Fiúk a hajóban: Halloween: haláli halál-ünnep??

Fiúk a hajóban: Halloween: haláli halál-ünnep??

Miért is sorolják az ünnep kategóriába azt amiről szól a Halloween?

"Hiszek a szeretet végső győzelmében"

Ezt a ppst-t a kertvárosi plébánia oldalán találtam, (http://www.kertvarosi.plebania.hu/index.html) ezúton is hálásan köszönöm. Átkonvertáltam videó formátummá, mert a diát nem tudtam ide feltenni. Annyira szép az üzenete és a zenéje, hogy mindenkinek hallani kellene, ezért megpróbáltam a youtube-ra is feltenni. Sajnos az a zene ami a képek alatt van szerzői jogvégelem alatt áll, ezért a youtubon hangsávcserével maradhatott meg ez a video. (Nem tudom még, hogyan kell engedélyt kérni a Music Publishing Rights Collecting Society -től.)

Isten azt szeretné, hogy egész világunk szép,

gondozott park legyen.

Rajtunk múlik, hogy az lesz-e?

Ez a világ Isten túláradó ajándéka,

neked, nekünk, nekem.

Számomra Isten az, aki túláradó,

végtelen szeretettel szeret bennünket.

Ajándékozó szeretettel szeret. 

Kereszténynek lenni azt jelenti,

hogy Isten csodaszép ajándékait észreveszem. 

Milyen rosszul eshet a

mi Urunk Istenünknek,

hogy legtöbbször

észre sem vesszük

pazar ajándékait.

Gondoljunk csak bele, egy átlagos mai ember

jobban él, mint egy király a középkorban! 

Tudok én örvendeni?

Mindenkinek meg kellene írnia

a saját „magnificat”-ját!

Ha van rá módod, tedd meg egyszer,

vonulj vissza a szobádba vagy a kápolnába

egy lappal a kezedben,

s írd meg a magad Hálaénekét! 

Ha esketek, azt szoktam mondani a vőlegénynek, hogy Isten téged annyira szeretett, hogy megteremtett egy lányt, tizennyolc-húsz évig nevelte, és most ajándékba adja neked. A te feleséged, öleld át, szeresd 

És fordítva is igaz, hogy Isten annyira szerette a melletted álló lányt, hogy téged megteremtett neki; legyen valaki, aki által megsimogathatja őt. 

Isten általam akar megsimogatni egy gyermeket, általam akarja szebbé tenni a földet, általam akarja boldogabbá tenni az embereket.

Isten selejtet nem teremt. Ő soha nem mondja, hogy „Na, csapjuk össze még ezt a gyereket” – és utána „Menjél fiam, ne is lássalak”. Hiszem azt, hogy Isten mindig belead apait-anyait, minden Tőle telhetőt, minden teremtményébe.

Az Isten által teremtett ember jó. Nagyon el tud mocskolódni, látszólag nagyon gonosszá tud válni, de mélyen bent, a lelke legmélyén ott van a tisztaság.

A boldogság nem abból áll, hogy fogyasztunk, hogy sikereink vannak, hogy tapsolnak nekünk, hogy egymás fölé kerekedünk – a boldogság abban áll,

hogy jót teszünk.

Jót tenni jó.

Az Isten teremtette embernek szerintem

ez a hivatása.

Az asszonynak úgy kellene a férjére néznie,

mint a világ legnagyszerűbb emberére –

mert akkor az az ember, a férj

a világ legnagyszerűbb édesapja lesz

És tudjon úgy nézni a férj az ő feleségére,

mint a világ legcsodálatosabb asszonyára –

mert akkor az asszony kivirágzik, szárnyai nőnek,

és lehozza a csillagokat az égről a családjáért.

Nagyon fontos, hogy tudjuk: ha valaki mellettünk elnyomorodik vagy ha valaki mellettünk elzüllik, akkor én is hibás vagyok, mert a hitemmel nem tudtam szárnyakat adni neki; nem segítettem, hogy nagyra nőjön; sőt talán ítéleteimmel kárhozatba taszítottam

Gyermeked, férjed, feleséged olyannak látja saját magát,

amilyennek a te szemed tükre mutatja!

Hitünkkel, bizalmunkkal

egymásból elő- és kiszerethetjük

a szentet, a boldog embert.

Sajnos, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok,

amikor az ember elfárad,

amikor az élet teherré válik

Próbálok valami szépet tenni,

és kudarc lesz belőle.

Valakit szeretünk,

és az illető nem válaszol a szeretetünkre,

ragaszkodásunkra,

sőt, az is lehet,

hogy bizalmunkkal visszaélve

éppenséggel tönkretesz bennünket.

Ez is megtörténhetik.

Miért van ez így?

Ez egy nagy-nagy titok, amire se ma,

se később nem tudunk válaszolni.

Ha Isten valamit elvesz, akkor hiszem,

hogy valami szebbet akar adni az embernek

Gyönyörű szép, emberi vonások kerülnek a felszínre a bajban

Ha Isten megenged valami rosszat,

akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket,

vagy valami olyan útra akar vezetni,

amelyre magunktól sohasem térnénk rá.

Csak a halálunk után

vagy a túlvilágról visszanézve fogjuk megérteni

a nagy összefüggéseket az életünkben!

Nekünk olyan Istenünk van,

aki nem kihúzott derékkal, hollywoodi mosollyal

viszi a maga keresztjét,

hanem vérzik, szenved, elesik,

összevegyül a sárral, sír és vérrel verejtékezik.

Látszólag értelmetlenül szenved,

de nem adja fel, nem tér le a szeretet útjáról.

Hűséges mindhalálig.

Soha nem az a fontos, ami mögöttem van,

hanem ami előttem áll.

Az idézetek

•

Böjte Csaba OFM:

Hiszek a szeretet végső győzelmében c. könyvéből származnak 

A növények is éreznek fájdalmat?

Fákat ültetünk, kivágunk, ez a természet rendje és ezt vallom. 
Van a kertünk kapujában két óriásira növekedett kb 25 éves tuja, ami már a kerítést döntögette és az utcán lévő vezetékeket is elérte, évek óta tervezzük, hogy kivágjuk. Mindig az lett a vége, hogy sóhajtozva elodáztuk a döntést. Egy hete úgy döntöttünk, pontosabban a döntést nekem passzolta a férjem - hogy legyen meg aminek lennie kell. 

Tegnap elkezdődött a munka, persze saját kezűleg. Elő a láncfűrész és szép sorjában először az alsó ágak, majd egyre feljebb lévők kerültek sorba. A fele munkánál szóltam a férjemnek, hogy mégiscsak hagyjuk meg őket, mert most már egész csinosak és nem akadályoznak senkit. Viszont sok volt a felkopaszodott ág, nem volt az olyan esztétikus, de mivel életfának is nevezik ezt a bokrot, szokása, hogy nagyon meg tud újulni, ha megcsupálják. Talán ha szakítok rá időt, hogy meggyőzzem a nekibuzdult páromat, lehet, hogy hallgatott volna rám és nem folytatjuk tovább a kivágását. Nem így történt. 

Az utolsó munka fázisnál szólt is nekem, hogy rám is szükség van, mert mielőtt a törzsét elfűrészeli, azt ki kell biztosítani, hogy nehogy a vezetékre, vagy a kerítésre dőljön, vagy beszoruljon a láncfűrész. 

A fa felső harmadára került az erős kötél egyik vége, majd 15 méterrel távolabb a másik vége a derekamra. Megfeszült a kötél, éreztem az izmaimon, hogy milyen erős ez a fa. Majd ahogy a fűrész a "húsába" beljebb haladt, lassan ez az erő elkezdett fogyni, majd megszűnt. (Nem biztos, hogy el tudom mondani amit éreztem, csak hasonlatokkal.) 

A következő perceket soha nem fogom elfelejteni.Már csak egy kis rész kéreg tartotta egyensúlyban a fa törzsét de nem dőlt semerre, igyekeztem finoman ezt az egyensúlyt megtartani - 15 méter távolságból és abban a pillanatban a földrengéshez hasonlítható érzés kerített hatalmába, mint akinek kiment a lába alól a talaj. Már a kettéfűrészelt fa tartott egyensúlyban engem!!!!!!!!!!!! Mintha vigyázott volna rám. 
Minden rendben ment, férjem időben odaért hozzám, és átvette a kötelet a fa törzse pedig oda dőlt ahova a férjem mondta neki. Szépen, lassan. 

Jött a második tujafa, ami vastagabb és magasabb volt mint az előző. Kötél a derekamon és a tenyeremben, de ez a fa mintha tusakodott volna velem, azt éreztem. Valami bírkózás féle kezdődött. (Sejtettem, hogy nem fogom tudni kifejezni magamat, és lehet, hogy nem is tartanak ezek után már normálisnak engem.) 

A fánk, nem adta meg egykönnyen magát, többször neki kellett fogni a fűrészelésnek is, a végén valódi bírkózás lett belőle, ketten húztuk a kötelet, sokáig rángattuk oda-vissza , ettől régen ki kellett volna dőlnie, a földig leért már a csúcsa, de akkor is még fel tudott egyenesedni. 
 
A végén pontosan a másik fa törzse mellé került a földre, pedig fizikailag lehetetlen volt hogy oda kerüljön. 

Mielőtt párom tüzet rakott az ágakból, hálásan megsímogattam pár selymes gallyát, aminek a finom olajos illata az egész kertet beborította. 

A nap végén örültünk, hogy baj nélkül megúsztuk majd békességgel lefeküdtünk aludni. 

Ma, vagyis másnap nehezen bírtam felkelni, amikor felálltam derekamban óriási villámcsapás és mindkét lábamból kiment az összes erő. Mintha levágták volna. 

Karjaimmal támaszkodtam, kapaszkodtam a falba hogy majdcsak visszatér és elmozdulhatok, de nem, nem jött vissza. A négy injekció amit a gerinc mellé kaptam kissé javított a helyzetemen, de még ülni állni, feküdni kínok árán tudok csak. 
 

Folyton eszemben van ez a két tujafánk. 

Még 
nem 
volt 
itt 
az 
ideje, 
hogy 
kivágjuk 
őket. 

Én 
meg 
"velük", 
és 
nélkülük 
viselhetem 
a 
fájdalmamat.

Asztali áldás

Vikivel a legkisebb hároméves unokámmal, ülünk az asztalnál kettesben és vacsorázunk. Csacsog folyamatosan, rengeteg kérdése és mondanivalója van. Ámulok és közben elfelejtem az asztali áldást is elmondani, már bele kezdünk az evésbe, amikor nemcsak úgy magamban, hanem most még inkább hangosan kimondom - "Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk, Adjad Uram, hogy jól essék, Jézus neve dicsértessék."
Viki még megvárta a keresztvetést, az Áment már nem majd boldogan felkiáltott:
- Mama, te szereted Jézust!
És hadarta tovább:
- Nekem az volt a legszebb a mai napban, hogy megszületett Jézus és anya.

Ámen.