gordiuszi (1) gregorián (2) gyereknap (1) gyerekszáj (1) gyermek (4) gyermek áldás (2) gyermeklélek (1) gyermekszemmel (1) gyertya (3) gyógyulás (2) gyomnövény (1) Gyuri naplója (1) gyűlölet (1) hagyományok (1) hajléktalan (1) hála (3) halál (1) hálásak (1) hallelujah lyrics (1) halloween (1) harmat (1) harmatcseppek (1) házasság (2) hazaszeretet (1) hernyó (1) hétfőtől hétfőig (2) himnusz (1) hinni (1) hit (6) hittan (1) (1) Hofi (1) hófúvás (1) horgászat (1) hozsánna (1) hulladék (1) húsvét (1) idő (2) Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) (1) igazi (1) Ige (5) ima (5) imádkozunk (1) imádság (1) internet (1) inverter (1) irgalom (1) Isten (24) Isten dicsőségét (1) itt van az ősz (1) J. Meyer: viselkedési formák (1) Japán földrengés (1) jelkép (1) Jeruzsálem (1) Jézus (21) Jézus élete (1) Jézus mondja neked (1) Jézus születésnapja (1) Jill Botle Taylor (1) jó emberek (2) jóság (1) József Attila (1) Jupiter Hold Vénusz együttállás (1) kabaré (1) karácsony (18) karácsonyfa (1) karácsonyi díszek (1) Kárlmelhegy útja (1) Kármelhegy útja (1) katica (1) katolikus válaszok (1) kegyelem (1) kenyérsütés (1) kenyértörés (1) kéregetés (1) Kereszt (1) keresztény (1) kereszténység (1) Keresztes Szent János (2) keresztút (1) kérjetek és kaptok (1) kéz (1) kezek (1) kincsek (2) kincset (1) király feje (1) Kis herceg (1) kisgyerek (1) kiskert (1) kockacukor (1) koldulni (1) könny (2) kötődés (1) kreativitás (1) Krisztus (9) kullancs (1) külsőségek (1) kvaterkázás (1) laudetur (1) leander (1) lélek (2) lelked (1) lelkem (1) lelki növekedés (1) lelkünk (2) lemondás (2) levendula (1) lombhullató (1) lótusz (1) macskaszem (1) Mammka (1) Mária (1) matek (1) megáldani (1) megáldjuk (1) megbocsátás (2) megelőzés (1) megfáradt ember (1) megoldás (1) megtérés (2) megyek (1) Mikulás (1) mindenszentek (2) mobil trükkök (1) mosoly (2) most (1) nagyböjt (1) Nagypéntek (1) naplemente (1) netlog (1) név választás (1) nevetés (1) Nouwen (1) nyelvtan (1) nyugalom (2) Oltáriszentség (1) olvas (1) orvosi ügyelet (1) önátadás (1) önismeret (1) örökké (1) öröm (2) örülj (1) ősi ír áldás (1) ősz (2) őszinte (1) őszinteség (1) ötlet (1) Paul Washer (1) pénz (1) pénzgazdálkodás (1) Petőfi (2) pillangó (1) pinterest (1) Pio atya (3) porcsin (1) probléma (1) próféciák (1) pünkösd (1) ragad (1) ragadozó állatok (1) rák (1) remélj (1) Remény (1) Reményik (1) Reményik Sándor (2) saját videó (1) Sára névnap (1) Sík Sándor (2) spirituális eutanázia (1) Spurgeon (1) süni (1) szabadító ima (1) szabadság (1) száguldó hernyó (1) számítógép (2) szégyen (1) szél (1) szellem (1) Szent Ágoston (2) szent hajlék (1) Szent Jakab útja (1) Szent Miklós (2) Szentírás (1) Szentlélek (2) szenvedés (1) szép (2) szépség (1) szerelem (2) szeress (1) szeretet (29) szeretettel (2) szimbólum (1) színház (1) sziporka (1) szív (3) szivárvány (1) szmogriadó (1) szolmizálás (1) szövetség (1) születésnap (1) talány (1) tanúságtétel (1) tavasz (1) Teiarde Chardin (1) tél (1) Télapó (1) temető (1) Teréz anya (1) természet (1) testvériség (1) tiszta hit (1) titok (1) tíz kérdés (1) törpehörcsög (1) Tripadvisor (1) tujafa (1) tulajdonságok (1) Túrmezei Erzsébet (2) tükör (1) tűz (1) tűzoltás (1) újév (1) Úr (6) Úr Jézus (1) Uram (2) Uram. lelki próba (1) Úrban (1) Úrnapja (1) Urunk (1) út (1) ünnep (4) ünnepnap (1) vadludak (1) válás (2) Valentin nap (1) végrendelet (1) vele (1) vélemény (1) véletlenek (1) vers (1) veszély (1) videó (1) vihar (1) Viki (1) világ (1) világosság (2) Virágvasárnap (1) virtuális (1) Vízkereszt (1) zarándoklás (2) zsoltár 27. (1)

Bloglista a ritkán frissülőkről